Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-03 / 5. szám

143 BELFÖLD A budapesti reform, egyház jan. 27-iki egyházközségi gyűlése. A mondott napra volt kitűzve a második lelkészi állomás betöltése ; de egyszersmind az egyháztanács is akkor számolt be hat évi működéséről. A lelkészválasztás a templomban történt meg, hol Szilágyi Benő és qr. Ráday Gedeon e. megyei tanácsbirák és e. megyei küldöttek elnöklete alatt folyt le a lelkészválasztási actus. Gr. Ráday lelkes szavakkal üdvözölvén az egyházközségi gyűlést, azt megnyitottnak nyilvánította. Azután felolvastatott az e. megyei küldöttek megbizó levele, majd a lelkészjelölő bizottság jegyzőkönyve, a mely szerint Pap Károly sziget-szent-miklósi lelkész jelöltetett ki, nem lévén más pályázó rajta és Pazar István iskei lelkészen kivül, de ez utóbbinak okmányai közül a minősítési bizonyítvány hiányozván, kijelölésbe nem jöhetett. A j.-könyv felolvasása után a nagy számmal öszszeseréglett egyháztagok lelkes »E'jen Pap Károly* felkiáltással tolmácsolták kívánságukat s örömüket. Az éljenek elhangozván Szilágyi Benő úr a választás eredményét kihirdette s egyszersmind szívből fakadó meleg szavakban fejezte ki örömét ezen egyhangú választás felett és biztos reményét, óhajtását ezen választás szerencsés következménye, a megválasztottnak sikerrel leendő működése iránt. Miután a közgyűlésnek tudomására esett, hogy a megválasztott lelkész Pesten van, Giczey Samu indítványára egy népes küldöttség hírül vitte neki a választás eredményét s egyszersmind felkérte a gyűlésben való megjelenésére. Megjelenvén az újonnan választott, nagy lelkesedéssel fogadtatott, az örömhangok lecsillapultával az iránta való lelkesedést még inkább fokozott beszédben fejezte ki köszönetét az irányában nyilvánult bizalomért. Végül Tóth Lőrinc helyettes főgondnok az e. megyei küldöttek fáradozásáért az egyház köszönetét nyilvánítva, a közgyűlés egyik fele véget ért. Folytatása a gyűlés teremben volt Petri Elek h. lelkész és Tóth Lőrinc h. gondnok elnöklete alatt. Ennek főtárgyát az egyháztanács beszámoló jelentése képezte. Másszor minden második, harmadik évben tartatott ily beszámoló közgyűlés, de az utóbbi hat év alatt, a zsinati készülődések és az uj törvényekre való várakozás, majd bold. Török P. betegeskedése, elhunyta miatt elhúzódott az, valamint az egyháztanácsnak is az újjászervezése egészen ekkorig. Az alólirt által felolvasott jelentése az egyháztanácsnak felhívja a közgyűlést a mindkét elnökétől és több tagjától megfosztott s 24 tagra leapadt egyháztanácsnak az uj egyházi törvények értelmében leendő újjászervezésére; ezután számot ad az 1878 iki közgyűlés óta felmerült főbb mozzanatokról s intézkedésekről. Ezt annál könnyebben tehetjük — mondja a jelentés — mert hiába, mulasztás, a miért a felelősség súlyát hordoznunk kellene, nem fordult elő ; a mi szép, nemes és hasznos intézkedés pedig történt, azt feszélyezetlenül sőt dicsekedve sorolhatjuk elő, mert hiszen azok, kikre a szerzett érdemekből az oroszlán részek esnének, és igy a kiknek arcába az érdemek elősorolásakor a szerénység pirt hajtana, azok már alusznak. A vallás-erkölcsi élet állásáról, a főváros tömkelegében tiszta képet nyújtani alig lehetséges, ha azonban akár a templomi istenitiszteletben résztvevők, s az úrvacsorázók számát tekintjük, — legalább a főbb ünnepek alkalmával, — akár egyeseknek az egyházi és iskolai ügyek iránti áldozatkészségét, nincs okunk nagyobb panaszra. Tudjuk ugyan, hogy az álfelvilágosultság, mely először is az oltárok összetörésére szokta felemelni romboló kezeit, fővárosunkban is az ütóbbi időkben jelentékeny hódításokat tesz, s egyházunk pénzszedői helylyel közzel benyitnak olyakhoz, kik magukat felekezetnélkülieknek mondják, s így a kik önkényt eldobják maguktól azon áldást, melyet a keresztyéneknek az egyházi közösség érzete nyújt, s nem átalják áldozataikat megvonni e mi reform, egyházunknak anyagi, erkölcsi támogatásától, melynek oly magasztos szerep jutott úgy a múltban mint a jelenben a tiszta józan vallásosság, a tudományos műveltség fejlesztésére, a honszeretet ápolására, a nemzet nyelvének, politikai szabadságának védelmezésére. De ily tünemények csak elszórtan fordulnak elő egyházunkban, csüggedésre nem szolgáltatnak okot, sőt inkább a tevékenység fejlesztésére. Épen az ily jelenetek serkentették az egyháztanácsot, hogy az ifjú nemzedék vallásos neveltetésére lehetőleg nagy gondot fordítson. S tettünk is e tekintetben több üdvös intézkedést. Igy nevezetesen tapasztaltatván, hogy az ifjú nemzedék előtt templomi énekeink majdnem teljesen ismeretlenek, elrendeltetett, hogy ugy a népiskolai mint a középtanodai tanulóknak a vallásoktatási órákon a templomi énekek is taníttassanak. Továbbá az eddigi egy rendes vallástanáron kivül, három theologus is alkalmaztatott a vallásoktatásra, sőt legújabban egy második rendes vallástanári állás is szerveztetett. A budai középtanodákba járó református növendékek, vallásos oktatásával évtizedeken át a budai ev. lelkész úr foglalkozott; de az újabb időkben mind a ref., mind az evang. növendékek szaporodván, és így azok oktatását egy lelkész nem teljesíthetvén, az itteni ref. theolog. akadémia egyik tanára kéretett fel és volt szives vállalkozni a budaiak oktatására. Még jelentékenyebb intézkedések tétettek saját középtanodánk körében. Az egyháztanács, rég belátta már, hogy a fővárosi viszonyok közt 1200 frt évi fizetés, melylyel egyházunk eddigelé tanárait díjazta távolról sem elegendő, egyházunk méltóságához sem illő. De belátta ezt az egyházközségi közgyűlés is, s épen ezért 1878. májusi közgyűléséből már utasította az egyháztanácsot, hogy ez a tanári fizetések emeléséről gondoskodjék. Végre a mult 1883-ik évben az egyháztanács eleget tehetett ezen megbízatásának, felemelvén a rendes tanárok évi díját 1500 frtra, és pedig a nélkül, hogy ez által az egyháztagokra avagy az egyház közpénztárára bármi teher háramlott volna. Fedeztetik ezen ujabb költség részint a középtanodánkra tett ujabb alapítványok kamataiból, részint a közelebb feljebb emelt, s főként a nem egyházunkhoz tartozó családokból való ifjakra vonatkozólag feljebb emelt tandíjakból. Ezen két forrás lehetővé tette, hogy ma már a középtanoda, melynek pénztára egy év óta az egyház pénztárától különválasztva kezeltetik, csupán saját jövedelméből fentartja magát, az egyház mindössze is az iskolahelyiséget adja és némi apróbb kiadásokat fedez. Mig ezelőtt félévtizeddel a tandíjak 5—6000 frtra rúgtak, az utóbbi időkben fölözik a 12.000 frtot. A gymnázium anyagi jövedelmeinek emelkedése jó részben tanúságot tesz annak szellemi emelkedése felől is. Mert hiszen, hogy a szülők készséggel fizetik meg a felemelt tandíjat is, s hogy a felemelés dacára is a növendékek száma, nemhogy apadt volna, sőt egyre növekszik, s ma már megüti az ötödfél százat, ez annak a bizonysága hogy a szülők s a közvélemény felismerik s méltányol-