Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-03 / 5. szám

139 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. IfiÖ megmaradni! Nem akarjuk a világot ad majorem Dei glóriám tökéletesebbé, de viszont rosszabbá sem tenni mint a milyen. A mi áll az egyes emberről, hogy t. i. megváltásra szorul és képes, áll a világról is: az megdicsőitésre szorul és képes. Pia még oly nagy hatásra számítanak is az „Unbewusst4

, bölcsészei s a hozzá hasonlók s ha még oly sok kiadást érnek is bölcsészeti műveik, a mennyit már eddig is értek, állunk eleikbe s a jövő története ki fogja deríteni esztelenségeiket. Mert vettük azon ígéretet, hogy az Igazság bennünket szabadokká teszen 1 A pessimismus, mint a tagadás szelleme épen csak az időnek hatalma. Azért: »Weicht, ihr Trauergeister, Perm der Freudenmeister C/iristus tritt herfür«. Szlávik Mátyás. János evangéliumának isagogikai ismertetése. (Folytatása.) Mig az evangelium szerzője csak nagyon határozatlanul szól magáról s mindenütt a 3-ik személyben beszél: addig az Apokalypsis I: 1, 4, #-ben határozottan minden kételyt kizárólag nevezi meg magát. Hogy az itt megnevezett János a Zebedeus fia volt, Jézusnak apostola, — ez általánosan elterjedt vélemény volt a kisázsiai gyülelekezetekban már a 2-ik század közepe előtt. Justin Martyr az új testamentum általa haszná't iratainak szerzőit névszerint sehol nem említi, csak a Jelenések szerzőjét nevezi meg, Jánost, kit közelebbről igy ír körül : ei g T(~>v cmooxóhov tov xqigtov (Diai. c. Tryph. 81. cap) Még előbb Papias a hierapolisi püspök is a Jánosénak tartotta s Melito, sardesi püspök Eusebius szerint (IV : 26) egy könyvet irt János Apokalypsise felett. Szóval eleitől fogva meg volt az egyház győződve az Apokalypsis jánosi eredete felől és valóban e nagyon régi bizonyítékokkal szemben a későbbi kételyek elvesztik értéküket. Majd mint alább látandjuk az evangéliummal szemben nem vagyunk ily szerencsés helyzetben, hogy a legrégibb egyházi tekintélyek kegyeletes nevével igazolhatnók a hitelességet. A külső bizonyítékokon kívül a Jelenések könyvének csak futólagos átolvasása és egy rövid bepillantás az első keresztyénség történetébe, vaUáserkölcsi életébe, a Messiásról való felfogásaba, hozzá fűzött reményeibe és váradalmaiba : mindenkit meggyőzhet arról, hogy e mű a keresztyén irodalom legrégibb termékei közé tartozik s ha figyelembe veszszük János apostolnak az egyébb tudósításokból összeállítható jellemét, lelkületét, készséggel valljuk a művet Jánosénak, a mennyiben egészen magán viseli e könyv a tüzes »mennydörgés fiá«-nak zsidó szellemét. De mig e vizsgálódás a régiek hitében erősít meg, addig e műnek az evangéliummal való összehasonlítása megingatja bennünk ama felfogást, mintha ugyan ezen János irta volna az evangmot. Mert: 1° már külsőleg a stylusban nagy különbséget mutat fel a két mű. Az evangelium tiszta alexandriai görögséggel van irva, azApoc. pedig egészen hebraistikus romlott dialectussal. 2° A gondolatmenetben, a dogmatikai nézetekben szintén nagy az eltérés a kettő között. Az ellentétet Scholten oly élesnek latjaj hogy az evangelium inkább vitairatnak volna tekinthető az Apocalypsis ellen, minthogy a szerző egységet el lehetne fogadni. Mig Baur elismeri (»Óskeresztyénség4

), hogy bár nem fogadható el azon állítás, hogy az evangelium szerzője és az Apocalypsis írója egy és ugyanazon személy, de még sem tagadható, hogy az evangelista nemcsak külsőleg támaszkodik a sokszorosan ünnepelt névhez, hanem az ő műve és az apokalypsis között benső érintkezési pontok sem hiányoznak, „ugy hogy bámulnunk kelll a mélyreható remek észt és finom művészetet, melylyel az evangelista amaz elemeket, melyek az Apocalypsistől az evangelium szabadabb és magasabb álláspontjára vezetnek, kiválasztotta és átvette, hogy az Apokalypsist evavgeliummá szellemes'tse át.4

Hiszen a mi a minden különbözőség dacára is meglevő rokon gondolatokat illeti, — azok könnyen meg is találhatók minden új testamentumi, sőt minden keresztyén szellemű műben, a mennyiben mindeniknek alapja az, mely egyszer vettetett, t. i a Jézus Krisztus, az ő lelke lehel mind e művekbe bizonyos olyan szellemet, mely rokonokká teszi őket. De az egyes írók egyénisége, subjectivitása érvényt szerezve magának, adja meg minden iratnak azt a sajátságos jellemet, a mi által meg különböznek egymástól. így itt is az e féle rokonhelyekre való hivatkozás — mint Ján : XIV: 18, 23. = Apocalypsis III: 20 ugyanazon gondola'tal ; Ján: 1: 1 - 14-gyel rokon Apoc : XIX : 13 ; vagy Apoc : V: 6, 8, VII: 17 rokon Ján: I : 29 és X: 11 s következő. Jan : XVI: 33, XVII: 2 és XVIII : 37-ben emiitett diadala Krisztusnak a világ felett jelképezve volna az apocaliptikus lovag győzelmében (XIX: 11) vagy hogy a Ján: VII: 39, IV: 10—14 ben levő jelkép az Apocalypsisben valósággal megvan VII: 17, XXI: 6 és XXII: i-ben — c^ak annyit mutat', hogy mindkét irat ugyanazon keresztyén talaj terméke; de egy pillanatra sem mutatja a szerző egységét. A két prisma, mely megtöri s vissza veri a Krisztustól nyert fénysugarakat egészen más és így más a fénytörés is. Az Apocalypsis is nevezi ugyan Jézust a XIX: 13-ban »Isten igé4

-jének; de ez nem a metaphy.^ikai Logos, mely testié lett, hanem egyszerűen azt jelzi, hogy a Messiás az isteni ige hordozója és hirdetője. A XXII: 13-ban ugyan azt mondja Jézus: »En vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a végzet, amaz első és utolsó4

, de ez összehasonlítva I: 8 mutatja, hogy nem metaphysikai örökkévalóságot jelel, hanem szellemi, vallás-erkölcsi kezdetet és véget. Istentől határozottan meg van különböztetve s nem, mint az evangéliumban ^Istennél vala és Isten vala4

Apoc : I: 1, 2, 4, 5, 6, 9; III: 2, V: 9, XIV: 1, 4. Istenének nevezi a menny és föld urát II: 7, III: 2, 12. Bár fj doyrj 2% y.tloeiog tov őedv (III: 14) mégis Dávid magva (V 5) s olyan zsidó Messiás, ki előtt jajgatással sirnak e földnek minden nemzetségei (I : 7 :). A IV, evangelium keresztyén universalismust prédikál; az Apocalypsis zsidós particularismust lehel, mely a pogányt sehogysem tudja felvenni az üdv körébe. A Messiás birodalmának győzelmében főtényező a zsidóság, mely mindent mást kiirtand. A keresztyén egyház itt nem egyébb, mint folytatása Izrael isteni gyülekezetének, úgy feltüntetve, mint egy nő, kinek fején 12 csillagban ragyogó diadém van (XII: 1). A keresztyén gyülekezetek képviselői a bárány trónja előtt 2X 12—24 presbyter és 12 X 12000=140000 üdvözült. A megalkotandó messiás birodalom fővarosa Jeruzsálem leend s a mennyei székhely is Jeruzsálem, melynek 12 kapuja van, 12 angyal által őrizve, melyeken Izrael 12 törzsének nevei irvák (XXI: 12). Az Istenországaban Izrael lesz első a népek között (VII: 4 következő). A népek felvétele is csak az ó-testamentumi universalismus értelmében történik, hogy t. i. feljönnek a népek Sionba, hogy megtanulják a Jáhvé utait s Japhet lakozzék a Sem sátraiban ; de nem az ujtestamentumi egyetemes értelemben. Gyűlölete a pogányság irányában akkora, hogy Bileamitáknak nevezi azokat, kik áldozati húst esznek s az istentelen Jezabel köve-