Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-26 / 43. szám

1478 S ime, Ember halálával Jablonski is mégha1

TM látszik, legalább a munkára nézve ; elhagyni látszik azt, melynek létrehozásában utasítása és buzdításaival oly tevékeny részt vett; — elhagyni épen akkor, midőn annak, árvaságában, tekintélyes pártfogóra legnagyobb szüksége volt. Csodálatos, az adatok teljes hiányában megfejthetetlen, de tény, hogy Jablonski Ember munkájával, ennek halála után, teljesen szakított. Mi lehetett ennek oka : erre nézve teljes bizonyossággal mit sem mondhatunk, ingatag hypothesisek felállítása pedig nem illik hozzánk. 7 Ember Pál legközelebbi fiörököse, leányának férje Paksi Szathmári Mihály azonban tudta azt, mi kötelességei vannak nagyemlékű ipa ezen legbecsesebb hagyatéka iránt. Szertenézett — bizonyára — e hazában, de az akkori szomorú viszonyok mellett nem volt — fajdalom — lehető nálunk ily nagy munkának közrebocsátása ; nem pedig először az anyagi eszközök teljes hiánya, — nem főkép a jezsuiták kezében levő szemfüles censura miatt, mely módot talált volna e munkának elterjedését, — ha talán megjelenik az hazánkban — azon melegében jó időkre megakadályozni. Külföldön kellett tehát itt is, ott is, mint már annyiszor, a kintjáró református ifjak által zörgetni ; mig végre Lampe Adolfban akadtak oly emberre, ki van Poolsum nyomdász kedvező feltételeinek megnyerése után 8

a nagy munka kiadására vállalkozott. Maga Paksi Szathmári István jegyzi fel, épen a nyomtatott munka egyik példányára, hogy nagyapja kéziratát atyja P. Szathmári Mihály küldé ki Lampehoz. 9

Amit aztán ez saját előszavában a munka közrebocsátásának nehézségeiről nagy szavakkal elmondani jónak lát, azt inkább saját érdemének és fontosságának kissé szerénytelen kiemelése, mint az igazság hű visszaadása céljából mondottnak kell tekintenünk. 1

0 Elég az hozzá, hogy Lampe a munkát 1728-ban kiadta ; mi érdeme s mi hibái vannak aztán ez ügyben, ezt előadni dolgozatom következő szakaszaira tartozik. Révész Kálmán. Memorabiliák. Sok fontos tárgy fordult elő az idei, Budapesten tartott egyetemes gyűlésünkön, miket a maguk egymásutánjában lapunk már tudatott. Én ez alkalommal csak egyéni reflexióimmal kivánom azokat kísérni s fontosságukat emlékezetbe hozni. Szóba jött: I. A vallástanítás díjazása a nem saját felekezetbeli iskolákban. Hogy a vallástanítás az egyház ügykezelése alá tartozik a más felekezetű iskolákba járó ifjakra nézve, senki sem vonhatja kétségbe, nem is tette. Csak az jöhet szóba : Az ezért járó díjazás kinek a terhére essék ? Tartozik-e e terhet hordozni az egyház, avagy azon felek, kiknek gyermeke más vallású iskolába jár, avagy pedig az állam? Látszólag legtermészetesebb volna, hogy e kötelezettséget az egyház vállalja magára, mert ennek érdeké-7 Jablonskinak megmaradt irományai és levelezései bizonyára megjutalmaznák némely idetartozó uj adattal egy Berlinben tartózkodó szakértő magyar protestáns búvárkodó ifjú fáradságát. 8 Cum ergo in Typographum, conatui nostro faventem incideremus. Lampe Traef. 9 Manuscriptum hujus (id e. P. Ember) cum ad patrem meum Mich. Szathmári — cujus conjux erat Juditha Ember D. — pervenisset, id ad Lampeum missit, qui in eo praetcr alia graviter peccavit, quod praefationem auctoris omiserit. (P. Szathm. István feljegyzése.) 10

Mint Jablonski ügyében Berlinben, ugy a Lampe megbízatása, eljárása stb. tárgyábán Utrechtben kellene kutatást indítani. ben történik mindenek fölött. Úgyde erre az egyház ma még elégséges eszközökkel nem rendelkezik. Igy tehát előáll másodsorban az a követelés, hogy a mit az egyház el nem bir, azt a terhet vegyék át azon felekezeti tagok, kiknek gyermekei a más felekezetű iskolákon saját felekezetük hitoktatásában részesülnek. Én azt gondolom, mindent inkább szabad megnehezítenünk, de a vallástanitást sehogy sem. Ellenkezőleg, ha nincsenek, keresnünk kell eszközöket, a melyeknek segítségével mindenkinek könnyen hozzáférhetővé tesszük. Ugy hogy boldog boldogtalan, gazdag és szegény, ha kell ingyen is élvezhesse a hitoktatást, különösen más felekezetű tanintézetben, mert ez az egyház legszentebb érdeke. Hátra van még, hogy a mit sem az egyház, sem a felek viselni nem tudnak, avagy nem akarnak, hordozza azt az állam. Igen, de a jogállamtól e címen egy felekezet sem kérhet jogosan állami segélyt. Az állam ezen mi terhünket csak ugy segíthetné hordozni, ha hogy az eddigi címen nyújtott államsegélyt fölemeli. Es ha az állam az utóbbira nem hajlandó, akkor az igazságosság mérlegén fontolgatva a kérdéses ügyet, csak egy követendő ut marad hátra. Ugyanis, mikor az az ev. gyermek beiratkozik más felekezetű iskolába, bár vallástanitásban nem részesül, mégis a többi beiratkozott növendékekkel egyformán fizeti a tandijat. Már pedig ha nem is tantárgyak után lesz fölszámítva, tantárgyak előadásáért válik esedékessé, példa rá az egyetemi beiratkozások az egyes előadandó tantárgyakra. Az egyetemi hallgató annyi tantárgy után fizeti a tandijat, a hany tantárgyat hallgatni kíván, illetőleg a hány tantárgyra beiratkozik. Igazságosnak találnám tehát, ha az intézetek a más vallásúak beiratkozása alkalmával a tandíjból a hitoktatásra eső összeget levonnák, és azt a más felekezetű hitoktató javára folyóvá tennék. Ebben sem nehézséget sem igazságtalánságot nem találok. 2. Szó volt a középiskolai törvénynek a hittelekezeti iskolákra vonatkozó állami segély kedvezményének igénybe vételéről. Ugylátszik itt kettőzik a dolog. Vannak intézeti pártfogók, vannak kerületek, melyek sietnek e kedvezményt akként felhasználni, hogy majdnem összes kebelbeli iskoláikra nézve az államsegélyt igénybe venni készülnek, és ebben az egyházra semmi veszélyt nem látnak. Ismét vannak kerületek, intézeti pártfogók, kik ezen segélynek igénybevételét maguk és másokra nézve a kikötött módozatok mellett egyáltalán perhorrescálják. Én csak egygyel nem vagyok tisztában: hogy van-e valójában ebben veszély az egyházra, vagy sem ? Ha van, akkor mig egyetemes egyház kívánunk maradni, egyetemesen kellene eljárnunk. Azaz igénybe nem vennünk. Ha nincs semmi veszély, akkor meg kár a többi kerületeket, intézetek pártfogóságát is föl nem világosítani az egyetemnek, hogy ők is igénybe vegyék a kilátásba helyezett segélyt. Mert bizony nincs oly intézet, nincs oly kerület, melyre 8 —10,000 forintnyi államsegély rá ne férne. A legelső kérdés szóbahozása az egyetemen tehát nem az lett volna, hogy szüksége van-e az államsegélyre a folyamodó intézetnek ; hanem hogy ez által nem kockáztat-e az egyház általában lényeges jogokat ? A kérdésre adott felelet minden további kérdés tárgyalását : hogy szüksége van-e rá ? és melyik intézetnek ? fölöslegessé teszi. Mert mihelyt sarkalatos jogok forognak kockán, e segélyhez nyúlni egy felekezeti iskolának sem volna szabad. Ellenkezőleg ha a segély elfogadásával cardinalis jogainkat még a veszély árnyéka sem fenyegeti, bizony nagy önhittség, némi elbizakodottság kell hozzá, ha hogy az államilag kilátásba helyezett segélyt mindenütt igénybe nem vesszük. 1382