Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1271 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1272 az alázatosság és engedelmesség. Igy irták ezt meg ré­gen Erdélyben, igy irják, vagy legalább fogják irni nem­sokára Tiszán innen, Tiszán túl, Dunán innen, Dunán túl! És ti nem tudjátok, hogy meg van irva (Luk. 12. 5.) „Féljetek attól kinek vagyon hatalma,4 mert (Pred. 6. 10.) „az ember nem vetekedhetik azzal, a ki hatalmasabb ön diánál. * Ismét nem tudjátok-e: »beszélni ezüst, hall­gatni arany.* Hallgassatok tehát! Magán és közhelyeken, egyházmegyei közgyűlése­ken a nagytiszteletü urakkal ellenkező véleményben ne legyetek, a kisebbséggel soha ne szavazzatok, az egyház­megye kormányának gyeplőit avatatlan kezeitekkel ide s tova ne rángassátok, s ha még iskolás fiuk vagytok : Albert bácsinak minden szavát ugy a begyetekbe szed­jétek, azokat a sludiumokat ugy megtanuljátok, hogy ha éjjel a talpatokra ütnek, még akkor is minden fenn­akadás nélkül végig peregjenek azok a ti nyelveiteken. Igy majd boldogulni fogtok. De hát hová vezet mindez, kérditek talán ? Felelje­nek rá az okosak. A vezér szeme, ki a sor előtt áll töb­bet lát, mint a közkatona. Én csak azt tudom, hogy nagymérvű visszaélések történtek ugyan a törvény előtt, de történnek ma is, és sem a tehetség, sem a szorgalmas munka, méltó jutalmát nem fogja megnyerni a jelenleg érvényben levő lelkészválasztási törvények által. Annak a kijelölő bizottság eszméjének jobb lett volna meghalni, mielőtt született. Ez egyedül a botránkozásnak köve, mely sohasem lesz a szegletnek fejévé ! Ez, egyedül azon kőszikla, melyen szét fog törni minél előbb, a zsinat azon üdvös szándéka, hogy a te­hetség, a munka jutalmazva legyen! Lehet-e azt várni, hogy az apa a fiúnak, a fiu jó barátjának, rokon a rokonnak, esperes az ő hűséges káp­lánjának pártfogója ne legyen ? Lehet e azt várni, hogy egy bizottság, mely ma van, holnap nincs: igazságos Ítéletet tudjon hozni, az előtte fekvő száraz okmányok alapján, a felett, hogy váljon a pályázók közül tehetséget, szorgalmat, egyéni­séget tekintve, kik azok, kik legilletékesebbek lehetné­nek, egyik vagy másik állomás betöltésére? Bizonyára nem! Nem a bizottságokra tehát, hanem az egyes egyház­kerületek püspökeire kellett volna ruházni egészen a kije­lölés jogát. Ki ismerheti jobban az ő kerületét, mint épen a püspök ? Ki ismerheti jobban az egyes egyének értékét mint épen a püspök ? Váljon egy Török Pál, kinek őrködő szemei előtt nőttek fel az ifjak, őrködő szemei előtt munkálkodtak a meglett idejűek és öregek, nem illetékesebb ítélő biró lett volna-e a kijelölésre nézve, mint a bizottságok ? Váljon egy Nagy Péter ki évről-évre, folytonosan saját maga vizsgálta át kerülete minden egyes egyházá­nak számadását, évi jelentését, sajátkezüleg tette meg azok minden egyes pontjaira észrevételeit, közvetlenül intett, dorgált, vagy jutalmazott : nem jobban megtudta volna-e Ítélni, hogy egyik vagy másik pontra ki az al­kalmasabb egyén ? En azt hiszem, hogy egy püspök, kinek működése nem mától hónapig, nem öt, hat évig, hanem egy egész életen keresztül tart, ki legelső sorban önmagának, lelki­ismeretének felelős, ki kicsinyes érdekek miatt az egy­házak jólétét, felvirágzását nem veszélyeztetheti, ki az én gondolkozásom szerint sokkal magasabban áll, sem hogy legfőbb tiszteletreméltó püspöki szekéhez, még csak a gyanúsításnak árnyéka ís felérhetne : legilletéke­sebb lenne a kijelölés jogának gyakorlására. Ez az egész mai rendszer, különösen pedig azok a pályázati hirdetések egészen nevetséges dolgok, mert majd mindenikkel ugy vagyunk, mint a budapesti első papsággal, a mely körözve volt ugyan, de a melyről mindenki tudta, hogy oda bizony hiába pályázna. Ime k. a. nem a bizottságokat, nem a vaskala­pokat kell döngetni, mert azok a magok természetökből kifolyólag működtek és működnek ezután is befolyásolva, hol egy, hol más körülmények által; hanem a szegnek fejére ütve ki kell mondani: ez a rendszer rossz, ez a rendszer tarthatatlan, ez a rendszer nem békét, hanem visszavonást szül; s ugyan azért saját érdekünkből kifolyó­lag zörgetnünk kell mind addig, mig megnyittatik mi­nékünk, kérnünk kell mind addig mig meg adatik, hogy a kijelölés joga vétessék el a bizottságoktól s ruháztas­sák egyenesen a püspökre. Lesznek talán sokan, a szabad független egyház hivei közül, kik a prot. egyh. szabadsága elleni merény­letnek fogják tartani az ilyen beszédeket, de gondoljak meg azok, kik tömjénezve borulnak le a fenséges nép szabadságának bálványszobra előtt, hogy az a nagy sza­badság, a melyet oly fennhangon követelnek, melyet oly annyira imádnak : legelsőben is őket fogná nyomo­rult rabszolgaságra vetni. Hát nem ismeritek ti a pap­marasztás lealázó korszakát, hát nem hallottatok e ti, még soha az ilyen beszédeket : »Ezt nem vártam volna tiszt, úrtól, mert nagyon jól tudhatja, hogy az én kezem hatalma ülteté be ezen parochiába.« >Ezt nem vártam volna tiszt, uramtól, mert hisz tudhatja, hogy én voltam a legelső kortese* stb. És a ti arcotokat nem boritja-e el a szégyen pírja, midőn mindezeket ekképen szemetekbe mondják uton útfélen, hogy megtanuljátok s elne felejtsétek soha: nem tehetségeitek, nem szorgalmas munkátok, hanem e nép kegyelme által vagytok a mik vagytok ! A mily mértékben kárhoztatnunk kell a minden kor­lát nélküli szabadválasztást: ép oly mértékben kárhoztat­juk és elvetendönek tartjuk, a jelenleg érvényben levő ki­jelölési rendszert. Ott a nép, itt a bizottságok : nem lehet­nek igazságos itélobirói azoknak, kiknek életét, kiknek működését a dolog természete szerint figyelemmel nem ki­sérhet ték. Valasztott püspökség, kinevezett papság, jöjjön el a te országod 1 De ime k. a. én tanácsolom tinéktek, hogy hallgas­satok és mégis merészelem bírálgatni a fejem felett ural­kodó hatalmat : távol legyen tőlem, csakúgy beszélget­tem tiveletek szép csendesen. Elhallgatok tehát s ti is hallgassatok, de végezetre adok még egy jó tanácsot: Ha sorsotok jobbra sehogy se fordulna, sohse ra­gadjatok ott egymás hajába, ne várakozzatok, oly soká hiába : jöjjetek el ide szép Erdélyországba. Ötven üres egyház van itt betöltetlen, kaphattok belőle akármelyik percben, s ha vastag nyakatok szépen meghajtjátok, elél­hettek benne addig mig meghaltok Lesz majd bús ar­cotok, kopott kabátotok, kapáltok, kaszáltok s nem lesz rá gondotok, hogy irka, firkákkal lopjátok a napot, tölt­sétek a lapot. Az Isten kegyelme legyen tiveletek s gyógyítsa be gyorsan fájdalmas sebetek. Péntek Ferenc, ref. lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom