Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-09-21 / 38. szám

1231 1232 Ilyen tanára és ilyen példánya volt egy évtizeden át az erdélyi ref. egyház papnövendékeinek. Csoda-e, hogy látván működése hatását az egyház leendő szolgáinak lelkére, nem szivesen vált meg e hivatástól. S ebből eredt életének legnagyobb küzdelme. Midőn 1862-ben szóba jött a theologiának, mint az enyedi kollégium egyik kiegészítő részének, Enyedre visszavitele, a hova — mint századok óta egészen 1848-ig püspöki székhelyére, a püspöknek is vissza kellett volna költöznie — az egyházkerület egy tekintélyes pártjával együtt, ő is mindezt ellenezte. Kolozsvárit akarta megtartani a püspöki székhelyet és a theologiát is, melynek a püspöki közvetlen felügyelete, sőt vezetése alatt kell állnia. Azon ban Enyednek történelmi joga, s a papságban ugy mint a világi elemben azok többsége és túlnyomó befolyása, kik egykor Enyed növendékei voltak, győzött. Nagy Péter és pártja kisebbségben maradt; a theologia áthelyeztetett Enyedre. O azonban nem akart megválni Kolozsvártól, diadalai színhelyétől, ifjú- és férfi-korának működő terétől ; Kolozsvárit maradt, s igy elszakadt a hittani intézettől, s később a gyakorlati lelkészkedéstől is, midőn a püspöki hivatalt elfoglalván, megszűnt tényleges pap lenni. S azóta csak ritkán hallatta szavát. Egy-egy kiváló egyén temetésén kivül, csak az egyházkerületi közgyűlések alkalmával, az uj lelkészek fölszentelésénél zendült meg még édes-bus szava. Ritkábban hallva, még hatalmasabb volt a benyomás, a melyet tett. Az emberi sziv mélysége, a nagy bibliai igazságok, s egy benn érzett nagy fájdalom — összeolvadva hangzott szavában, mint a harang hangja, melyet azért öntenek különböző ércekből, hogy teljesebb harmóniát adjon ; mert a hol, mint Schiller oly szépen mondja: — Mert a hol a szilárd gyöngéd dal, S erősebb párosul gyöngébbel Valódi összhang ott fakad. Ez az összhang nyilatkozott nemcsak szónoklataiban, hanem életében is. Komoly és vidám volt mint ember ; pontos és szigorú s egyszersmind szelid, mint püspök ; papjainak atyja, még mikor birájuk is ; önmagának s barátainak szigorú megitélője, bár a mások hibáinak szeretetteljes elfedezője. Hatvanöt éves vala bár s fiatal korában gyönge testalkatú, de férfikorában megerősödve, a természet rendje szerint még sok éveket Ígérhettünk neki. S arra valóban nagy szükség is lett volna a protestáns egyház jelenlegi átalakulási korszakában. Mint Török Pál után a legidősb szuperintendens, már az 1881-ki debreceni zsinaton is (melyen Török nem jelent meg) ő elnökölt; s Török halála után rá maradt a konventeken a rendes elnökség állandóan is. Finom modorával, széles látkörü, igazi modern szellemével, ritka tapintattal tudta mindig vezetni a tanácskozásokat. De az egyetemes egyház ügyein kivül még fontosabb teendő várt rá, saját egyházkerületében, az erdélyi egyházszervezet különlegességeinek az egyetemes egyház szervezetével s a zsinati törvényekkel összhangzásba hozatalánál. Az iránti munkálat tervezete már kész, de még ezután kellett volna annak letárgyaltatnia, elfogadtatnia. Itt az ő hiányát nagyon is fogják érezni. Az élet és halál ura parancsolt, — neki mennie kellett. Életrajzi főbb adatai ím ezek: Nagy Péter 1819. ápril 22-én Kolozsvárit született, hol hasonnevű édes atyja a polgári osztályhoz tartozott. Édes anyját Kecskeméti Klárának hívták. A földi javakban nem igen bővölködő szülők tehetséges gyermeköket taníttatni óhajtva, jó idején beadták a már akkor is virágzó kolozsvári ref. főiskolába, hol azután a középiskolai, bölcsészeti, jogi és theologiai tanfolyamot nagy szorgalommal és kitűnő eredménynyel megfutva, 20 éves korában végezett. Már tanuló korában kitűnt tehetségével, élénk felfogásával, jó kedélyével s kedves humorával ; ékesen szólásáról is még fiatal éveiben hiressé lett, midőn ünnepekkor mint legátus egyházi szolgálatokat végzett. A pályavégzett 20 éves iíjut még azon évben, melyben az iskolától megvált, 1839. december 27-kén megválasztották segédlelkésznek Kolozsvárra, mely állomását 1840. jan. 1. foglalta el; 1841. junius havában már a kolozsvári ref. egyház rendes lelkésze lett. Régi vágya volt felkeresni a külföldi egyetemeket, hogy azokban magát tovább képezze, előbb azonban — az akkori szokás szerint — a filozófiai és theologiai tudományokból a kolozsvári, nagyenyedi és marosvásárhelyi főiskolákban nyilvános szigorlatoknak vetvén alá magát, pappá szenteltetett az 1842-ben Maros-Vásárhelyen tartott közzsinaton. Ekkor egyházától egy évre távozási engedélyt, s annak néhány buzgó tagjaitól anyagi segélyt is nyerve, kiment a göttingai egyetemre, hol theologiai tanulmányai mellett a természettani és természetrajzi s főleg, Bartling, Liestling és Wagner előadásait hallgatta. Midőn hazatért s elfoglalta állomását, még azon év telén súlyos betegsége esett meghűlés folytán, s annyira roszszul lett, hogy életben maradása is kétséges volt. Igy küzdött a halállal egy egész éven át, mig az 1844-ik év tavaszán betegségéből kiépülve, képes lett ismét a szolgálatra. Az 1846-ik évben az egyházi főtanács segédtanárul nevezte ki a természettani tanszékre a kolozsvári főtanodához. Az ifjú tanár — papi teendőit is végezve — nagy előszeretettel tantárgya iránt s nagy szorgalommal kezdette el működését; kiadván tanítványai számára kézikönyvül Milne Eduárd francia nyelven megjelent »Állattan^-át magyar fordításban. A nemzeti önvédelmi harc 1848-ban kiragadta őt is rendes foglalkozása köréből, önkéntesen vállalkozó segédekkel egy gyutacs-gyárt rögtönzött s ennek lett vezetője. És mikor Erdélynek túlnyomó része — Háromszék kivitelével, hol még Gábor Áron küzdött s tartotta fenn magát — Urbán hatalma alá került; ő is annyi jó hazafiakkal együtt fogságba jutott s N.-Szebenbe vitetett, honnan csak akkor szabadult ki, midőn Bem tábornok Szebent bevette. A szabadságharc gyászos vége után Nagy Péter is visszatért békés foglalkozásai mellé, s 1850-ben papságának megtartása mellett megválasztatott a kolozsvári főiskolában természettani rendes tanárnak, s ezen minőségben működött 9 éven keresztül, megkedveltetve tantárgyát az őt lelkesülten szerető ifjúsággal. Ez időig Erdélyben négy iskola mellett volt a theologiai szeminárium egy-egy tanárral betöltve. Ekkor azonban az erdélyi egyházi főtanács — a szétszórva működő erőket összevonva — Kolozsváron állított fel egy theologiai intézetet oly módon, hogy az itt működő öt theologiai tanárt dijazza a nagy enyedi kollégium pénztára; az intézet azonban a nagy-enyedi iskola pecséte alatt állítja ki hivatalos iratait, és csak addig legyen az iskola Kolozsvárhoz kötve, mig a forradalomban feldúlt Nagy-Enyed romjaiból felépül. Ez intézkedés folytán alakult theologiai szemináriumhoz Nagy Péter, az egyházi főtanács által a gyakorlati lelkészet tanszékére kineveztetett. Hét évig tanított itt, s a nagyképességü egyházi szónok hatása meglátszott tanítványain is, kik