Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

Huszonhetedik évfolyam, 34. sz. Budapest, 1884. augusztus 24. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTO-és , . KI A D Ó - Hl VATA L IX. ker. Kinizsy utca 29. sz. I. em. Előfizetési dij : Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számupéld-á-zi^ofelsaJ. am.in.d.ig' szolg"áillia,t"U_nl£:. A hivatalra képtelenné vált lelkészek, lelkészi j özvegyek és árvák érdekében. E becses lapok hasábjain nem egyszer elhangzott már a panasz szava a lelkészek fizetésének javitása érdekében. Nincs is olyan halandó a magyar prot. Sionban, a ki szive melegével ne érezné s ajkával ne vallaná, hogy az erkölcsiség hivatott őrei, a gyülekezet szellemi és anyagi ügyeinek legeminensebb vezetői a lelkipásztorok, magasztos állásuknak teljesen megfelelő díjazásban kell, hogy részesittessenek. Egyházegyetemünk legfőbb törvényhozó testülete a zsinat, a magyar országos reformált közalap megteremtése által nemesen gondoskodott is arról, hogy a csekély dijazásu lelkészek lehetőleg méltányosan segélyeztessenek. S ime, alig hogy egy éves történeti múltja van domesztikánknak, már is olvashattuk az egyes egyházmegyékből, hogy temérdek a segélyért folyamodók száma mindenünnen! A tiszántúli egyházkerületben épen e sorok Írásakor ülésez a bizottság Debrecenben, a melynek feladata leend, a hozzá felterjesztett kérvények felett, ajánlólag, vagy elutasitólag határozni. Vajha egyet se kellene üres kézzel elbocsátani!. .. Mert azt föl kell tennünk, hogy csakis olyan lelkészek adták be kérvényeiket, a kik valóban szükséglik a segélyt. De ha mégis megtörténik, hogy olyan is fog jelentkezni, a ki becsületes fizetése mellett, még tőkepénzzel is rendelkezik; s ha az ilyen nem röstel a valóban érdemesekkel együtt kervényezni: hinnünk kell, hogyha az egyházmegyék — egy vagy más indokból — ajánlólag terjesztik is fel az ilyeneket a segélyezésre, az egyházkerület, vagy majd a legtöbb végrehajtó bizottság, egyszerűen el fogja utasítani az ilyen érdemetleneket. Van azonban a domesztikának olyan pontja is, a mely eddig még csak a megbeszélés tárgyát sem képezte. Ez az egyetlen pont az, a melyhez, tudtommal legalább, az egyházi lapokban hozzá sem szólott senki sem. Ki fogná pedig közülünk kétségbe vonni annak nagy horderejű voltát? A 217. § e) pontját értem, a mely nagylelkűen intézkedik, hogy v

az elaggott, hivatalra képtelenné vált, lelkipásztoroknak, lelkészek özvegyeinek és árváinak szárnya, egy nyugdíjintézet alkotását a közalapból éűlamaó segély által kell előmozdítani." Egyetemes egyházunkban bizonyára nincs olyan egyházmegye, a melynek ugyan meg ne volna már saját gyámintézete. De mily végetlenül elenyészőleg csekély az az összeg, a mit ez intézetek a szegény özvegyek és árváknak nyújtani szoktak. Van ugyan már olyan gyámintézet, mint p. o. a tiszántúli egyházkerületben a debreceni és az alsószabolcs hajduvidéki reform, egyházmegyei, a mely az özvegynek évi 300 frt segélyt képes adni; de viszont vannak olyan gyámintézetek is, hol a segély alig megyen fel évenként 30—40 frtra. Hogy élhessen meg már ennyiből egy olyan nagy családu lelkész-özvegy, kinek férje a biblián és koldusboton kivül semmi egyebet hátra nem hagyott! ? De meg ezek özvegyi és árva-, nem pedig egyúttal nyugdíjintézetek is. Hát azokkal a szerencsétlen lelkésztársakkal mit teszünk, a kik egészen önhibájukon kivül, valami megrendítő esemény, p. o. elmezavar folytán, a hivatalra örökké képtelenekké lesznek?... Nyugdíjazza őket talán maga a gyülekezet s tartson élete fogytáig adminisztrátort ? Kétségtelenül ez jó panacea is lenne. De hátha a fizetés olyan csekély, hogy nem élhet meg belőle tisztességesen maga a szerencsétlen lelkipásztor családja sem, a gyülekezet érdekei pedig ép elmével s egészséges fizikummal biró lelkészt igényelnek, — nos — hát m' teszünk akkor... ? Csak nem hagyhatjuk éhezni, 3 könyörtelenül elveszni e szerencsétleneket. Épen azért tartottam helyén és idején valónak, hogy gyönge szavamat a hivatalra képtelenné vált lelkésztársak s a szegény papi özve-67