Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-10 / 32. szám

1063 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. * 1064 De hát ez — mint mondám — még nem antisemitaság a legújabb idők értelmében. A kikre célzólag a veszprémi e. megye határozata hozatott, s a kik közelebb az u. n. antisemita lobogó alatt harcoltak : azok hűtelenekké lettek mind a keresztyénség szelleméhez, mint a magyar nemzet géniuszához. Jézus — mint mondám — keserűen kifakadt a ^ mérges kigyók nemzetsége ellen, megjósolta hogy a fejsze a ía gyökerének fog vettetni, hogy a gyümölcsöt nem termő fügefa kiszárad: de mikor a város feldulatására s népe szétszóratására gondolt, könyűk hullottak szemeiből. A magyar nemzetnek rég idő óta voltak s vannak gúnydalai, élcei, adomái a különbféle nemzetiségekre, de azért ezer éven keresztül békében lakott velük, s testvérként viselte magát még azon népfajok irányában is, melyek néhanéha nemzetünk kiirtását célozták és sietett fátyolt boritani az ellene elkövetett legbarbarabb tettekre is. Mit akarnak a mai antisemiták? Tisztán megmondani nem tudom, de ők maguk sem tudják. Annyit azonban tudok, hogy protestáns lelkésznek velük egy nyomon haladni nem szabad. Tudom azt, hogy hol nyiltan, hol titokban a leghívebb szövetségeseik katholikus papok és szerzetesek voltak, és ez a körülmény maga elég volna arra, hogy azon tábortól bennünket protestánsokat visszariaszszon. Hogy a katholikus papok s szerzetesek mit keresnek ott, annak okát most bővebben nem fürkészem. De egy pár körülményt mégis futólagosan megemlítek. Tisztelettel, s mint magyarember elismeréssel viseltetem a mai kor kathol. papsága s műveltebb szerzetesei irányában. Az egyének szelleme és jelleme az ujabb időkben változott, de magának az institutiónak, a klérusnak s a szerzetes rendnek szelleme nem. A mely intézmény még ezelőtt alig egy századdal, nem csak megengedte, de üdvös cselekedetnek tüntette fel a keresztyénség s a magyar nemzet legegészségesebb elemének, a magyar protestánsoknak életre halálra üldözését, az szülhet még ma is oly fiakat, vagy legalább oly korcsfiakat, a kik lelkiismeretükkel összeegyezhetőnek tartják egy keresztyénellenes elemnek s e mellett idegen nemzetiségnek olyanforma sorsban részesítését, a minőben ezelőtt nem sokkal minket protestánsokat részesített. Ne feledjük továbbá, hogy az a hatalom, mely a pápák s a jezsuiták személyeiben a világ lelett századokon át uralkodott, jelenleg meg van ugyan törve, de nincs megsemmisítve. Él az még most is, s nem mondott még le a reményről, hogy a világ felett újból uralkodjék. Az utóbbi két-három évtized azonban megtanította ezt a hatalmat arra, hogy a jelenlegi politikai s társadalmi institutiók épségben hagyása mellett, régi hatalma visszanyerését hasztalan reményli. Neki egy világforradalmat kell előidézni, a mostani intézményeket össze kell rombolnia, hogy ezek lelett hatalmát ismét megállapíthassa. Eddig az absolut hatalmú trónusokat tették az oltárok támaszaivá; most — ha másképen nem lehet — a petróleummal s dynamittal harcoló éretlen tömeget készek szövetségeseikül venni. Hogy ezen tömeg dühe azután az állam feje, vagy a vagyonos osztály, vagy valamelyik népfaj ellen nyilatkozik-e időnként, — az reájuk nézve közömbös kérdés; a fődolog csak az, hogy a most fennálló intézmények felforgattassanak. Ezért egy-egy nagyobb szabású zsidó-hecc jó víz a malmukra. Annyival is inkább, mert az antisemitaság csak első feltűnésében volt kizárólag zsidóellenes mozgalom; az utóbbi hónapokban már elegyitve volt az jó adag communistikus elemmel. Előbb csak az hangzott: üsd a zsidót! hunclut a zsidó! de később már hozzátették : hunctutok az urak mind. Nem sokára pedig hozzáteszik — ha orvoslásról nem tétetik intézkedés, — üsd az urakat. Ki talán kételkednék szavaimban, ne resteljen kérdést intézni antisemita vidéken lakó bizalmas barátjához. Szabad-e már igazi keresztyén protestáns papnak ily mozgalomhoz csatlakozni, vagy abban épen vezérszerepet vinni P De van még egy szorosabb értelemben vett vallásos háttere is ezen mozgalomnak. Nekünk protestánsoknak egyedüli szent könyvünk, vallásunknak egyedüli alapja a biblia, az ó- és újtestamentoin. Keresztyén népünk vallás-erkölcsi neveltetésének forrása ma is az ó- és ujtestamentomi történetek. Jákób, József, Mózes, Dávid, Salamon, Illyés és a többi kiemelkedő ó testamentomi alakok életrajza, énekei és tanításai képezik ma is azon alapokat a gyenge gyermeki szívben, melyekre a vallástanitó és a nép lelkipásztora a hit és erkölcs templomát felépíteni törekszik. A mai antisemiták igaz, hogy nem a régi, hanem a modern Mózesek, Jakabok, és Icigek ellen diihöngenek; de az ezek ellen szórt sár és piszok azon régi nagy alakokra is foltot vet. A mely pap egyik órában szidja, rágalmazza Izráel egész népét, az azután óvakodjék a másik órán a gyermekek előtt a bibliát, legalább az ó-testamentomot magyarázni, a gyermek vallásos kedélyét az ó-testamentomból vett példákkal szent mondásokkal felmelegiteni akarni, avagy a Dávid zsoltáraiból, Salamon példabeszédeiből vett textusról prédikációt tartani. Vagyis forditsuk meg a most mondottakat. A ki arra érzett és érez magában hivatást, arra kötelezte magát hittel, hogy Istennek az ó és