Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-27 / 30. szám
927 az ember, a sorsuk javulását pusztán pályázat utján remélő érdemes egyénekhez oda kiáltani: könynyen hivők ! ne ámítsátok magatokat. Szerezzétek meg először és mindenek felett a hatalmas jelölő bizottsági tagok pártfogását, aztán gondoskodjatok nagyhangú kolomposokról az illető egyházban; vagy lépjetek sógorságban, vőségi, vérségi kötelékbe esperesekkel, tanácsbirákkal és másnemű hatalmasságokkal ! Vállaljatok, ha még tehetitek, püspöki', vagy legalább is esperesi káplánságokat; mert különben maradtok ott, a hol vagytok! a feledés, a mellőztetés porában. Hiszen tudjátok, hogy irva van: „nem a bölcseké a kenyér^ és tegyük hozzá: nem az érdemeseké a jutalom! A pályázatra hirdetett egyház presbyteriuma és a jelölő bizottság pedig jól tenné, ha az esperes, illetőleg a püspökkel oda tétetné notabenébe a hirdetés alá: ^pályázni mindenkinek szabad, de az illetők tájékozására megjegyeztetik, hogy emberi számítás szerint x, y, vagy z érdemes atyánkfiának vannak legbiztosabb chanceaiNagy hálára köteleznék vele a szegény concurrenseket. Ez legalább őszinte beszéd volna; nem neheztelne meg érte senki, legfeljebb a világ nevetne rajtunk egy kicsit. De hát a nevetés nem csinál az embereknek rossz vért, néha meg valóságos jótétemény! De legyen elég ebből is ennyi! Bocsássa meg a tisztelt olvasó, ha kissé messze mentünk e pontnál, s ha épen keserűek találtunk lenni. Van rá okunk elég. Afelől azonban biztosithatunk mindenkit, hogy nem annyira a magunk sérelmei hozták tollúnkra, a miket irtunk, hanem sokkal inkább az általunk jól ismert annyi derék lelkész igaztalan mellőztetése, nélkülözése, mondhatnók: könnye és nyomora. Az uj törvények életbe lépése óta négy helyen tettem kísérletet arra nézve, vájjon hát csakugyan érvényesülhet-e a törvény i 86-ik §-ában a lelkészválasztásra nézve lefektetett ama szép elv, hogy : > y a lelkészeknek pályájokon szerzett érdemeik, az egyházak gondozáséiban elért látünő siker és huzamosabb időn át hiven teljesített szolgálata méltánylásban részesüljenek", s hogy „a papjelöltek illetőleg s. lelkészek tudományos képzettsége, szolgálati idejök, mint az alatt tanúsított buzgalmuk kellő figyelembe vétessék.€ En ugy tapasztaltam, hogy bizonybizony a legtöbb esetben ott marad ez a szép elv, a törvénykönyvben, vagy legfeljebb szabályzatok betűnyűgével vesszük körül, hogy igy aztán ne érvényesülhessen kellőleg. Tavaly, egy elsőrendű egyházba — itt a tiszántul, legalább kijelöltek (persze egy superintendensi káplán lett megválasztva) ; az idén meg már egy másik, szintén elsőosztályu egyházba, szintén itt a tiszántul, nem tartottak a jelöltségre érdemesnek. Két másodosztályú egyházba is tettem próbát. Egyik helyen - 928 egy lényegtelen formahiba állta utamat; a másik helyen (és ez, ugy zárjel közt megsúghatom, abban a püspökii eset által elhiresedett bihari tractusban történt \J azzal fizettek ki, hogy pályázati kérvényemre a jel. bizottság még csak azt sem jegyezte fel: ki vagyok-e jelölve vagy nem ? Hanem e helyett az illető esperes ur hátiratul odairta; „Ila máskor pályázni fog? !, nem kell azt a sok bizonyítványt mellékelni! Si qua sede sedes, nec ab illa sede recede!€ En azt gondoltam, hogy tartozom azzal a jelölő bizottságnak, hogy életrajzomat, ismeretlen létemre, pontról pontra documentáljam. És ime, nem vették szívesen. Mintha csak azt irta volna az esperes ur; Nem bizonyítványok kellenek ide fráter! hanem egészen más cikkek! S mikor az esperes úrtól sürgettem a jel. bizottságot rám vonatkozó j. könyvi pontjának hivatalos megküldését, akkor sem küldte azt el, csak ^ugy privative€ (mint magát kifejezte) súgta meg, hogy kik jelöltettek ki. Hogy én miért nem jelöltettem (holott az e. kerületi szabályzat szerint igenis jogom lett volna hozzá), arról — úgymond az esperes ur — ^nem számolt a bizottság* / Köszönjük szépen az ilyen eljárást. Jövőre tudjuk magunkat mihez tartani. Mi nem vesztettünk e mellőztetés által anyagilag jóformán semmit; mert én hála istennek, nem panaszkodhatom helyzetem mostohasága miatt. Terhes de szép és magasztos pályám, kapcsolatban elég tisztességes, biztos fizetéssel, nem nyújthat okot elégületlenségre. De őszintén megvallom, hogy mikor jelen kedvező állásomat is készséggel akartam feladni, hogy visszajuthassak egyházam és felekezetem kizárólagos szolgálatába, a melyből az anyagi nehéz küzdelmek, ezelőtt nyolcz évvel — fájó szivvel — menekülni kényszeritettek, nem vártam volna azt a fel sem vevést, melylyel itt és ott, a kijelölés alkalmával találkoztam. Én megtettem ajánlkozásaim folytán kötelességemet, én nem vagyok az oka, ha csekély erőm és tehetségeimre az illetők nem reflectáltak. Ez ugyan mind olyan expectoratio féle. Beismerem, hogy nem is épen ide való. Hanem hát megtörtént; sit venia verbis ! Volna még néhány észrevételünk a lelkészválasztási törvények többi §§-aira nézve is. Ezekre ha nt. Szerkesztő ur megengedi, talán még a szünidő alatt sort keritendünk.*) Ezúttal elégnek gondoltunk ennyit. Homolya István, felavatott ref. lelke'sz, hitoktató és középiskolákra képesített tanár. *) Örömmel veendjük dolgozatait mindenkor ; mert — mint jelen két cikkéből szerencsénk volt meggyőződhetni — a mit nyomonjáró gyakorlati észjárással contemplál, azt ügyes tollal és meggyőző világossággal előadni és Írásba tenni is tudja. Várjuk ennélfogva szíves ígérete beváltását. Szerk, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.
