Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-13 / 28. szám
895 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 898 meg minden közelebbi birálgatás nélkül átvették e nézetet. S igy nyert mind a zsinagógában mind az egyházban el nem vitatható tekintélyt. Figyelmet érdemel azonban az is, hogy Mózes mellett, mint iró mellett, Ezra mint a Pentateuch ujjáteremtője említtetett s tiszteltetett. Az emberek ugy tárták, hogy a szent könyvek s főként a Mózeséi, Jeruzsálem elpusztításakor a babyloniaiak által megégettettek, de másfél száz évvel később E^ra által ujolag leírattak. A hagyomány szerint különös isteni kijelentés tette őt erre képessé. 1 Ezen egész tudósítás, melyet a keresztyén egyházi atyák a zsidóktól vettek által,2 olyanformán hangzik mint egy hitvány mese. Mindazáltal figyelemre méltó, mivel az elveszettnek csodálatos helyreállítása valóban Ezrának tulajdoníttatik. S miért épen neki ? Csak jóval később adhatunk e kérdésre kielégítő feleletet. A középkor századaiban a Pentateuch eredetét illető hagyományos nézet meglehetős érintetlenül maradt. Csak a 17-ik században kezdettek kételkedni igaz voltaban. Többek közt ezt tette a hires bölcsész Spinoza is. O számtalan oly helyekre utal, melyek kétségkívül Kanaánban jóval később az Egyiptomból való kimene külés után írattak; s ő azon eredményre jutott, hogy Ezra volt az a ki legutoljára nyúlt mint iró a Pentateuchhoz. 3 E nézete több oldalról megtámadtatott. Zsidó és keresztyén hittudósok törekedtek bebizonyítani, hogy a hitetlen bölcsész kételyei alaptalanok s igy a dolog lényegére egyaltalán jelentőség nélkül valók valának. 4 Védekezésük helybenhagyatott s ugylátszott, mintha a régi igazság az ellene irányzott támadás által még jobban megerősíttetett, fényesebb világításba helyeztetett volna. Igy maradt e kérdés a mult század közepéig. 1753-ban Brüsselben, egy Astruc nevü francia orvostól egy ily cimü mű jelent meg : Gondolatok azon eredeti okmányok felől, melyet Mózes a Genesis szerkesztésénél felhasználni látszik.4 5 Önök észrevehetik, hogy e szerző nem gondolt arra, hogy azon hagyományt, mely Mózest tartá a Pentateuch Írójának, megtámadja ; sőt inkább mint ezt ki is nyilatkoztatja;6 ő helyreigazítani s ajánlani akarja azt a nézetet. Azonban ő ugy véli, miszerint Mózesnek a pátriarchák köréből eredő egyes elbeszélések, tudósítások állották rendelkezése alatt s ezekből csinált ő egy teljes egészet, melyet ma a Genesisben birunk. Felteszi pedig ezt azon ismétlések alapján, melyek e könyvben előfordulnak, s kiváltképen a különbféle nevek alapján, melyek ebben az istenség jelölésére használtatnak. S ez minden esetre nagyon figyelemreméltó jelenség. Egyik ezen elnevezések közül Jehova, vagy inkább : Jahveh a hivatalos fordításban. 7 „az Ur4 szóval adatik viszsza s nagy kezdőbetűkkel van irva. Nyissák fel önök a Genesist s egyszerre szemökbe tűnik, hogy mig e megszólitás s címzés némely fejezetekben nagyon is sokszor használtatik, addig másokban egyetlenegyszer 1 4. Ezra XIV . 18—47. 2 Lásd az e mellett szóló érveket Kuenen A. »Hist. Krit. Onderzoek.* etc. III. kötet 409. 1. stb. 3 Tract. theol pol. Cap. VIII. IX. (Opp. ed. Brúder III: 125 sqq.) 4 Lásd : II. Witsii Miscell. sacr. Lib. I. Cap. XIV. (Vol. I : 83. sqq.) ; J. G. Carpszovii Introd. ad libr. canon. bibi. V. test. ed. 2-dae Vol. 1. 3S. sqq. 0 »Conjectures sur les mémoires originaux dont il paroit que Moyse s'est scrvi pour coroposer le livre de la Genése (A Bruxelles chez Fricx). Mottója : Avia Pieridnm peragro loca, nu'.lius ante, Trita solo. 6 Lásd : » Avertissement et p. 281 svv. 298 svv. 465 svv. ' E torditás többek által készíttetett a héber s görög eredeti után, melyet az 1618, 19-iki dodrechti zsinat hitelesitett s 1637-ben jelent meg először nyomtatásban. sem fordul elő. Az első fejezetben s a második három első versében, melyek együvé tartoznak az Isten (»Elohím') szó 35-ször, az Ur („Jahveh4 ) egyszer sem használtatik. S viszont, az Ábrahám szolgájának Haran felé való utazásáról szóló elbeszélésben, hova feleséget megy keresni az Izsák számára, (Gen. XXIV.) a »Jahveh* név 19-szer, az Isten (vagy Elohim) név egyszer sem fordul elő. E tüneményből, mely a Genesisben gyakran ismétlődik, azt következteté Astruc, hogy az okmányok, melyeket Mózes hasznait, más-más Íróktól származtak, az egyik az „Isten« nevet mindig ,Elohim,4 a másik mindig ,Jahvéh«-val adá vissza, a miért aztán az egyiket Elohistának, a másikat Jahvistának nevezhetjük. E két irón kivül Astruc még többet is föltételez, egyre-másra valami tizenkettőt.1 Szerinte ezek tudósításainak összefoglalásából állott elő a Genesis, melyben most természetesen ismétlések fordulnak elő, mivel egy-ugyanazon tárgyat más-más irók dolgozták fel. Azonban az Astruc kutatásainak eredménye még nagyon kevéssé nyugtat meg. Mindazáltal ösztönt adott a további kutatásokra, mely annál erősebben munkált aztán, mivel eleintén nem vették észre, miszerint két vagy több eredeti documentum megkülönböztetése a Pentateuch mózesi eredetének hitére veszélyessé válhatik. Ami később csakugyan világosan ki is tünt. Be lett bizonyítva miszerint ugyanazon irók, kiket a Genesisben az istennév használata szerint megkülönböztettek : a következő könyvek elbeszélései s törvényeinek is szerzői valának, az Exodustól a Numeriig, sőt a Josua könyve nagy részének is, mely könyv egészében, a Pentateuchchal a legszorosabban összefüggeni látszik. S ezzel ki lett zárva annak lehetősége, hogy ezen irók ugy tekintessenek mint a Mózes elődei. Ezeket ő utána kellett sorozni, mivel oly történeteket s állapotokat irtak le, melyek Izráelnek a Kanaán földén való letelepedéséről, sőt jóval későbbi időkről is szólottak. De hát hányan is lehettek ezek az irók? s mikor is éltek? Az ezen kérdésre adott felelet hihetetlen sok fáradságba került. A különböző elbeszéléseket s törvényeket szórói-szóra át meg át vizsgálták s egymással összehasonlitgaták. Minden bennök előforduló célzásokat később összegyűjtöttek egy csoportba s szigorúan áttanulmányozták. A kezdetben nagyon szétágazó vélemények harcából lassanként egyes szilárd pontok tűntek ki, melyekre nézve a legtöbben egy véleménynyel bírtak. Igy p. o. már a jelen század elejétől kezdve altalánosan elismert dolog volt, hogy a Deuteronomiumnak más szerzője volt mint a Genesistől Numeriig terjedő könyveknek.2 Mindazáltal a fennforgó különösségek felőli vélemények nagyon is érezhetően megoszolva maradinak.3 Az időmeghatározások közötti különbség nem évekre, de századokra rúgott. Annyival kevésbé lett megállapítva a Pentateuch egyik-másik részének eredete. Igy aztán hova-tovább nyilvánvalóvá lett, miszerint az eddig használt segédeszközök nem elegendők; más szavakkal : hogy a Mózes könyvei egymagokban nem nyújtanak elég szilárd megállapodási pontokat, s hogy a számtalan, eltérő vélemények szamára nagyon tág tér marad fenn. 1 Lásd: Avertissement p. 308—315. hol 12 smémoires* különböztetik meg ; s mellettök a Genesisből csak csekély érvek hozatnak fel. Ezen »mémoires« irói felett elmélkedik Astruc fenntemlitett művének 316—332-ik lapjain. 2 1805-ben jelent meg De Wette ily című műve: »Dissertatio, qua Deuteronomium a prioribus Pentateuchi libris diversum, alius cu jusdam recentioris auctoris opus esse monstratur* (kivéve az ő Opusé, theol. p. 149—168.) 3 Hasonlítsd össze az A. Merx felügyelete alatt kiadott E. Tuchféle »Commentar über die Genesis* (Halle, 1871.) S. LXXVIII. ff.