Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-13 / 28. szám
892 53- Kedvező birálat esetében az elnök kitűzi a szóbeli vizsgálat idejét és összehívja a bizottságot, mely megvizsgálja a jelölt bizonyítványait, és meghallgatja a bírálók indokolt jelentéseit. 54. A szóbeli vizsgálat arra irányul, hogy a jelölt általános theol. tudományossága, de különösen a választott csoportból való szakképzettsége kitűnjék. E végből a szaktanár kimerítően vizsgál és kérdez a választott szakcsoport fő- és melléktudományaiból, a többi vizsgáló tagok általánosságban kérdeznek a theol. tudományok többi ágaiból. A vizsgálat időtartama 2—3 óra. 55. A theol. tudományok négy szakcsoportra osztatnak, n. m. Bibliai, történeti, hit erkölcstudományi és gyakorlati (ide értve az egyházjogot is) theologiára ; ezen négy szakcsoport bármelyikére lehet tanárt képesíteni, de a jelöltnek a többi szakcsoportokban is kell annyi jártassággal birnia, hogy szükség esetén azokban helyettesíteni tudjon. 56. A bibliai csoport főtárgya vagy az ó-test. exegesis; s akkor melléktárgy az új testamentumi exegesis, vagy az új, s akkor melléktárgyak az ó-szöv. tudományok. A történeti csoport főtárgya az Egyetemesmellék a Hazai egyháztörténelem, vagy megfordítva. A hittudományi csoportban főtárgy a Dogmatika, melléktárgyak : Morál vagy vallásbölcsészet. A gyakorlati csoportban főtárgy az egyházjogtan, melléktárgyak : Liturgika és Homiletika. 57. Szóbeli vizsgálat után a jelölt a vizsgáló bizottság előtt próba-előadást tart saját tudományszakja valamelyik önkényt választott kérdéséről. 58. A szóbeli vizsgálat eredményét a vizsgáló bizottság szavazás utján megállapítván, a jelöltnek, ha vizsgája sikerült, a bizottsági jegyző utján az egyetemes egyház nevében „Theol. tanári oklevelc -et ad, aláírva a bizottság elnöke és tagjai által és a konvent pecsétjével megerősítve. 59. A tanárrá képesítés osztályjegyei : kitűnően képesített, egyhangúlag képesített és szavazattöbbséggel képesített. 60. A vizsgálat lefolyásáról és eredményéről a felkért jegyző jegyzőkönyvet vezet, mely a konventre felterjesztendő és az egyházkerületnek bejelentendő. 61. A képesített theol. tanár feljogosittatik arra, hogy szakcsoportja tudományaiból bármely hazai theol. akadémián eléadást tarthasson (licentiatus) és hogy a »theol. magántanár« cimet használja. 62. A tanári vizsgálat dijját és a diploma árát a konvent állapitja meg. 63. A hazai theol. akadémiákon e szabályzat életbe lépése után rendes tanárokul csak e szabályzatban megállapított módon képesített okleveles tanárok alkalmazhatók. Iskolai értesítők. — Második közlemény. — 11. A lugosi róm. kath. magyar főgymnázium értesítője. Közli Billmann Márton, igazgató. Értekezés: Mutatvány Krassó vármegye 500 év előtti földrajzából Pesty Frigyestől. Tanulók száma 114, kikből csak magyarul beszél 14, magyarúl és németül 72, magyarul és románúl 50, magyarúl, németül, románul stb. 58. 12. A miskolci ág. h. ev. algymnáziumi és elemi iskolák értesítője. Közlik: Horváth Sándor, gymnáziumi igazgató ; Wolfgang Lajos, elemi iskolai igazgató. A gymnáziumban 68 nyilv., 10 magán-tanuló volt; az elemi fi-iskola négy osztályában 105, a leány-iskola öt osztályában 95 gyermek tanult. 13. A dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerületi soproni lyceum és tanítóképezde értesítője. Közzé teszik Müllner Mátyás lyceumi igazgató, Kapi Gyula képezdei igazgató. A bölcsészet-theologiai karban, a gymnáziumban és képezdében a mult tanév folyamán működött 14 rendes tanár, 8 rendkívüli és melléktanár. A bölcsészettheologiai intézet 3 évi tanfolyamán a hallgatók száma 22. A gymnáziumba járt 369, kik közül vallásra nézve ág. h. ev. 311, r. kath. 26, izr. 22, ref. 10; anyanyelvre nézve magyar 329, német 31, vend 9. A tanitóképezdének mind az 52 növendéke ág. h. ev. ; anyanyelvre nézve 30 magyar, 17 német, 5 tót. 14. A sümeg városi államilag segélyezett reáliskola XXVII. értesitője. Közli Ádám Iván, reáliskolai igazgató Értekezés: Stanley közép-afrikai utazásának eredménye, Földi Jánostól. Tanulók száma 80, mindnyájan magyarok ; vallásra nézve, izraelita 40, római katholikus 37, ev. 2, ref. 1. I 5. Értesítő a szeged-alsóvdrosi tanitó-testiilet vezetése alatt álló köz- s népiskolákról. Összeállította Fenyvesi János, igazgató-tanító. Összesen 11 párhuzamos fi- és leányosztályban a tanulók száma 828, és pedig 514 fiu, 314 leány. 16. Ertesitő a szeged-belvárosi tanitó-testület vezetése alatt álló községi népiskolákról. Összeállította Ferenci János, igazgató-tanitó. Értekezés: A gyermekbálokról és színházakról, Sziklay-Farkas Máriától. Tanulók száma, 13 fi és leányosztályban, összesen 833, kik közül fiu 437, 396 leány ; anyanyelvre nézve 37 német, 7 szerb 4 olasz és 2 cseh kivételével, mindnyájan magyarok. 17. A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értnsitője, az intézet fennállásának 30. évében. Szerkesztette Valkovszky Miklós, főreáliskolai kir. igazgató. Értekezés : Az igeragozás a „Chanson de Roland4 -ban Székely Salamontól. Tanulók száma 178, kik közül izr. 110, r. kath. 60, ref. és ev. 4—4. 18. Az ungvári kir. kath. főgymnásíum értesitője. Közli Szieber Ede, igazgató. Az értesítő elején Mráz Ferenc, ez évben elhunyt tanár necrologja. Értekezés : Az ungvári kir. kath. főgymnásium története, Barna Mihálytól. Tanulók sz. 438, kikből gör. kath. 153, izr. 141, r. kath. 114, ref. 6, ev. 3, gör. kel. I. 19. A zalaegerszegi polgári fiu- és leány-iskola XI. értesitője. Szerkesztette Udvardy Ignác, a polgári fiu- és felső-leányiskolai igazgató. Tanulók száma 154, kik közül izr. 77, r. kath. 74, ref. 2, ev. I. Iskolaügy a vidéken. Nem kellene messzire menni példáért, kivált nekünk, a fővárosban lakóknak, annak kitüntetése végett, hogy a 17 éves alkotmányos korszak alatt a közművelődés, az alsóbb és felsőbb oktatás terén mily haladás történt hazánkban; de jól esik lelkünknek feljegyezni, minden e téren felmerülő nevezetesebb mozzanatot, sőt a távol vidékekről jövő adatokat talán még szivesebben közöljük, ezek tevén tanulságot a felől, hogy nemzettestünknek nemcsak a szíve ver s működik, vagy az ehhez közelebb eső részek, de a szív nemes lüktetéséhez arányosan működik az életér az organismus végtagjaiban is. Feledjük a politikai élet minden bajait, zavarait, az anyagi téren mutatkozó sok mindenféle mizériát, mikor a vallás erkölcsi élet nemesbüléséről olvasunk. Sí nunc male, non et olim sic erit. Egy vallásosan, egyházias irány-