Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-06 / 27. szám

54 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 800 KÜLFÖLD. Római idézetek. A német ultramontán történész Janssen János kinek a reformátió korát illető történeti művét „Egyházi művészet* c. lapjában legközelebb Czobor hazánkfia is ismertette, *An meine kritiker« c. nagyobbára prot. theologusokra vonatkozó viszonválaszában Hase polémikájaból a »római idézeteknek'1

egész halmazát állítja össze, melyből ,objectiv* történeti hűségére, a forrásoknak alapos összeállítására s lelkiismeretes fölhasználására azonnal ráismerünk 1 Janssen a jenai Hase ellen következőleg nyilatkozik: »Hase egyházunkban (már t. i. a rómaiban) nemcsak a szerinte pogányizii szentek tiszteteletét találja, hanem utóhangját a vallás azon legdurvább alakzatának is, melyet fetischismusnak neveznek;* >

5

a szentek nála egy sereg félisten*. , A szent szüzet, az , istennőt* , a mint gyakran nevezi, összehasonlítja Vénussal, s a kath. Máriatisztelet ezen tborzasztósága« által indíttatva, kénytelen „egy angyalnak kijelentésére* a belvederi Apolló azon szavait alkalmazni: »Welch sterblich Weib vermöchte dem zu wiederstehn, Der sie umarmen und zur Mutter eines Gottes machen \vill«. ,Die Feder stráubt sich, derartiges niederzuschrei-ben* mondja Janssen. »Hiszem, hogy a német protestánsok nagyrésze undorral fogadja az efféle kitörést*. „Hase tanár beszél „egy istenről a skatulyában* is*. Ezen ,istenitett ostyából* mondja J. szerint Hase „oly istenalak lép élőnkbe, mely Keletindia bármely idomtalan bálványképével merész versenyre szállhatna.« íme ezen a minden összefügés nélküli római idézetek 1 Ebben áll az u. n. római objektív történetírás jezsuita mestersége, a forrásoknak tendentiosus fölhasználása s kevésbé tisztességes polemizálás ! Nézzük, a jénai tudós mily összefüggésben és értelemben használta ezen idézeteket. Polemikai művének a szentekről szóló alapos fejezetében kiemeli Hase, hogy „ a szentté avatott embernek tiszteletére oltárokat épitenek, tömjénfüstöt gerjesztenek, képe előtt térdepelnek, s hozzá könyörgést intéznek. Ez oly babonás tisztelet, melyen a pogányság ize nagyon is kitetszik.* Függelékében mondja: »Egy az egyház iránt magát érdemesített. . . embernek sírja fölé oltárt emelni, már nagyon is pogányizű, az az : az embernek istenitése. Athene is oltárt emelt a szerencsétlen, de végre az istenekkel kibékült thébei királynak, Spárta oltárt emelt egy haldokló oroszlánynyal azon 300 férfi csontjai fölé, kik a törvénynek engedve Thermopilánél elestek. Azonban ezen pogány szokásban oly sok emberi rejlik, mely a kegyeletes emlékezet érzelmére visszavezetve, méltán szelid Ítéletet igényelhet.« Azon helyen kivül, hol Hase a szenteket, „egy sereg félistennek* nevezi, idéznie kellett volna még Janssennek : „mert ugyan mi egyebek ezen szentek, mint keresztyénitett hősök, félistenitett emberek!* Hogy miért talál Hase a római szentek tiszteletében valami pogányizűt, azt Janssen nem tartja szükségesnek fölemlíteni. A »cultusról« szóló gyögyörü fejezetében mondja tovább Hase : „ A nagypéntek római megünnepléshez tartozik a kereszt imádása. Nem tévedünk, hogy itt arra gondolnak, a ki érettünk megfeszitettetett; de a személyesnek a szellemivel egy külső dologba való összevegyítése altal hozzá szokik a római hivő sereg, hogy a külsőt, csupán a természetit tegye vallásos tisztelet tárgyává ; ez utóhangja a vallás azon legdurvább alakzatának, melyet fetischismuznak neveznek. A mire tehát Hase igazságos Ítélete vonatkozik, azt Janssen bölcsen elhallgatta. A „sz. szűzre4

vonatkozó helyek Hasénál következőleg hangzanak : „Ha Máriából a római hagyomány istennőt csinált, mert a középkorra nézve tényleg az volt s egyes körökre nézve még most is az, ugy ennek mentségére mondhatjuk, hogy a jelenben tulajdonkép mégis csak a fiút tisztelik az anyában. Krisztus az, kit Máriának neveznek, az iranta való szeretet öltözik ezen költészetbe . . .* „Mig Vénus asszony a középkorban a szép sátánnőnek tartatott, Mária öntudatlan ennek helyébe lépett, bár mint Venus Urania, a mint ez a köznép nyelvébe is átment.* A római theologiának Mária érdemeiről szóló tanáról is beszél Hase, hogy t. i. ő beleegyezett anyává lételébe s csakis igy válhatott lehetségessé a megváltás. Egyik jegyzetében Nicolas tudósra utal Hase, ki Mária megmérhetetlen érdemét, mely nemcsak az emberiségre, hanem még magára az istenre is kiterjed, a Gábor angyal ajanlataba való beleegyezésében látja« : ő szolgáltatott okot a világ teremtésére, ő adott tekintélyt az Atyának, melylyel azelőtt nem birt, mert az ő fiat alaja rendelte, Krisztus a maga rendeltetését Máriának köszönheti. Ugyanazon viszonyban, a melyben Mária istennek fiat a maga emberi alakjával felruházta, kölcsönben ő is az ő (t. i. a fiu) istenségével ruháztatott fel.* Ezen kalandos nézettél szemben eszembe jutott, mondja Hase, a belvederi Apolló láttára ezen vers: „ Welch sterblich Weib u. s. w. A mi ott csak az aesthetikai magasztosultságból a helyzet által mentve, hellen értelemben van gondolva, mennyivel jelentősebb lehet vallásos értelemben egy angyal kijelentése folytán!® E helyen különösen égbekiáltó Janssen tanár hamis polemizálása, s csudálnunk kell, hogy a szándékos elferdítése az adatoknak s minden összefüggés nélküli halmozása a jezsuita történész tudós nevével megfér. J. utolsó idézetei Hase polemikájának »Az úrvacsora® c. fejezetére vonatkoznak. Hase irja: »A római egyház rendeli az ostya és kehely imádását, következetesen, mert kehely és ostya ezen határozott térben az érzékileg jelenlevő istent rejtik magukban. Ha pedig a a megői zött ostyában az istenember létezik és imádtatik, legyen az ostya akarmely edényben, abból azon értelemellenes dolog származik, hogy isten egy skatulyába van bezárva,*) s nevezzük bár azt valami tiszteségesebb néven, az mégis mindig csak tér általi bezáratatás marad. A monotheistikus gondolat ellen törekvésében ugyan biztosit a római káté, hogy Krisztus a sakramentumban nem ugy van jelen, mintha bizonyos helyhez volna kötve; és mégis nemcsak az ő testének és vérének kell a megszentelt ostyában, tehát határozott helyen jelen lenni és imádtatni, hanem még idegei- és csontjainak is, s mind annak, a mi még különben a testhez tartozik. Bizonyosan a római mise is az egyház különböző korszakában papok és világiak által valódi vallásos érzelemmel ünnepeltetett meg. A mit Krisztus rendelt, nem szűnik meg az bárminő alakzatban sőt torzalakjában is áldást árasztani és csak a kritikai vizsgálódás komolysága, mely egyedül az igazságot nyomozza, van jogositva azon torzalakot a maga meztelenségében fölmutatni, melyben mindenesetre az istenitett ostyából oly istenalak lép előnkbe, mely Keletindia bármily idomtalan bálványképével merész versenyre szállhatna.* Mint látjuk ez inkriminált szavak Hasénál egészen *) Cat. Rom. II. 4, 69 ; S. Eucharistia, dum in pixide conti-netur etc. 55*