Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-29 / 26. szám
84fi a terhet, azok pedig hasznát nem veszik. Nem veszik ? Hátha az egész részesül a segélyben, nem érzik az egyesek, mikor a rájok nehezkedő teher egy része levétetik róluk ? Azt is mondja M. ur, hogy a fent emiitett elv, mely felett még igen szép prédikációt is tart, a 19-ik század utolsó felének materiális keretébe illik. Hát az ön altal felállított elv: se fia, se lánya, van neki elég, sőt felesleges, —ni a mindent tudó ! —hát »rape cape«, micsoda elv, ha nem communisticus ? Midőn számokkal bizonyítom az 50—60 családtalan lelkészek iránti igazságtalanságot , azt mondja M. ur, hogy a levegőbe vagdalok. Ez édes uram nem elég, ezt szóval elütni nem lehet, a vagdalózást parírozni kell, mert ha nem, önnek mellébe hat a spádé s ön halott. Ön az én számitásom megcáfolásába nem bocsátkozott, s ezzel elismerte, hogy legyőzve van. Én mondhatom, hogy ön a levegőbe vagdal, midőn a dolgot csak egy oldalról fogva fel, a valószínűleg sokáig fizető ifjabb lelkészek rovására állítja az 50—60 éves lelkészek özvegy- s árvái segélyezését, holott megfordítva a valószínűség inkább a mellett harcol, hogy az öreg lelkészek befizetése, özvegyeik s árváik kevesebb ideig élvezvén a segélyt, az ifjabb lelkészek javára esik. Azt mondja M. ur: az érvényes szabályzat alapelve az általános kötelezettség levén, ezt özvegy vagy agg legény papok kedvéért kivételekkel gyengitni nem lehet, mert igy kifogjak magukat vonni az a ft y alatt elő számlált lelkészek. Hát biz az, ha meg nem történik is, megtörténhetnék, mert nem tudok oly egyletet vagy társulatot, legyen az jótékony vagy nyerészkedő, melynek tagjává lenni akárki is kötelezhető lenne. Ön azt mondja, hogy ismeri a solti e. m. lelkészi gyáinegylet szabályait; ha igen, akkor tudnia kell azt ist, hogy ama szabályokat a belépő egyleti tagok s. k. aláírásukkal fo gadták s erősítették meg, a kényszerítésnek helye nem volt. De mondok én önnek mást is. Midőn a tolnai e. m. lelkészi gyámintézet szabályai megalkottattak, azt hiszi ön, hogy minden lelkész kényszeríttetett annak elfogadására ? Epen nem, szabad tetszésre hagyatott az egyletbe belépés és csakugyan 24 lelkész közül csak I I lépett be. Az önök gyámintézete épen azért nem áll egészséges alapon, mert — a compelle intrare —kén) • szerités elvén alapul. Önök összeültek 20-an értekezletre s elfogadtak egy bizottsági munkálatot, az után megtették magukat e. m. közgyűlésnek, az alapszabalyokat megerősítik s kimondják a többi 44 lelkészre a kötelezettséget. Es ha azok, vagy azok közül némelyek a „de nobis sine nobis* elvén nem ismerik el a kötelezettséget, a minthogy »ad impacta nemo obligatur1 s nem vetik a'á magukat a kényszerítésnek, szólhatnak-e ellene? Igen, de azt mondja ön »hová lesz akkor a gyámintézet számításának alapja' ? Hát biz azt újra kell megalkotni társulati, nem pedig kényszeralapon. Lehet hogy ez alap nem lesz oly széles, de szilardabb, mint a felette emelt épület is. Lám a részvényes gyámintézet nem kényszer alapon épült. A részvényvá'tás kinek kinek tetszésére bízatott, az egyesek részvényváltásra nem köteleztettek, a minthogy voltak lelkészek, kik egy részvényt sem váltottak s igy az egyletbe be nem léptek, a gyámintézet még is áll és a maga kis körében virágzik. Azért kar volt önöknek ama szám vevőbizottsági java-latot el nem fogadni; a gyámintézet ügye most tisztában volna s nem volna szükség exequatióra. No de ettől mostanában még nem lehet félni ; mert, s ezt ajánlom az öreg lelkészek figyelmébe, még eddig nincs megalkotva a törvény, melynélfogva e tekintetben, a »jus advocatiae« igénybevehető volna. Addig talán az 50 éven alóli lelkészek is kik 2 /3 részét teszik a lelkészi karnak, meggondolják magukat s valamelyik lelkészi értekezleten indítványt tesznek az 1880. számvevő bizottsági, 50—60 s családtalan lelkészeket érdeklő javaslatnak eifogadá-ára. A mit M. ur restelkedve, bizony el is pirulhatott, az elaggott vagy fogyatkozott lelkészeknek káplánok altali gyámolitásaról az egyházmegye részéről cseveg : ha M. urnák roszat akarnék kívánni, a nélkül, hogy a t. segédlelkész urak iránti tiszteletemből egy mustármagnyit is feladni akarnék, azt mondanám, legyen szerencséje minél előbb a káplántartáshoz. De hat nem kivanom, sőt segítse Isten, hogy hivatalát késő vénségig lelki testi ép erővel folytathassa, majd akkor, ha most 30 éves és a 70 évet megéri, megláthatja, hogy ha mindennap paszuj zuspeist evett is, legalább 8000 frtot spórolt meg káplán nem tartás által. Ne irigyelje hát az öreg papoktól a káplánokat, nem parádéból tartják ők' azokat, s ne kívánja, hogy midőn azokat tisztességesen ellátják, még hátrahagyandott ivadékukról is gondoskodjanak. Azt is mondja M. ur, hogy azon nehézményem, miszerint az 1883-ki szabályjavaslat nem a benne foglalt §-ok alapján léptetett életbe, nem egyéb mint, „filius ante patrem4 , mert hát az 1878 ki szabalyzat világosan megmondja, hogy a bizottságok retortáin keresztül ment javaslathoz az e. m. közgyűlés 2 /; { többsége kívántatik, tehát azért nem bocsátották az egész lelkészi kar Ítélete alá. De hát nem önök, sőt épen ön volt az, ki az 1878-ki alapszabályjavaslat ellen azon elvből agitált, „hogy ezen intézet tisztán a lelkészek erején tartatik fenn, még is nem a fenntartók által igazgattatik, sőt fel állítása is oly testület (t. i. az e. m.) kebeléből ered, melyben a lelkészek határozott kissebbségben vannak4 , és hogy hatalom-szóval állíttatott fel; még is ön azon elvet megtagadta. Ha ön elvhű akart volna maradni — kiszabadítva magát amaz e. m. szabályzat nyűge alól, s támaszkodva az 1882. év, e. m. gyűlés 13. sz. határozatára, mely a gyámintézet ügyét a lelkészi kar szabad rendelkezése alá bocsátotta — nern azt kellett volna e mondania : íme mí, a lelkészi értekezlet által k'nevezett bizottság, egy szabályjavaslatot készítettünk, terjesztessék az e. m. elé, megerősítés végett. Midőn önök ezt nem tették hanem az e. megyére vitték s az által megerősíttették , épen az 1878-ki állapotot inaugurálták, szentesitették az e. m. önök által kifogásolt hatalmát, melylyel az, az 1878-ki — a lelkészek hozzászólhatása elől elvont, szabályjavaslatot is megerősítette; igy alkalmat adtak arra, hogy szabályjavaslat érvényessége ellen, tekintve a gyűlés akkori alakulása törvényességének kétséges voltát is, igen-igen felszólalni lehessen. Azt mondja M ur, „az ultramontánnak botlásai nevetségesek4 : hat az önfajta emberek elvtagadására minő jelzőt keressünk. Még egyet M. ur állításai valódiságára vonatkozólag. Azt mondja egy helyen, hogy az 1880-ki számvevői bizottsági javaslat a többség által el nem fogadtatott, más helyen, hogy az e. m. gyűlés el nem fogadta. En azt hiszem, hogy akkor lehet valaminek el vagy nem fogadásáról beszélni, midőn az megtárgyaltalott ; emiitett módosítás pedig sehol és soha nem targyaltatott. Ha csak az 1882. e. m. j. k. 13 sz. a. végzésből nem okoskodja ki, mely igy hangzik : »A számvevő bizottságnak a gyámintézi alapszabalyzatok módosítására vonatkozó javaslata, továbbá a mult s ez év folytán benyújtott s el fogadásra ajánlott tervjavaslatok tárgyalási kérdése merülvén fel, azon közóhajtás nyilvánult, hogy a nagy fontosságú ügy bővebb tanulmányozására még több idő engedtessék. Az e. m. közgyűlés a közóhajnak eleget akarván tenni, a beterjesztett tervjavaslatok a napi rendről
