Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-15 / 24. szám
779 780 gatója van. A többi egyetemeken mind a tanárok mind a tanulók száma már jóval kevesebb; ezekután még legnépesebb a müncheni egyetem 136 tanár s 2295 tanulóval. Ez egyetemekben a tanév október elején kezdődik s az első semester ápril elejéig, a második pedig ápril 15-től augustus 15-ig tart. A tandij a lipcsei egyetemen félévenként 20 mk. (mintegy 12 frt) s ezen kivül kell 1 mkot a kórházba fizetni, a melynek minden tanuló tagja s megbetegedése esetén ez összegért az egyetemi kórházban gyógykezeltetik. Az előadásokat publice s privátim névvel nevezik. Az első hallgathatásaért nem kell tanóra látogathatási pénzt (Honorar Geld) fizetni, de a privátim előadásnál egy tantárgy s hetenkénti öt óráért 17 mk. kevesebbért pedig 13 mk. fizetendő félévenkent a theologiai egyetemen, a jogi s orvosi facultáson a tanpénz még több. Valaki az egyetem hallgatói közé felvétetvén, teljes szabadságában áll bármiféle tárgyat hallgatni, épen azért nagy számmal vannak, kik a jogi pályára készülnek, de azért egy Fricke s Római levél magyarázatát* avagy egy Luthardt »Theologische Ethikjét« a legszorgalmasabban hallgatják, Az előadásokon a tanár fölolvas s a tanulók jegyeznek. Van itt ezenkívül többféle úgynevezett j»Séminar«, ez szintén ingyenes, pl. exegetikai, dogmatikai stb. Az exegetikai Fricke Seminarnak valaki tagjává csak ugy lehet, ha latin nyelven egy munkát csinál, s e munkát az erre kinevezett bíráló elég jónak találja ; ez különben a görög bibliának latin nyelvre lefordításából, s ugyan e nyelven való értelmezéséből áll. A dogmatikai Luthardt-féle Seminar tagjai szintén kötelesek targyoknak megfelelőleg munkát csinálni, itt egyes dogmatikai kérdések intéztetnek a tanulókhoz, s a kérdezett és a tanár által bővebben fejtegettetnek. Stipendium 300 és 600 márkás ez egyetemen számtalan van, azonban fájdalom, nekünk magyar reformátusoknak, ilyet elnyerni nem lehet. Mielőtt Lipcsébe jöttem volna, több lapban is olvastam, hogy itt 3—4 magyar tanulót évenkint el szoktak teljesen látni. Ebből kiindulva, el is mentem egy pár tanárhoz ez ügyben tudakozódni, de mindenhol azt a választ nyertem, „hegy itt magyar számára semminemű Stipendium nincs* Azok az alapítványok, a melyek különösen a 16-ik és 17-ik században kizárólag magyar származású ifjak számára tétettek le, ma már ugy látszik el-szász-németesedtek, a mennyiben ezeket az erdélyi szászok élvezik, a kik itt nem kevés kegyben részesülnek. Pedig, hogy ez alapítványok egyedül a tisztán magyar tanulókat illetnék, bizonyítja az is, hogy Erdély csakis az 1848 s 1867-iki törvények által csatoltatott a tulajdonképpeni Magyarországhoz. A magyarok iránti jó indulat tehát a régi időkben élhetett, ma azonban már annak gyökerei is kiszáradtak. A szép könyvtárban, a melynek használhatásaért félévenként 6 mlcát kell fizetni, Európa jelesebb tudósainak műveit, az olvasó teremben pedig a nagyszámú politikai s más irányú lapokat feltalálhatjuk. A tanulói élet egy kissé más mint nálunk. Itt mindenki egy bizonyos egyletnek tagja, s ily egyletek hetenként egy vagy két ülést is tartanak, rendesen va^melyik vendéglő, avagy sörcsarnok egy külön szobájában. Ily összejövetel alkalmával vagy az akkor kinevezett, vagy időnként vállalkozó egyének pályájoknak megfelelő tárgyról tartanak felolvasást, s a sörös poharak mellett ezt bírálgatják s bővebben vitatják. Az ily tudományos szerű vitatkozás rendesen két avagy három órát vesz igénybe (esteli 8-tól 1 l-ig) ekkor az elnök a vitát bezárja, s ezután felhangzik a Deutsches Lied s az ily kedélyessé fejlődött mulatságnak (Kneipe) gyakran a hajnali óra szakítja végét. A német tanulónak mintegy életeleme, a kardpárbajvivás, minden legkissebb okért elégtételt kér, s viv, azért itt ritka az, kinek arcán egy-egy vágást avagy forradást ne láthatnánk, ezt itt mintegy a vitézség jelének tartják, s az illető, kit gyakran egy ily vágás egészen eltorzít, nem kevésbé büszke sebére. Egy ily Kneipen gyakran több érdekes jelenet fordul elő, ennek bővebb leírása azonban nem tartozván ide, szóljunk inkább arról a tudományos vitakozás-, s egyszersmind tanár-felavatásról, mely itt m. hó 28-án tartatott. Az említett napon d. e. 10 órakor az egyetem nagy terme egész ünnepies szint öltött magára. A terem bejáratát zöld galyak fonták körül, s a falakon nevezetesebb tudósok arcképei függtek. A nagyszámmal megjelent tanárok s tanulók a termet zsúfolásig megtöltötték. Kevéssel 10 óra után a dékán dr. Káhnis karonfogva vezette a tanár jelöltet dr. Gregori Gáspárt a terembe, követve az egyetem többi tanáraitól, s pár szóval előadta ez összejövetel célját. Ezután dr. Gregori folyékony latinsággal, egy igen tartalmas megszólítást intézett a dékánhoz, a tanárokhoz s a többi jelenlevőkhöz, a melyben ugy mutatta be magát mint idegen, a ki itt tanulmányai számára a legszebb ösztönzést, a legbarátságosabb támogatást, s a leghatásosabb segélyt találta. A voltaképpeni disputátio csak akkor kezdődött, a midőn dr. Délitzs a sorompók közé lépett, s dr. Gregorinak vita iratát (Habilitations Schrift) a ki a Tischendorfféle „editio octava critica maior, , Nóvum Testamentum graece4 című munkáról értekezett, — egy rövid sjóakaratú bírálat alá vetette. Dr. Delitzs megjegyzései, s helyreigazításai, a munka becséből nagyon keveset vontak le, amellett szerzőnek bizonyára becses utmutatást nyújtottak. Az utánna következő két szónok a tanárok sorából, dr. Luthardt s dr. Fricke voltak, kik a munkára szintén egyes megjegyzések- s helyreigazításokat tettek. Dr. Gregori mindezen ellenvetésekre ügyesen s csattanósan valaszolt, s a tanároktól collegául a legszivélyesebben űdvözöltetett. Végül még a közönség soraiból, szintén latin nyelvan, dr. Hartung intézett hozzá üdvözlő szavakat, a melyekben egyházias, s vallásos érzületét kiválc^lag hangsúlyozta. Ezzel az ünnepély mintegy 2 órakor véget ért. Említést tehetek még azon ünnepélyes missíói gyűlésről is, mely itt f. hó 6-án vette kezdetét. E napon d. e. 9 órakor a nikolai Kirche, Lipcse egyik legszebb s legnagyobb temploma, a legválogatottabb közönségtől egészen megtelt. Az alkalmi ének eléneklése után, dr. Rüling dresdai lelkész, s consistoriumi tanácsos lépett a szószékre, ünnepélyes prédikációját megtartandó. Az alapigét Ján. IO. r. 7—11. verseinél vette föl, s abból az alapgondolatból indult ki, hogy az egész missió, a szentlélek (Pfingstgeburt) szülötte, s összehasonlítván a három ünnepet, húsvét, áldozócsütörtök, s pünköstöt egymással, ahoz a jelszóhoz jut, hogy ; ) Alles durch Christum*. E mondat szellemes kifejtése alapján rámutatott a hamis missiói utakra, Róma hódításaira (melyek inkább lélek-lopás, mint lélek mentésbül állanak), a keresztyén s pogány műveltség közti közvetítésekre, melyek a pogányságot határozottan megtámadni nem merték ; ráutalt a pogány költészet- s bölcseletnek a keresztyénségbe való aggasztó bevonására, a keresztyénséghez nem illő erőszakos (krigerisch) térítésekre, és felmutatta, mint folytatják az. evang. missio missionarusai művöket, kik mindig az igaz ajtóra t. i. Krisztusra mutatnak, a mely
