Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-08 / 23. szám

739 740 tragikai helyzete ekkor érte el tetőpontját, midőn a fentebb idézett törvénycikk meghozatott. Özvegye az általa imádott férjnek, ki végrendeletileg kitagadá családja mindazon tagjait, kik az evangelikus hitet elhagynák; miután egyetlen fia Bethlen oldala mellett meghalt fiatalon hazájának és vallásának védelme közben ; miután jószágai a németek által feldulattak és Imre két kis árvája, anyjuknak a protestantismus halálos ellenségéhez lett férjhezmenetele következtében, a családi végrendelet kijátszásának s Imre emléke kigúnyolásának veszélye nélkül nagyanyjuk védszárnyai alól saját anyjuknak sem voltak kiadhatók : ily körülmények között megválni azon két árvától, kikben férje és fia nevének, eszméinek örököseit, hitének és vallásának leendő oszlopait látá s kiszolgáltatni azokat ellenségeinek, ez oly neme a tragicumnak, melyhez nagyon illenek az ez énekben foglalt, s nyilván a 102-ik zsoltárból átvett képek, valamint annak régi magyar bús melódiája, melyben ki van fejezve a kipótolhatlan veszteség feletti fájdalom, az elhagyatottság érzete és irigyek gúnykacaja a tompa kétségbeeséssel küzdő hit és haldokló remény, s melynek különösen végső szóllama az irgalomért, és szabaditásért esdő léleknek Istenhez való kiállását fejezi ki. Ifj. Jeszenszky Károly. KÖNYVISMERTETÉS. Egy XVI. századbeli ifjúsági olvasókönyv ismertetése. (Folytatás.) Midőn az iró Guzmánt ide s tova utaztatja, az emberi jellem sok szennyfoltjára rámutat. Látjuk hogy sok gazdag ember nem egyszer csak azért játszsza a bőkezűt, mert némely ennivalói romlásnak indultak. Látjuk hogy a vendégfogadósok vagyonszerzés-vágya az erkölcsösség határán mennyire tulcsapong. Meg is lopják egy vendégfogadóban, s midőn biztos jelek után indulva a »csendességre vigyázó tiszthez folyamodik1

, azt tapasztalja, hogy »sokszor bátorságosabb lopni, mint mást a lopásért bevádolni, mivel a szent igazság gyakorta rossz kiszolgáltatókra van bízva4

. Majd egy Formes Lázár nevű útitársra akadván, attól az ifjakra nézve fölötte érdekes és nagybecsű részleteket hall. Fáradságos és nélkülözésteljes bolyongásai közt mindinkább édesebben és vádolóbban merült fel Guzmán előtt az elvesztett otthon bájos képe, s magába szállva igy kiállt fel: »Ez az emberi gyarlóság, a ki akkor kezdi a jót voltaképpen becsülni, mikor már elvesztette azt4

. Hispáliszból Kazagliába, majd Madridba jut, s e helyen több alkalom megmagyarázza neki, hogy „mily drága ószág legyen a pénz4

. Tapasztalatai hasznos tanácsot adnak neki arra nézve: miként kell a pénzt becsületesen keresni, okosan megtartani s bölcsen elkölteni. Sokat szenved és nélkülöz Guzmán, s elvégre az éhség minden tisztességes ruhából és minden szeméremből kivetkezteti őt s a teherhordozók közé taszítja. E helyzetében elmélkedik a felett: „Oh mily fáradságos azt megnyerni, a mi közönségesen boldogságnak neveztetik 1 mely nehéz azt megőrizni 1 mely könnyű elveszteni 1« Madridból Genuába jutott Guzmán, hol egy szakács mellett — a mi Toldinkhoz hasonlatosképen — mint fahordozó, mosogató s egyéb szolgai munkát végező személy nyert alkalmazást. Magaviseletének példái által, az iró számtalan jellemvonást tár elénkbe a szolgaszemélyek minemüségeit illetőleg. Kezdetben ugy uraihoz, mint szolgatársaihoz nagy ragaszkodást mutat. Ezért hozzá mindenki jóakarattal van, s ajándékokkal is annyira segítik, hogy — kivált ünnepnapokon — csinos öltözetben jelenhetik meg. Utóbb fizetése egészen megmarad. Gyönyörködik a pénzben s lassanként kifejlődik benne a pénzsovát gás. Kártyázni kezd; idejét és pénzét arra fecsérli, s alig veszi észre, hogy örvénybe jutott, sülyed. Törvényesen keresett pénze egymást követve elúszik, de a felizgult szenvedély annál mérgesebben unszolja őt a játékra. Lopni kezd. Valamire csak szert tehet, azt elragadozza és pénzzé teszi; azzal a vigyázással mindazáltal, hogy a lopáson vagy csalárdságon rajta ne kapjak. Sorsát azonban ő sem kerülhette el, s szerencse csillaga végre gyászosan leáldozott. E rész egyszersmind nagy tanulságot tár az olvasó elé a tekintetben, hogy a gazdák ne legyenek fukarok cselédjeik iránt, s azoknak felesleg való cselekedeteiket jutalmazni el ne mulaszszák! Genuából Toletumba hányja-veti sorsa Guzmánt, hol némely lopott ezüst neműek elárusitása után ugyancsak fényes ruhába öltözött. De életével egyszersmind azt is tisztába hozza előttünk, hogy „lehet bársonyba és aranyba is öltözni, de nem jó erkölcsbe.® Az örvénybe jutott ifjú még jellemtelenebbé válik. Díszes ruhája, könynyen szerzett vagyona s a nők hízelgő nyilatkozatai annyira elvakítják önmaga és jövője iránt, nemkülönben az erkölcsi törvényekkel szemben, hogy sokkal romlottabbá vált, mint rongyos, sápadt s megvetett állapotjában volt. Az erkölcstelen mivelt egyének, mint ma nevezni szokás: proletárok, kitanulhatatlan ravaszságait itt mutatja be a költő, még pedig oly virtuozitással, melynél különbet irodalom alig teremthet. Rendkívüli helyzeteket alkot minden erőltetés nélkül, s habár szívesen elengednénk egyes erősebb színezést, mégis azt kell mondanunk, e részlet az ifjak jóra nevelése céljából végtelen nagybecsű. Itt bizonyítja be az iró, hogy még az erkölcsileg sülyedt egyének is mily együgyűek némely sziv feslettségével szemben, s hogy: „miképpen kövesse bárki is a tiszta erkölcsöt, ha a mocskost nem ismeri?' De nemcsak azokat a helyzeteket látjuk Guzmán génuai életében, melyek az ifjakat átalában végzetes kísértetekbe szokták sodorni, hanem azon okokat is, melyek miatt a női nemes és magasztos erényekről kicsinyléssel avagy fel sem vevő!eg szokott némely időszakban a társadalom egy része nyilatkozni. . . Toletumban „kocka, bor és® egyéb szintén a legnagyobb Ínségre juttatták Guzmánt. Onnan tehát több városon át, mely helyeken hányivetisége és könnyelmű módjai miatt sok keserűséget és meggyaláztatást kelle átélnie, Almagrába jutott s föltette magában, hogy — katonává lesz. A katonák szedésére kirendelt királyi biztos azonban ifjúsága miatt nekie elutasító választ adott, melyre ő igy felelt: „Bajuszom és szakállam, igaz, nincsen; de vagyon kezem, a melylyel a másokét kitépjem.4 Guzmán nem lett katona, de egy kapitánynál szolgálatot nyert. Ugy vélte, jelen alkalmazásában a rend és egyenesség lesznek a főfeltételek, s a jobb szerencse jobb erkölcsöket nyújtani. De csakhamar nagy aggodalma támadtak. A mindenáron katonává lett ifjút társai lenézték, megvetették, s egyszersmind a lopásnak annyi esetével és módjával kellett megismerkednie, mennyit ember soha nem képzelhetett. Szóval : e részben a katonai élet van lerajzolva minden árny- és fényoldalával. Végre a furfangos és orvgazda kapitány „egy néhány fillérekkel4

elbocsátá Guzmánt, a ki magában igy elmélkedik : »Elmégyek igen felette szomorú szivvel, mint