Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-01 / 22. szám

631 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 632 táns egyház egyik legjelesebb szónokát, egyik leglelkiismeretesebb lelkészét vesztette el, akinek csak szerénységén mult, hogy nagyobb hírnévre nem tett szert és nagyobb szerepet nem játszott egyházában. Ha a szerénység nem vétek és egy mintaszerűen betöltött pálya megérdemli, hogy ismertté váljék szélesebb körökben, ugy engedjék meg, hogy legalább halála után emlékezhessék meg róla egyik őszinte tisztelője a ,Protestáns egyházi és iskolai lap* hasábjain. Bodrogi Sámuel 1817, jul. 18 án született Székely-Udvarhelyt. Első oktatását is itt nyerte a ref. collegijm ban. Szülei szíjgyártó mesterségre szánták ; de a tanulni vágyó fiu ebben nem nyugodott meg és ellenzésük dacára Nagy-Enyedre ment. Itt az iskolai éveket kitűnően végezvén, a tanitói kar mint végzett theologust Kézdi-Vásárhelyre küldte segédpapnak, honnan tanulmányai tökélyesbitése véget a berlini egyetemre ment. Külföldön másfél évet töltvén, réhai Antal püspök mellé hivatott titkárnak Nagy-Enyedre. Itt érte a szabadságharc, melyben mint főhadnagy tette le a fegyvert Zsibónál, hogy még ez évben viszatérjen a lelkészi pályára. Fel-Enyedre ment papnak, a hol 1856. jun. 8-án választatott meg nagy-szebeni pappá, a mely állásában halála érte. Ez a keret, melyben élete lefolyt. Es ő ezt a keretet a legszebben töltötte be. Már kora ifjúságában ismerkedvén meg az élet sanyaruságaival, midőn tanulásvágya kielégitése végett mint gyermek gyalog ment Nagy-Enyedre és ott előbb egy magáncsaládnál, utóbb mint neutralista csak nappali folytonos munka és éjjeli tanulás mellett tarthatta fenn magát, egész életében a komoly higgadtság jellemezte. Egy tiszta léleknek az élet küzdelmeiben szerzett erős meggyőződése alapján gondolkozásmódja, a mily nemes épp oly gyakorlati volt. A dogmákkal nem igen foglalkozott, de a mennyiben foglalkozott, egész felfogására modern gondolkozású volt. A szószékről a tiszta keresztyénséget a szeretet és mérséklet vallását tanította. Szónoklatai szerkezetük, világos, nemes irályuk és egyszerű, meggyőző előadásuk által megkapok voltak. A mit a szószéken megkezdett, azt az életben folytatta. Híveinek tanácsadója, nem egynek gyámola volt. De nemcsak a lelkipásztorsága alá bízottakat, hanem mindazokat, a kik hozzá segélyért, tanácsért fordultak, segítette, gyámolította és szeretetteljes gondoskodással viseltetett mindezek iránt, hogy igazán lelki atyának lehetett nevezni. Míg szava megadta a tanácsot, addig magánélete megadta a példát. Már mint deák, mikor gyermekévei sanyarusága után stipendium- és tanításból nyert jövedelme folytán inkább megengedhette volna magának azokat, kerülte a zajos mulatságokat és oly mértékletesen élt, hogy ekkor és kézdi-vásárhelyi segédpapsága alatt megtakarítóit 600 frtnyi pénzével mehetett ki a berlini egyetemre. Egész életéb.n mértékletes volt, vagyoni viszonyai rendezettek és e mellett még sem maradt el sehol, a hol elől kellett járni jó példával az adakozásban. Csaladi élete a legboldogabbak és legszebbek közé tartozott. Gyermekük nem levén, egyik rokonukat nevelték egy éves korától sajátjukként, mig a többiekről nem szűntek meg folytonosan gondoskodni. Háza, különösen az ötvenes és hatvanas években, egyik gyűlhelye volt a nagy-szebeni magyar társaságnak; hazafiságának, a szabadságharcban tett fegyveres szolgálatán kivül, az által is adta tanúságát, hogy a negyvenes években alakult magyar olvasó egylet könyvtárát a református papilakban helyezvén el megóvta azt az elzülléstől és belőle a Nagy-Szebenben őrzött magyar foglyoknak könyveket juttatott szórakozásul. De nemcsak a jó tanácsok és jó példa adásában teljesítette kötelességét mint lelkész ; nagy gondot fordított az egyházi épületek jókarban tartására és a lelkészi fizetés oda emelésére is, hogy a református pap tisztességes állást foglalhasson a nagy-szebeni társadalomban. Mindez egy vagyonos egyházban és egy magyar városban nem lehet nehéz. Itt azonban, a hol az egyháznak a templomon és papilakon kivül vagyona nincs és a hol a javítási költségeket krajcáronként kellett összeszerezni, rendkívül sok fáradságba került. Utolsó műve éppen a templom restaurálása volt, mely halálával egyidejűleg fejeztetett be, mig a lelkészi fizetést jelentékenyen javítani már elébb sikerűit. Befelé igy felelvén meg kötelességének, kifelé is megtudta óvni felekezete és egyháza érdekeit. Nem tűrt ezek jogaiba semmi beavatkozást és midőn az egy párszor megkísérelt etett volna, szívós kitartással küzdött ellene. Maga, mint magyar pap, előbb Fel-Enyeden, a hol elődje röviddel azelőtt a nagy-enyedi vérnap áldozatául esett és a mely túlnyomóan román lakosságú faluban a bíró legelső látogatását kalappal fején tette meg nála és szobájában rázta le a sárt csizmájáról, utóbb Nagy-Szebenben, a szászok és románok e főhelyén, a hol avval fogadták volt, hogy felhivatták a rendőrségre, vágatná le bajuszát, és minden érkezett vendége után beküldtek egy rendőrt, győződnék meg, mi járatban van, nemsokára ki tudta vívni a más nemzetiségűek tiszteletét, Nagy-Szebenben a szász középiskolákon 1860. márciusától annak köteles tantárgyúi behozataláig a magyar nyelvet is tanítván mint rendkívüli tanár. A ki ismerte rendkívüli tevékenységét és gondosságát, mely élete utolsó éveinek tüdőbajából származott, súlyos szenvedései által bár teljes érvényesülésében gyakran gátolva is, sohasem lankadt, a ki ismerte kiváló szellem és szónoki képességeit, méltán csucálkozhatnék, hogy egy ily ember, hogy nem emelkedett kiválóbb polcra egyháza kebelében. És mégis, az egész lényének természetes kifolyása volt. Sohasem törekedett feltűnni, soha sem voltak igényei. Mint végzett theologust egyenesen a tanári kar hívta fel a kézdi-vásárhelyi segédpapság elfoglalására. Püspöki titkárnak és fel-enyedi papnak hasonlókép így hivatott meg Antal püspök által, mig a nagy-szebeni papi állásért folyamodásra Bodola püspök ösztökélte. Hivták őt később is jobb egyházakba, de nem tudta magát elhatározni egyháza elhagyására. Ragaszkodott hozzá, ragaszkodott híveihez, melyeket segíteni, gyámolítani, mint igazi lelkésznek, legkedvesebb foglalkozása volt. Ezért is nem fejtett ki irodalmi tevékenységet, bárha beszédei, melyek kéziratait közeli rokon Szánthó Sámuel pénzügyminiszteri titkár vette magához, megérdemelték volna és megérdemelnék ma is, hogy sajtó útján szélesebb körben elterjedjenek, mert úgy a nagy közönségnek épülésére, mint a protestáns egyházi irodalomnak díszére szolgálnának, mig neki magának olyan emlékét képeznék, a milyet nem állíthatnak e gyarló sorok és nem állithat az emberi hagyomány. Ám, ő nem törődött nevének fennmaradásával kötelessége teljesítésében, melynél főtámassza rendíthetetlen hite volt. Hitt nemzete szép jövőjében és hitte, hogy az emberiség valláserkölcsi történetében a neolog irányt követő protestántismusé a jövő. Ha a Mindenható a nemzetnek sok ily fiat és a protestáns egyházaknak sok ily lelkészt ad, bizonyára ugy is lesz 1 S.-Sz. Móricz Károly.