Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-01 / 22. szám

631 sem a törvény nem hatalom, mint Angliában. Az óta én is gondolkoztam e két kifejezésen: „igy volt" és „igy is lesz," szinte látom, hogy mosolyg az én collegám s mondja megában : a min a törvényhozó s hirlapiró nem változtat, azon az imádság se segit; én pedig azt mondom: próbáljuk meg, nem ártunk vele senkinek. Annak a munkásnak, vagy földmivesnek, a ki vasárnap dolgozik, adni kell valami más foglalkozást vagy szellemi vagy vallási vagy gyakorlati irányút, csakhogy foglaljuk el egy kis részhen, hogy megtarthassuk egészen... A cikkiró azt mondja: >;

>

ami eddig az ünnep s vasárnap megszentelése érdekében történt, az a semmivel egyenlő;* tegyünk hát valamit: imádkozzunk ! Ha az országgyűlés által hozott törvények megtartása rendőri felügyelet alatt nincs, ha az egyházkerület vagy convent által célba vett kezdeményezés oly nehezen akar magára alakot ölteni (valószínűleg azért, mert hiányzik még ez: mit és hogyan ?) tegyünk hát mi valamit: imádkozzunk ! Az imához semmi nagy terv, nagy készülés nem kell; elég ahhoz az Isten iránt való bizodalom és szeretet; a hova az ima megy, oda szabad a bejárás mindenkinek : későn, korán, és senki nem térhet vissza a reménység és kegyelem ajandéka nélkül, tehát imádkozzunk, hogy nekünk is legyen reménységünk a vasárnap megszentelése vagy megtartása felől, és imádkozzunk nem szokásból, tanulásból, hanem kötelességérzetből, mert az imádkozással Isten és magunk iránti kötelességünk egyrészének teszünk eleget. Mig a kötelességérzetet átalánossá nem tudjuk tenni, jogi társadalmi s egyházi téren addig sántítva járunk. Nálunk az ángolok szokásaira szeretnek hivatkozni, de erős kötelességérzetökre nem, pedig ebben culminál köz- és magán életök, és minden cselekedetök s valószínűleg ennél erősebb alap semmi jó számára nem készülhet. A vasárnap s ünnep megszegését, azt mondja kedves collegám, fel nem jelentik soha; de hiába is jelentik. Tudok esetet, egy erélyes lelkésztársam feljelentette a vasárnap botrányos megsértőit, s a járásbíróság tanukat kivánt s beidézte a lelkészt is, a tettet látott tanuknak pedig, mire a járásbírósághoz mentek, ki fútta a szél a fejőkből (valószínűleg a zsebökbe fútta) azt, a mit láttak, s lett belőle egy nagy semmi. De igy van ez más bűnügyi esetekkel is, mit a lelkész feljelent; szóval a ki a kormány közegeinél ily esetekben panaszt emel, vagy jelentést tesz, semmivel sem tesz háladatosabb munkát, mint a ki süketnek kiabál, vagy sántára támaszkodik. Megvallom: kormánypárti vagyok, de nem vak, a sok erélyből óhajtandó volna, ha valami az egyház s a valláserkölcsi élet számára is jutna. 632 — Tudom én, hogy nem lehet elválasztani ugyanazon emberben, a hívőt a polgártól, vagy más szóval: a milyen az ember hite, olyan a polgár élete és cselekedete ; s miután minden cselekedetet a világon, érzelemnek és gondolkozásnak kell megelőzni, az érzelem és gondolatra pedig kötelességből kifolyólag hatni s azt nemesitőleg fejleszteni, senkinek nem áll inkább tisztében, mint a vallás szolgájának, s ha ezt imával kezdjük, olyan ajtót nyitunk meg a szivén, a melyen leghamarább be mehet minden szép és jó az erkölcsi világ számára. Azt mondja Laveleye: ^ semmi létező foglalkozás meg nem semmisíthető addig, mig helyébe más nem tétetik*, ne szerszámot adjunk hát a munkás kezébe vasárnap, hanem érzést, gondolatot, eszmét, ismeretet szivébe lelkébe, ha mindjárt a nemes szórakozásnak is lesz része benne, igy talán lehet reménység, hogy megszentelve lesz a vasárnap és az élet. Az államtól sokat ne várjunk, mert az ha nem mondja is, mitőlünk vár többet e téren; arra pedig, hogy a maga törvényeit rendőrileg ellenőrizze, majd rá viszi a szükség. A mi kormányunk jelenben, sok más kormánynyal együtt, azon téves felfogásban van, hogy a valláserkölcsi élet baja nem az ő baja is egyszersmind, mert különben több gondot fordítana arra, hogy az általa hozott törvények kellő módon megtartassanak. Ma minden állam önző : magáért mindent, az egyházért keveset, vagy semmit sem tesz, pedig ha az egyház nem vet, szűken arat az állam jellem, erély és hűség dolgában, pedig ezek nélkül állam csak tengődik. Nem akarom a logika mértékét alkalmazni a kéz alatt levő cikkre, mert nem a rendszer, de a felfogás téves voltára akartam reflectálni, s ez is csak annyi, hogy sajnálom, ha lelkesülni tudó lelkész, lelkésztársait vagy lelkészi funkciót, — lett légyen a betegekért, vagy a vasárnap megszenteléseért mondandó ima — gúny vagy nevetség tárgyává akar tenni; teszik azt nálunk nélkül is, ne segítsünk ellenségeinknek. En az imádkozást, semmi fennálló felekezeti szokásainknál sem a józan észszel sem hitelveinkkel ellenkezőnek nem tartom ! sem pedig méltónak vagy alkalmasnak arra, hogy pártolóikkal vagy gyakorlóikkal együtt, nevetség tárgyává tegyük. Lehet, hogy tévedek, de ez a meggyőződésem. — — A mi egyházunkban az imahét meg lett tartva, és a hallgatók megjelenését illetőleg szép sikerrel, mert az Isten az ember szivét oda viszi a hova akarja, a miénket, dicsőség Istennek! — oda vitte, hogy mi imádkozhatunk. Nem jó kedvemből mondom el, mert tudom, hogy guny és .JHOSÖIY rá a felelet, de a körülményeknél ^^ormáiw^SK PÁPA £1 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍÖNYTÍRS