Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

283 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 a viharba, delejtű nélkül, reménység nélkül. Mi lesz belőle? Mint a hajótörött bukdácsolva élet és halál között kétségbeesetten kapkod minden korhadt deszkadarab után, hogy magát a felszí­nen fenntarthassa. Ha már a más életet elvették tőle, igyekszik biztositani legalább ezt az életet; ha már a szenvedésekben nincs többé az a vi­gasztalás, hogy vau egy igazságos isten odafenn, egy édes atyánk a ki nem hagyja el az igazat nyomorúságában, igyekszik minden áron, minden eszközzel elejét venni minden lehető nyomornak; ha már nincs egy legfőbb erkölcsi lény a kihez hasonlóvá küzdeni fel magát legmagasztosabb fel­adatának ismerte, akkor hát félre ti jellem, be­csület, erkölcs, ti chimarák, ne gátoljatok utamban! Ily eszmékkel telve rohan az ember, meg­szerezni az élet és jólét legfőbb biztositékát meg­szerezni : a vagyont. Mindenki e pontra irányozza figyelmét, e cél elérésére szedi össze minden ere­jét, mert ettől várja életét, boldogságát, idvessé­gét. — Csoda-e azután, ha ezen eszeveszett ro­hamban elütik, elgázolják egymást, s ha egy el­esett, százakat, ezreket ránt maga után. Csoda-e, ha nem irtóznak semmi eszköztől egész a gyil­kosságig, csak céljukat érhessék. Csoda-e, ha e cél elérésére reményüket vesztve eldobják ma­guktól e reménytelen, annálfogva haszontalan életet. Igen, mert ma már senkisem akarja e földi életet ugy elfogadni a mint van; bajaival, küzdel­meivel, szenvedéseivel. Az emberiség kedélye lá­zas, izgatott felakarja forgatni az élet törvényeit, —, békén tűrni, önmegadással szenvedni nem tud, nem akar. Élni akar baj nélkül, örülni bánat nél­kül, élvezni unalom nélkül. Hinnétek-e k. h. hogy ezelőtt nem voltak szenvedők, nem voltak szeren­csétlenek? Ne higyjétek! Ez a földi élet nem volt, nem lehetett sohasem ment a szenvedésektől, de elődeink tudtak tűrni, bizalommal reményleni és békével szenvedni. Maguk előtt látták egy Jóbnak, a Krisztusnak, egy Pálnak a példáját s e példák­ból erőt merítettek. Tudom én k. h. hogy ezek a sötét képek kellemetlenül hatnak tirátok, nekem pedig fájdal­masan esik, hogy ilyet kell vázolnom. Vagy azt kivánjátok-e, hogy csak ez újongó tömeget lássam a jeruzsálemi uton, mely körülrajongva Jézust, azután befogjam füleimet, behunyjam szemeimet, ho gy ne halljam a rémletes kiáltást: feszitsd meg, ne lássam a keresztet, ne lássam a megkinozott­nak vérét, ne halljam a gunykacajt a kereszt alatt? Ne kívánjátok; mert akkor nem láthatnám a kereszt dicsőségét sem, nem látnám istennek ha­talmát és szeretetét sem, mely az üres sirból győzedelmet, vigasztalást int nyugtalankodó lel­kemnek. Hadd hangozzék hát ma is a keresztyénség j ellenségeinek ajkairól a ^feszitsd meg* kiáltás, nek ünk meg k ell államink s követnünk a mestert a kereszt alá. És mi megállunk k. h. csak isten legyen velünk, és ti ne hagyjatok el. Igen mert a Jézus-Krisztusnak szüksége van mindnyájotokra kivétel nélkül. Halljátok ti ifjak, sorakozzatok a kereszt alá, szüksége van a megváltónak a ti szabadságért o o o lángoló sziveitekre, a nemes eszmékért mindent o áldozni kész buzgóságtokra. Jertek! itt lobog a valódi szabadság zászlója, ez a szabadság zúzza szét az anyagiság lenyűgöző rabláncait, s biztos diadalra vezet titeket, ide sorak ozzatok! Halljátok ti munkások, a megváltó hív titeket! Ne feledjétek, hogy hajdan is hozzátok fordult először, a ti so­raitokból toborzottá első tanítványait; mert tudta hogy ezeknek egyszerű, de romlatlan szivében, legkönyebben megfogamzik az elhintett nemes mag, tudta hogy ezeknek a munkában edzett ereje el­bírja a nélkülözéseket, szenvedéseket, melyekkel e harc együtt jár. jertek! a megváltó hív titeket, ne féljetek, nem irtózik ő a ti munkától megke­ményedett kezeitekbe tenni kezét. O szeret és becsül ma is titeket, csak ti is szeressétek őt. Jertek ti családapák ! hozzátok ide legféltettebb kincseiteket, családotokat a kereszt védelme alá, melyet isten oltalma fedez. Adjátok gyermekeite­ket a megváltó kebelére, ki oly szeretettel nyá­jaskodott velők életében, — ti pedig menjetek harcoljatok a Krisztusért, hogy harcaitokkal os­tromoljátok meg az egeket azon áldásokért, me­lyeket családotokra árasztani kívántok. Jertek ti öregek és e gyülekezetnek vénei, őrállói! ha ti nem lesztek velünk, pótolhatatlan hiánya lesz a harcoló seregnek. Mert hiábavaló a legnagyobb erőfeszítés, a leghevesebb harc, ha a harcosok ta­nácstalanok s vaktában rohannak a csatába. Jöj­jetek azért, ti legyetek a tanácsadók, a vezérek, igazgassátok a harc folyamát, hogy a biztos diadal reményével harcolhassunk. Jertek ti családanyák !... De még sem, ti ne jöjjetek, maradjatok! Ti ott­hon építsétek fel a családi szentélyben a vallás oltárát. Fűzzétek körül a békeség olajágával. Gyújtsátok meg rajta a szeretetnek örök tüzét, mely kebleitekből nyerve táplálékát, visszaható erejével mind nagyobb lángra gyújtsa kebleitekben, hogy szivetek, lelketek, egész lényetek legyen a jóltevő, az áldó, a boldogító szeretet. Jertek ti özvegyek, árvák, borítsátok gyászfátyolaitokat a keresztre, hogy az ott szenvedett megváltó segít­sen elhordozni kebleiteknek terhét s példájával tanítson békén hordozni a rátok bocsátott ke­resztet. Ti hajadonok, legyetek ti mindannyian a Jézus-Krisztusnak felszentelt papnéi, ápoljátok nagy gonddal kebleitekben a tisztaság és ártat­lanság vesta tűzét s arcotok bibora fölött a buz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom