Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-13 / 15. szám

391 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 tiót én utamban, egy, az egyházi lapokat olvasni szerető s ép ama pillanatban is azt olvasó egyéntől vettem. O tévedett s utána én is. Én az illetőnek kész szivvel megbocsátok, s a magam részére is ezt kérem mindazok részéről, kiket ez ügy kellemetlenül érintett vagy kellemetlenségbe sodort. S itt egyúttal szabad legyen nt. Tóth Sámuel urnák is némi magyarázatot adnom, mint ki hozzam intézett levelében azt állitja, hogy én »alaptalanul vádolok egy egyházkerületet s annak egész lelkészi karát«. Hát én ezt nem tettem, s nem is tehettem, mert az igazság érdekében ki kell jelentenem, hogy ez egyházkerület káplántartó lelkészei legnagyobb része igazi atyailag s valódi humánusan bánik káplánjával. Ismerek én itt papot, ki betegségére hivott maga mellé s. lelkészt ; de azt betegségéből felgyógyulva, még két évig tartá maga mellett, mert nem akadt helye. I-merek egy másikat, kinek, megesik, hogy két káplánja van, egyik a rendes, másik meg, a kinek helye nincsen. Ismerek egy harmadikat, kinek bár káplánra nem volt szüksége, maga mellé vett tisztességes díjazásra egy vizsgázott ifjút, csak hogy annak tisztességes ellátása s keresete legyen addig, a mig más helyt állomást nem kaphat. Az ily férfiakat is magában foglaló lelkészi kart vádolni nem volt még gondolatomban sem. Azonban az itt felhozott jó példákból is csak az tűnik ki, mi az előző cikkem rossz példáiból tiint ki s a mit dr. Mark F. úr is, sőt az egyházkerület sorsát intéző férfiak is elismertek akkor, mikor 1882-ik évben egy küldöttséget neveztek ki javaslattétel végett a segédlelkészek dislocatioja ügyében, s mely javaslat ez évben már tárgyalás alákerül, —hogy „a tiszántúli egyházkerület segédlelkész-elhelyezési rendszere rossz". Hogy az, a mit ez időszerint mindenki elösmer, s az egyházkerület meg már változtatni céloz, — hogy mondathatik az egyházkerület vádolásának, —azt vadban én nem tudom felfogni. Egy oly káplán-elhelyezési rendszert, mely az érdemet, különösen pedig a szolgálati évet tekintetbe vegye, én s azt hiszem, az ifjúság minden igaz baratja nagyon óhajt. Felszólalásom főcélja volt : az élőkről való gondoskodás. S én tudva, hogy ez iigy a tavaszi gyűlésen előkerül s ismerve az intéző férfiak bölcseségét, nemes szivét és önzetlenségét, meg vagyok győződve, hogy egy oly s. lelkész-elhelyezési rendszer fog életbeléptettetni, mely miatt sem nekem, sem ifjainknak nem lehet okunkpanaszra nyitni szánkat. Szalag József. Birói pálca és a nazarénizmus terjedése. Egyházi törvényeink 28.§-ának félremagyarázhatlan értelmében, az egyes egyházközségek minden kül- és belügyeinek intézése, vezetése, első sorban, kizárólag a presbyterium jog- és hatáskörébe tartozik. Presbyteri gyűléseken a községi biroknak s elöljáróknak, mint olyanoknak, semmi helyük, semmi szavuk nincs. Lejárt az az idő, amikor, kivált kisebb egyházközségekben, minden egyházi ügy a biró izlése, kívánsága, sőt követelése s/.erint nyert elintézést. Ma már a biró, ha egyszersmind törvényesen megválasztott presbyter is, csak mint ilyen, vagy mint közönséges egyháztag vehet részt az egyház bármily természetű ügyeinek intézésében, de a birói pálcát, mint Brennus kardját, nem vetheti oda többé a mérleg serpenyőjébe. A presbyterium elnöke, presbyteri gyűlés alkalmával, nemcsak rendre utasíthatja, hanem ki is küldheti a gyűlésből ma már az olyan bírót, ki presbyteri vagy egyháztagi jog- és hatáskörén messze túl menve, birói pálcájának hatalmával követelődznék, sőt talán fenyegetődznék is ott. Semmiféle egyházgyülési jegyzőkönyvnek, felsőbb egyházi hatóság elé terjesztendő folyamodásnak alá nem irhát a községi biró másként, mint presbyter vagy közönséges egyhaztag. Miből következik, hogy az illető egyházi felsőbb hatóság is köteles félretenni minden olyan folyamodást, mely ilyen aláírásokkal van ellátva: N. N. főbíró; N. N. törvénybiró; N. N. és N. N. esküdtek. A legközelebb N.-Szalontán tartott e. megyei köz* gyűlésen egy ilyen folyamodás került elő, s ott volt az a falusi főbiró is, aki azt beadta. Én nemcsak tiltakoztam az ellen, hogy egy ilyen folyamodás tárgyaltassék, hanem határozottan kijelentettem azt is, hogy ha még egyszer ilyen folyamodás kerül itt elő, én mint tanácsbiró, nem veszek részt többé e. megyei gyűléseinkben. E kijelentésre válaszul, világi tanácsbiró urainktól, ilyen feleletet nyertem: „folyamodni mindenkinek szabad".— Nem találtam illőnek s nem is volt arra idő, hogy e felelet jogosultságát a közgyűlésen fejtegessem. Zsebre tettem azt azon elhatározással, hogy a legrövidebb idő alatt irodalmi uton szólok ez igen fontos ügyhöz. — Enynyit a cikk keletkezésének történetéből. jFolyamodni mindenkinek szabad" — igenis, de csak a törvény által kimért és körülirt jog határain belől. Ki adta pedig a jogot annak a főbírónak, hogy mint ilyen, folyamodást írasson s hozzon az e. megyei gyűlésre az egyházközség lelkésze s tanítója ellen ? olyan törvény nincs, mely e jogot megadná, a régi átkos gyakorlatra hivatkozni pedig, szerintem, egyértelmű a törvény megszegésével. Arra esküdtem meg, hogy a törvényt megtartom. Én tehát ilyen folyamodast tárgyalni nem fogok soha. Hanem megmondom én, hogy miért került ez a folyamodás most s miért került ezelőtt is ilyen folyamodás az e. megye zöld asztalára. Azért, tisztelt világi tanácsbiró urak, kik engem olyan könnyen kielégítettek, — mert ott, a hol az ilyen folyamodások Írattak, a jegyző meghasonlásban él a lelkészszel s tanítóval. Az a falusi biró, csak rendelkezés alatt álló eszköz ott, annak a pap és tanitó-maró nótáriusnak kezében. Járjanak jól végére a dolognak az urak s meg fognak győződni arról, hogy a község — kivált falusi kis község elöljárói, mint olyanok, sohasem irnak alá semmiféle folyamodást, mely a pap vagy tanitó ellen emel vádakat, ha az a pap és tanitó jól van a falu jegyzőjével. Az életből merített tapasztalat ez, s ezt figyelmen kivül hagyni még akkor sem kellene, ha az egyház törvények megengednék azt, miszerint a birói pálca kormányozzon falusi egyházainkban. Megfoghatatlan előttem, hogy mikor egy tanfelügyelő, — aki pedig okvetlen értelmes, jogait, hivatását és kötelességeit ismerő egyéniség, — valami ügyben az egyházmegyéhez fordul, vagy arról van szó, hogy valami ügy a tanfelügyelő utján felsőbb helyre terjesztessék fel, — mily erősen megvitatják, meghányják-vetik ilyenkor tanácsbiró uraink s önkormányzati jogainkat védelmezve, mily nagy és aggodalmas körültekintéssel kérdezik : quid juris? — s ime midőn egy falusi főbiró hozza az ő folyamodását, mily könnyen vetik oda az ez ellen tiltakozónak a megnyugtató feleletet: „folyamodni mindenkinek szabad".