Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-13 / 2. szám

41 az a pap, — ha megérdemli a kenyeret, másutt is megkapja, ha pedig nem érdemli meg másutt, itthon se érdemes rá ! Ez a pap volt az én édes apám. Én akkor rectorián voltam. Edes apám mondásából megértém, hogy nekem más hazát kell keresnem. Kerestem is. A 60 as évek legelején voltunk, forrongott a világ! Egy szép napon elindultunk egy már elhalt kedves pajtás )mmal oda, hol a mi Balogh Gyuri barátunk (a mostani bicskei pap) vitézkedett, Garibaldihoz, a magyar légióhoz, oda ,wo die Citronen blühen.« — Pesten hajóra ültünk — miután egy bizonyos helyen egy fekete nagy zsidó útiköltséget adott, — s békességben el is értünk Kalocsáig, itt aztán a mint a hajó kikötött, belépett két zsandár s minket szépen áristomba tettek egy deszka bódéba, s kevés vártatva gyalog akartak kisérni Pestre ! Mi kikötöttünk, azt mondtuk, hogyha agyonszúrnak, se megyünk, hanem várjuk meg a dé'utáni hajót, azon felkísérhetnek bennünket. Ugy lett. A haj ,11 aztán nagy urak lettünk, külön kabinba tettek, egy zsandár belül állott, egy kivül, egy meg az ablakra vigyázott, egy meg fel-alá sétált. Pestre érvén, betettek a Károly-kaszárnyába épen abba a dutyiba, hol néhány hónappal az előtt, szegény Bolond Miskától egy egész délután tanultam a gyufa-faragás szép művészetét! Volt ott egy áldott lelkű vén porkoláb, ennek sok tűnődés után igy szólottam : bácsi! nem Írhatnék én cédulát Török püspök urnák? akárhányat édes fiam ? ugy ám de el is kéne ám hozzá küldeni^! no csak írja meg édes fiam, majd arról is tegyünk. Én tehát egy darabka papírra irtam ezt: »Főtiszt, atyám! Itt vagyok N. tarsammal a Károly-kaszárnyában becsukva, a zsandárok most hoztak vissza Kalocsáról, ki akartunk szökni, segítsen rajtunk, az isten áldja meg." Másfél óra múlva jött a napostiszt, neveinket kérdezé, s kijelenté, hogy a kormányzó ur magas rendeletébó'l szabadok vagyunk. Rögtön mentünk megköszönni, nem a kormányzóhoz, hanem Török püspökhöz. Társam nagy úrfi volt, azt hamar elbocsátá, egy bibliát adott neki, olyan szépen kérte, hogy fogadja el tőle e nap emlékeül. Engem tovább tartott magánál, végre ezt mondá: t

nem szólasz senkinek, holnap pedig a többiekkel együtt előállasz papi censurára," Ügy ám, de nem tudok én sem mit, mert nem tanultam, ki is tudna tanulni ilyen mozgalmasidőben ! „Mindegy, a te nevednek ott kell figurálni a candidatusok közt, — szólt — mert ha nem, baj lesz, most menj és. . . . hallgass !* Ezután elmentünk Szilágyi Béni vezetése alatt tisztelegni Ballagi Mórhoz, s kértük, hogy ne censeáljon meg bennünket valami nagyon, mert ezekben a mozgalmas időkben nem igen tanulhattunk. Nem tudom, emlékezik e még reá nt. kedves szerkesztő uram, hogy én ekkor még azzal is le akartam részemre kenyerezni, hogy néhai b. e. Czizi János uramnak azt a prédikációját igérém s később meg is adám ajandékul, melyet akkor mondott el a sárospataki templomban, midőn II József császár a legatióba járást eltiltotta?! Denique, más nap elő állottunk, s nt. kedves jó uram engem épen nem censeálhatott meg, mert nem tudtam semmit, melynek természetes következménye az lett, hogy vitézül megbuktam. Censura után Török püspök magához hivatott s ezt monda : menj haza rögtön, tanulj és hallgass, baj talán már nem lesz, mert neved ott figurái a candidátusok között. Lejövet a szegény Szűcs Zsiga pirongatni ke/dett, nem szólhattam. Az udvarra érve Szilágyi Béni jött hozzám, ő is pirongatott, szégyeltem magamat erősen, faggatásaira csaknem kipöttyemtém a titkot! Ekkor szeretém meg a Bénit nagyon, s szeretem most is, nagyon. Évek múlva, m'dőn fe'szentelt Török, tudám meg csak úgy nagyjából, hogy a mint a Karoly-kaszárnyai levelem hozzá ért, rögtön fiakkerbe ült, s vágtatott fel Benedekhez! így kerültem én az ő keze alá, s ezt a históriát nem mondám el eddig még az édes apámnak se, csak is annyit tudtak meg a fejérvári vásárosoktól, hogy a Farkas elment Gariba'dihoz, pedig már akkor én régen bukott candidátus voltam, s énekeltem javában a ,Könyörülj rajtunk4

-ot. Nem tudom, miért tette, vagy mit látott bennem az idvezült, de engem teljes életemben tegezett, egyszer megharagudott rám, mert nagy számú bolondos verseket irtam a Ludas Matyiba. Komolyan lepirongatott, s ezt mondá: „bizony okosabb dolgokra is lehetne azt a pennát használni, édes ecsém urami! Különben kaptam én ilyen pirongatást ín il!o tempore egy másik atyámtól is, a kit szinte mint Török püspököt, sohse tudtam „főtiszteletű zt/ a

-nak szóllitani, mindig „atyám*-nak szólitám őket, és sohse nehezteltek meg érette! Ekkor kezdtem az énekügygyei komolyabban foglalkozni, közbe-közbe irt Vigil némely „Falusi tapasztalatokat ;(

<

„hol szeded te ezt a sok szemetet4

? kérdé, az életből, a mindennapi életből mondám, és össze akarom szedni mind, „no akkor nagyon sokáig kell élned, még sem fogod győzni, bár látom, hogy meglehetős raktárod van már, hanem hát tudod, jó volt ebből ennyi, falra hijába hányod a borsót, láss a munkád után, énekelj*! Abban az időben más egyh. megyében szolgáltam, honnét alkalmam volt gyakran Pestre mehetni, mindig meglátogatám hacsak egy negyed órára is, mindig elkérdezé : mit dolgozol ? mennyire mentél ? s midőn panaszkodám a sok csapás miatt, mely keresztül ment rajtam, s keserűen kifakadtam, hogy ime ifjúi életemet kénytelen vagyok csaknem egészen a mezei gazdálkodásra pazarolni, s nem látok hasznot, ma-holnap alig ehetem eleget a kenyérből, a Duna árja évenként elsepri mindenemet, „menj haza — mondá — énekeld el a 42-ik zsoltárt. 4 Egyszer egy ifjúkori barátunk lépett be az egyh. megyénkbe, ki már nemcsak a Kárpátoktól Adriáig, hanem le a Hémusz hegyekig megjárta a világot, — a gyülekezet nagy része rajongott érette, a kisebb rész erősen ellenkezett, megkéselték egymást. A valasztás azonban megerősíttetett. Egy év múlva a rajongók ötféle petitióval jöttek ellene a tractusra, én voltam az, a ki megmondám nekik: embervéren vettétek, örökre a tietek, s paptársaimat felhivám a vádlottat körömszakadtig védelmezni. Néhány hétre rá ének-gyűlésre voltunk felhiva, — „megvolt a gyűléstek'? kérdé, igenis meg, „hát miféle ügyek forogtak fenne? jobban tudja azt ft. atyám, mint én, „de nagy bolond vagy te ! már hogy tudhatnám ?8

én csak azt mondom, a mit mondtam, »de hát mégis, miféle ügyeitek voltak ?« hát B (és c.t a nevet elmondtam ötször), „ugy kell, mért nem csapjátok ki, * a világért se tesszük, épen én voltam az, aki, „tudom szép madár,4

de hát minek veszi be ft. atyáin az ilyeneket? „azt gondolod, te mondád ezt nekem először ? ó mondták ezt már nekem sokan, de én mindenkinek ezt mondám, a mit most im neked, legyen meg bennetek papokban az az erkölcsi erő, hogy olyan bizonyítványt adjatok kinek-kinek, a minőt érdemel, én rossz bizonyítvány alapján még senkit se vettem be, s eddigi püspökségem alatt csak egyetlen-egy rossz bizo-