Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-13 / 2. szám

117 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 118 tio a föld rom törvénye mozgásáról ö közül való tanáért; Keppler háaz első kettőt 1609-ben, a harmadikat 1617-ben tette közzé. Newton 1686-ban t.erjészté Principiáit a Royal Society ielé. Ez a mű az emberi gondolkodásban az Universumról való felfogás forduló pontja. Ezzel az astronomiáé lett a hajózással való kapcsolatánál fogva a természettudományok között az elsőség. Aztán az anatómia fejlik ki az orvosi tudományok közt. Egyszóval, mig Columbus, Newton és társaik a tudás körét bővítik ki, Luther és társai a hit terét veszik gondos mivelés alá s az uj hitnek birodalmakat hóditnak meg. Luther a ker. vallásnak inkább egyéni, — Zwingli a socialis, — Calvin az ethikai oldalát fogják fel és érvényesitik. A calvinismus — úgymond Beard — par excellence ethikai formája a ker. vallásnak. Calvin nemzetközi reformátor. A francia reformatiónak ő a directora; Angolország legkiválóbb egyházi férfiai hozzá fordulnak tanácsért ; Knox János Gentbe megy, hogy tőle hallja azokat a tanokat, melyek szerint Skótoszág arculatát idomítsa. A relormatió hatására nagy átalakuláson megy keresztül az embernek istenhez való viszonya. A biblia immár nem csak isten szózata az emberhez, de egyszersmind az ember válasza istenéhez. A vallásos érzet reformját nyomon követték a természettudományok felfogásában való uj nézetek. A természettudományi fölfedezések következtében kezdetben lassú, majd rohamos változás történt az embernek az universumról való felfogásában. A természettudomány emberei járták a magok útját; de nem egyszer zavarták köreiket ! a tbeologusok, kik miatt itt is — ott is guerillaharcot kellett folytatniok. Eleinte pl. a theologusok sehogy sem birták elhinni, hogy a geologia tényei valóságos tények; ellenben a természettudomány emberei oly bizonyosak voltak benne, hogy nem törődtek a ^hivő* theologusok hitetlenségével. A valódi nehézség az, — ha lehet ezzel a hasonlattal élni — hogy az a szin, melyben a vallás drámája játszik, merőben megváltozott. Mi kibővült világban élünk. A tér és idő horizonjai végtelenül kiszélesedtek. Az egész universumban egy törvény, egy rend uralkodik. Ha már most vesszük a bibliát, a zsidók vallásos képzeteit, Pál apostol irásmagyarázatait, az ős ker. egyház milenniális várakozásait és Augustinus és Luther ismert szük világát, és áthelyezzük őket az uj universumba: vájjon ugyanazt a helyet logják-e elfoglalni, ugyanegy világításban fogják-e azokat tekinthetni? Kibékithetjük-e régi hitünket az uj tényekkel oly formán, hogy abból bizonyos alkatrészeket mint pusztán esetlegeseket kihagyunk? Vagy talán szerencsétlenségünkre újból kell kezdenünk a hivés munkáját és meg kell kérdeznünk, a történelemtől, a philosophiától, a természettől a vallást, melyet többé nem örökölhetünk együgyü és csekély mértékben öntudatos korszakoktól. Az a nagy haladás, mely a stellaris astronomiában történt, mindennap nagyobbnak mutatja az universumot és kisebbnek az embert. Ez a föld, a mely a régi világnézet szerint a teremtett dolgok központja volt, melynek nappal a nap, éjjel a hold és a csillagok valának uralkodói, a csillagköd legcsekélyebb atomjává töpörödött, a világ tejutjának puszta fényes pontjává változott. Mi még saját szük rendszerünk körében is oly változások kellő közepén találjuk magunkat, melyek mult és jövő tekintetében az idő felfoghatatlan korszakaira szólnak. Igazán szólva, pillanatnyi létünkhöz mért szabatossággal napról-napra megfigyeljük a fejlés és hanyatlás örökös folyamatában levő universumot, s észreveszszük, hogy csillagködök napokká tömörülnek és napok tüzei kialusznak. De a mindenség oly roppant egész, hogy vele szemben minden cosmogonia gyermekes előítéletté törpül s minket a kezdet és a vég minden tiszta fogalma cserben higy. Ugy tetszik, hogy az isten felfogására célzó törekvésünk annál fogósabb képzeletünkre, mentől inkább bővül az universum, mert a kiterjedtség növekedtével nőni kell az ő nagyságának is. E részben mai felfogásunk majdnem egy színvonalon áll az izraelita törzs Jehovájával, ki a hébereket Egyptotn főidéről kihozta: mi még mindig reményteljesen állunk amaz isten alatt, aki a kiterjesztett erősséget égő lámpakkal teleaggatta; ámde hogyan fogunk fölemelkedni annak a gondolásán, aki ura a megszámlálhatatlan világoknak, kormányzója a határtalan térnek, Mestere az örökkévalóságnak? Azt mondja talán valaki, hogy a morális és a materialis nagyság összemérhetetlen mennyiségek; hogy az erkölcsi törvény Kantot szintúgy eltöltötte csodálattal, mint a csillagos ég és hogy a szellemi természet birása, bármily igénytelen is testi alkatunk, az embert szabaddá teszi. Mind igaz ; de vájjon ez a gombostűfej nagyságú föld-e az az egyetlen helye az universumnak, melyen eszes élet létez, s a melyen egyes egyedül lehet imádkozni, bűnhődni és magasra törekedni ? igen természetesen e kérdésre sohasem kaphatunk kategoricus feleletet; de megvallom, úgymond Beard, nekem megfoghatatlannak látszik akárminő (theistikus vagy atheistikus alaponj az a nézet, hogy az universumnak csak egy milliomod része legyen felruházva az ész tüzével, s a többi mind merőben hideg és holt anyag. íme ily felfogás mellett a sp.tisfaktio egész tana, melynek Anselm a szerzője, a csillag-világok fénye, végtelen tere és mély hallgatásával szemben eltörpül, 3*