Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 391 melynek az egyházban és az által a társadalomban kellett volna lakoznia. Épen nem mondhatni, miszerint az akkor létezett szekták, minők: „a szabadszellem fi- és nővérei", „az apostoliak'', ,,a spirituálok", ,a ,,celatorok", „a fraticellok", „a beginok és boghardok", ,,a pasztorellok", ,,az önkinzók és táncolók" — voltak, csupán csak könnyelmű érzéki és világi vágyak, vagy az egyház elleni közönbösség folytán támadtak volna. Bár nyilvánulásaik gyakran furcsák voltak, mégis legtöbben közülök keresték e benső vallásosságot, keresték amaz üdvöt, melyet Jézus az emberiségnek kilátásba helyezett s mely seholsem volt található, mert az önzés, az egyházi tan- és tekintélyhez való betűszerinti ragaszkodás azt az egyházból és a társulatból kipusztította volt. Most másképen állnak a viszonyok. A társadalom a dogmáikhoz ragaszkodó egyházakkal nem igen törődik, főgondját az állami szervezetek képezik. A most támadó és létező szekták többnyire politikai, socialis színezetűek. Mireánk e tekintetben Amerika veszedelmes. Az még kirúghat, fiatal erőteljességgel bir. Európa vén, legtöbb ifjúkori álmában csalódott, most álmatlanságban, köszvényben, bélhurutban, szívbajokban szenved. A hagyományos tekintély és a pór önállóságra való ébredése összeütközésben vannak. A társadalom veszedelemben van! A vajúdás kísérői környeznek minket. Innen van, hogy ezen új szellemi téváramlatokkal a napisajtó még sűrűbben foglalkozik, mint az egyházi lapok. Foglalkozik pedig velők tárgyilagosabban, mint az egyházak a tulajdonképeni vallásos szektákkal. Az egyházak rendesen azt mondják: „Mind a mi tanomtól eltér, téves, kárhozatos". A napisajtó kutatja ily jelenségek okait. Elég bátor a megszokottnak és létezőnek mulasztási hibáit beismerni és rámutatni, honnan jöhet a valódi segítség. Épen e napokban a ^Neues Pester Journálban* jelent meg két e tárgyra vonatkozó cikk. Az első kultúrai haladásunkat rajzolván, azon ellenmondást, hogy a tagadhatlan szellemi haladás mellett napjainkban a középkori nézletirány mind inkább terjed, az emberi gondolkodás gyengeségének tulajdonítja s azzal vigasztalja magát, hogy szellemi kórok és járványok ismétlődéseikkel erejöket is veszítik. A másik cikk >Die Geistesströmung unserer Tage^ ezen érveléssel nincsen megelégedve. Azt mondja, miszerint igy nem remélhetjük, hogy a felvilágosodottság valaha teljes győzelemre jut. Azt tartja, miszerint a szellemek pillanatnyi, sajnálatraméltó tévedésének egyedüli okául az emberek általános, örök időktől fogva létező gyengéik nem tekinthetők. Ellenben a tévedések pillanatnyi okai reményt nyújtanak egy szebb, derültebb jövőre. Két fejlődési mozzanat van, mely nekünk a létező ellenmondások és zavarok titkát megfejtheti. Az első mozzanat rejlik a nyilvános nevelésiügy tévesztett irányának kártékony mérgében, melyről Spencer az angol socialbölcsész azt mondja, hogy két vallást képvisel. Ez alatt Spencer a mai vílágnézletünk ama kétféle áramlatát érti, melyek egyike a szabadelvű, határozott haladási elveknek érvényre jutását célozza, a másik pedig a középkori tömjénfüsttel és szentelt vizzel bíbelődik; és mely kettős áramlat az iskolákban gyermekeinknek beoltatik. A modern ember kétségkívül két homlokegyenest ellenkező iránynak a játéklabdája, mely neki semmi biztos erkölcsi alapot nem nyújt. Egyrészt a felserdülő ifjút, kinek fogékony szive minden benyomást mélyibe felvesz, arra tanítják, hogy az ó-kornak hőseit, kiknek hősiessége mégis többnyire csak gyilkolás és agyonütésből áll, mint a büszke emberiségnek példányképeit tisztelje, másrészt a modern humanitásról prédikálnak neki, mely az ó-kor fogalmaitól oly távol van, mint a menny a földtől. E tekintetben sokkal rosszabbul vagyunk mint az ó-és középkor. E két nagy történelmi epochának egységes világnézlete volt, melyet mi nélkülözünk. Az ó-korban az ifjúnak az mondatott, hogy az ellenségnek megsemmisítése a bátorságnak legfőbb parancsa, de e mellett a kegyetlenség semmi tilalmához, vagy korlátozásához nem volt kötve. Keblében nem lakozott két lélek. Az állam mindenhatósága mint a legfőbb vallástétel köttetett szivéhez és bármit tett annak valósitására, korszellemének egészen megfelelt. A középkorban pedig az egyházi hatalom fénye minden más felett állott és ezen egységes alapvonás az emberekben is visszatükröződött. Csak a modern idő hozott az embereknek két vallást, két különböző szellemi áramlatot, melyek között ide-oda tántorognak, anélkül, hogy egy összhangzatos felfogáshoz juthatnának. A meddig a miveltség szűkebb körökre szorítkozott, ezen meghasonlás kevésbe érezhető volt, mivel a nagy sokaság positiv vallástételein függött és ezekben felfogásánák alapját találta. Azonban a felvilágosodás szélesebb rétegekbe való behatolása már a népet is elterelte a megszokott ösvényről s a gondolkodás uj pályára vezette, melyen ingadozó léptekkel mozog előre. A másik mozzanat, melyet szellemi áramlataink megítélésénél figyelembe kell venni, a természettudományok nagy befolyása a modern mivelődésre. Ezen tudományoknak mivelődésünk főharcterére való belépésével az eddigi világnézetet nagy megrázkódtatás érte, melynek rezgéseit az