Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-03-16 / 11. szám
283 hez minekutánna elvégezte a munkát, mely reá bizatott. Az utánna való bánat mellé nagy hiba lenne még kárt is tennünk azzal, hogy hosszú időre rendetlenségben, zavarban vergődni engedjük egyházkerületünket, a püspökválasztáson tehát át kell esnünk mihamarabb, még pedig olyat kell választanunk, aki Pesten ama most már nagyon fényes és tekintélyes protestáns testület élén megállhasson, és az egyházkerület papságának tekintélynivóját is emelhesse, s a kormány körökben is oly ismerős, jártas és tekintélyes legyen, hogy amit ki kell vivni számunkra, azt kivívhassa. Nagy tisztelettel hajlok én meg valamennyi volt jelöltünk fényes tehetségei, tiszta jelleme és nagy érdemei előtt, de a diplomatiaí járatasságot, ügyességet — melyre pedig ez idő szerént nagy szükség van — egyedül abban a férfiúban látom a kit a nagytöbbség — elég józanul — kijelölt. Török ereje és hatása épen diplomatiai ügyességében állott, a nélkül nagy alkotásaiból bizony semmise lett volna, és hogy halálakor, az a férfiú még él, erőben, munka kedvvel és meggazdagodva, sőt megterhelve mind az egyházi mind a nevelési és politikai téren szerzett dús tapasztalatokkal, és hogy az a férfiú a mienk testestől-lelkestől, s hogy a nagy többség megérezte, megértette, hogy ki az, akire épen most szükségünk van, ez is az isteni gondviselés munkája, az Ur lelkének sugallata. Régen hozzá vagyunk már szokva, hogy a választásaink nem sikerülnek az első szavazáskor, kiki kedvére, kényére van hagyva, s ebben az a jó van, hogy a vidéken élő érdemes tehetségekre rá mutatni alkalma van a közvéleménynek, sok érdemes név így hozatik közforgalomba s ha először talán nem is lesz megválasztva, de már a közvélemény által kijelölve van s később meg is választatik. A második választásra már a közvélemény kandidátusait szokták kijelölni, természetesen ezmár szűkebb választás, de mégis a közvélemény kifolyása, s igen helyesen is van ez így, mert sok jegyzőt, tanácsost stb. kell választani egyházkerületre és megyére, s a szavazgatásnak vége-hossza nem volna. Egészen másként áll a dolog a püspökválasztásnál; életfogytiglani választás az, egy-egy pap életében egyszer-kétszer ha előfordul. Ott is lehetett volna a szűkebb választást elrendelni, de ha a többség jelöltje az elől kitért, amint előre megmondta, a szavazatbontó bizottság a két kisebbségben levőt nem jelölhette ki, mert akkor a többség nem szavazott volna, mert lehetetlen is lett volna szavaznia a kisebbség jelöltjeire,, de bizonyára kitértek volna a kisebbség jelöltjei is; — igy lesz egészen uj választás, de azon változott helyzettel, hogy most már tudjuk kié a többsésf. Ezen tudattal most már nyugodtan nézhetünk 327 az ujabb választás elébe, mert papságunkról és egyházainkról annyi józanságot fel kell tennünk, hogy mihamarabb véget vetni igyekeznek a fejetlenségnek; egy harmadik, negyedik vagy istentudja hányadik bővebb és szűkebb választás valódi csapássá nőhetné ki magát, okvetlenül a közbékesség felbomlása, egymásnak megherce-hurcálása, talán még egymás jelöltjeinek sárral dobálása is következhetnék ellenfeleink örömére, (azt pedig ne érjék meg soha!) En jó reménységgel vagyok, a jelek biztatnak, sok oly tekintélyes egyházi férfiak, kik az első választáson másfelé szavaztak, most úgy nyilatkoztak már, hogy >; > a többség tudva van, oda kell sorakozni!* az első szavazás alkalmával megtisztelték jelöltjeiket — a kik e megtiszteltetést mégis érdemiették!—a második szavazáskor már azon lesznek, hogy legyen Püspök. Én kijelentem, hogy Szásznak a szűkebb szavazat előli kitérését olyannak tartom, mely által nymbusa nevekedett, nem akar tolakodni, nem akar olyan ^hopp kénytelen nem örömest*-féle püspök lenni; azt akarja, hogy ha őt látjuk alkalmasnak, hát válaszszuk meg, ^nem kénytelenségből hanem örömest* s ezzel az ő agiója előttem nagyot emelkedett, s mind addig pártunk jelöltjének tartom, mig csak ki nem nyilatkoztatná, hogy még az egészen új és szabad választás elől is ki tér, a mit pedig még eddig nem tett, de ne is tegyen! mert a nagy többsége megvan, s ha isten éltet, rá szavazunk újólag, de ^majd akkor többen leszünk!* Nagy Ignácz, kölkedi ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Cui honorem, honorem. Pál apostol kétségkívül a gyakorlati élettel összekötött tartozásaink illő lerovására akar minket inteni, midőn Róm. XIII., 7-ik versében arra figyelmeztet: »Redite ergo omnibus debita : cui tributum, tributum : cui vectigal, vectigal; cui timorem, timorem; cui honorem, honorem.* Az utolsó magában véve legkönnyebb, de a mindennapi tapasztalás szerint legnehezebb, mert nemes, minden kicsinyes irigykedés és becsmérléstől ment, valódi háladatos érzületet tételez fel. Legalább a gyakori panaszok azt mutatják, hogy minden szellemi előhaladottság mellett számosak az esetek, hogy annak, a kinek tisztelettel tartozunk, könnyen elmulasztjuk e tiszteletet megadni. Egészen természetes dolognak tartatik például, hogy azoknak, kik nevelésünk és tanításunk körül fáradoztak, ha mással nem is, legalabb tisztelettel adózzunk. Mégis mily gyakran történik, hogy azokról, kik hosszú évek során át gondos szellemi atyái voltak egy fejlődő ifjú nemzedéknek, mikor a nevelés és oktatás oltá rán erejok felemésztetett, alig-alig emlékezik meg valaki rólok háladatos tisztelettel. Sőt vanak esetek, hol annyira PROTESTÁNS EGYHÁ ?A ÉS ISKOLAI LAP.
