Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-09 / 10. szám

309 az szólalt fel áhitat-gyakorlataiknál, a ki ihletést érzett magában (próféta). A keresztelést nem tartották lényegesnek, a háborút istentelennek. (Folyt, köv.) BELFÖLD. Nem polémia, csak nyilatkozat. Múltkori két rövid észrevételemre két felszólalás lett ezen lapok legközelebbi számában közölve. Vannak kérdések, melyek bizonyos szerkezetben fe'állitva, vagy már természetöknél fogva is szabad tért engednek az egyéni felfogásoknak. Ily esetekben, ha valakinek nézetét nem oszthatjuk is, de a magunkét már egyszer elmondottuk, céltalan lenne a kérdéssel további foglalkozás. Ezért fenntartván elmondott nézeteimet, az első felszólalást úgy fogom fel, mint a melyre épen nem kell felelnem. A másik felszólalás már más természetű, de csupán egyik részénél fogva. Mert hogy a t. névtelen levélíró egyik észrevételemet pro domo militálásnak tekinti: ez lehet hiedelem ; de ezen hiedelem nem lehet méltó ok arra, hogy miatta védekezésbe bocsátkozzam. Különben is legkönnyebben elszivelhetjük az oly nyil röppenését, melylyel legkevésbbé sem érezzük magunkat találva. Azonban ő felszólalásában az elvtagadás vádját is felállítja, s bizonyítgatja ellenem. És ez az, a mire már legalább egy rövid nyilatkozattal tartozom, annál inkább mert lciki maga lehet saját szavainak és gondolatainak a legilletékesb megmagyarázója. Ha theol. álláspontom egyenesen változott volna is : akkor sem igen lehetne azon vádat oly élesen hangoztatni. Mert egyik theol. álláspontról átmenetel másikra történt már elégszer anélkül, hogy az szégyenletes dolognak tartatott volna ; s ma is épen úgy igazolható az, a meggyőződés változása, — mint az ugyanazon állásponton való megmaradás a meggyőződés változatlansága esetében. S ha rámnézve az első eset következett volna be : abból bizony semmi titkot nem csinálnék s minden szégyenlkezés nélkül nyíltan bevallanám azt. Azonban ezen eset nálam be nem következett. Theol. álláspontomra, hitelveimre nézve most is az vagyok, a ki voltam ezelőtt. S ezzel én ellenkező vélekedésre az orthodoxia- és modernismusról legközelebb nyilvánított nézeteim által alapos okot nem is szolgáltattam; a mit könnyen kimutathatok a nélkül, hogy húsz év előtti munkám bármely kifejezésének s állításának taglalásába ezúttal bele kellene bocsátkoznom. Ám lássuk, mi az, a miért a levélíró oly kemény vádat sujt ellenem. Az „Az első szavazás után* cimű ismeretes cikk azt állítja, hogy a választás bizonyos esélyei mellett az orthodoxia és modernizmus torzsalkodása következnék be. En erre azt feleltem, hogy ha azon irányok egyházunkban léteznek: meg is van azoknak jogosultságuk a tisztességes küzdelemre, bárki üljön a kormányon. Ezen állítással én sajátképen nem is annyira jogot, mint inkább egy oly tényt konstatáltam, mely valamint 1864-ben előfordult, úgy ismétlődött az előtt és azután, és ismétlődni fog mindannyiszor, valahányszor azon irányok, az elvek expansiv erejénél fogva, egymással a vita terén találkoztak és találkoznak. De kérdem e tény konstatálásával, főleg midőn még a küzdelemnek megkívántató minősége is jelezve van, tettem-e én bármely compromittálható engedményt s kellett-e énnekem elvemből, álláspontomból csak egy parányit is feláldoznom? Bizonyára annak kijelentése mellett, hogy a mely elvek és irányok léteznek, azoknak már létezésöknél fogva meg van jogosultságuk a tisztességes küzdelemre, valamint a modern theologus teljes épségben megtarthatja elvét és álláspontját: úgy éri is sértetlenül megtarthattam s megtartottam a magamét; én sem a következetlenség, sem az elvtagadás hibájába nem estem. De talán azon állítással követtem el elvtagadást, hogy az orthodoxia és modernizmus tisztességes küzdelmétől egyházunk békéjét nem is kell féltenünk, és hogy én egyházkerületünkben csak ker. szellemű, tehát a türelem és szeretet parancsát nem ignoráló s az egyház békéjét respectáló orthodoxiát és modernizmust ismerek és teszek föl? Adjunk feleletet ezen kérdésre is. Az elvek magukban véve mindig exclusiv jelleműek és nem transigálnak ; s innen van, hogy azoknak egymás elleni harca, bármily keresztyéni szellem mellett, a theologia terén is rendesen a keményebb fajta viadalok közé tartozik. De azért, mivel az élet exigentiái nem minden kor vágnak össze az elvek szoros logicai követelményeivel, nem szükség, sőt gyakran káros is lenne az elvek harcát minden keserűségével együtt a gyakorlati életbe is átvinni ; s nem is vitetik az át, ha a küzdőket keresztyéni szellem, az egyház javára való tekintet s a szeretet lelke vezérli. Igy tapasztalhattuk ezt nálunk az orthodoxia és modernizmus eddigi küzdelmeiben. Szóval és tollal adtak és kaptak sebeket a bajvívók, a mint a polémia heve hozta magával: de azért a cselekedetekben nem volt türelmetlenség, a harc nem vitetett át az élet mezejére s az egyház békességének csak egy tégladarabja sem mozdult ki a helyéből ; sőt az elveknek saját regiójukban folytatott harca egy vagy más tekintetben jót is eredményezhetett. S miért volt ez igy ? azért, mert az ellenfelekben a küzdelem élessége mellett is bizonyosan nem hiányzott a keresztyén szellem mérséklő ereje; s hiszem, hogy ha a theol. különböző irányok a viadal mezején újra találkoznak egymással, ez a szellem ekkor sem fog a küzdők sorában hiányozni, annyival inkább nem, mivel a kormányzóktól is mindenkor az az egyház békességére és a testvéri közösség ápolására szolgáló bölcs és sikeres munkásságot várhatunk. Az elvek harcában résztvettem én is nemcsak 1864-ben, hanem azután is, és a tollnak tőlem telhetett erejével küzdöttem elvem mellett; de azért a theol. irány a gyakorlati élet mezején engem se ragadott soha senki ellenében a türelmetlenség actusára. Tehát az elvhez való szoros ragaszkodás és a bármily erős elvi küzdelem, keresztyéni szellem mellett, megférhet a gyakorlati életben az ellenfelek iránti türelemmel és szeretettel is. De viszont az az evangyéliomi szellem, a türelem és szeretet lelke is, melyet én két rövid észrevételemben hangsúlyoztam, nem követeli meg, sem tőlem sem másoktól, akár a meggyőződés szilárdságának feláldozását, akár magának az elvnek feladását. Ennélfogva a jelen helyzet minden szelidito befolyása nélkül is megtehettem kifogásolt állításomat ; az engem előbbi álláspontommal nem hozott összeütközésbe, következőleg nem is ejtett az elvtagadás hibájába. S ezzel jelen nyilatkozatomat, sőt. mivel a fennforgó kérdésben polémiát sem kezdeni, sem folytatni nem kívánok, bármily ujabb felszólalások esetére is, általában minden mondani valómat befejeztem. Filó Lajos 20