Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-03-09 / 10. szám
283 PROTESTÁNS EGYHÁ ?A ÉS ISKOLAI LAP. 155 s saját nyelvén beszélni vele. En nem hiszem hogy egy iparos vagy földmivelő egyháztag (mint kik közt ama tanok leginkább terjednek) nem szivesebben hallgatná helyesen értelmezve ama tanokat s nem jobban hinne lelkésze szavaiban, mint azokéban, kik leginkább rosszakaratból, személyi érdekből vagy épen tudatlanságból igyekeznek zavart csinálni azon osztály között, mely részint műveltségi részint anyagi körülményeinél fogva mindig legkészebb a tulkapásra. Tanítani kell a népet mig hallgat ránk, mert a nép sok szószéki experimentatiót eltiir, s sokat hallgat, de épen hallgatásából lehet sokat tanulni. A népiskolai oktatás bármily alapos s az élet szükségeihez alkalmazott legyen is, nem válhatik feltétlen vezérévé egy hosszú életnek, az ott nyert benyomásokat a futó évek s életviszonyok nagyon gyorsan eltörölik vagy legalább is elhomályosítják; a további gondozás a lelkészek lelki gondozói tiszte, tegyük azért azt örömmel mig nem késő. Tartsanak lelkészeink népies felolvasásokat, eszmecseréket a vallás s az újkor tudományainak köréből ; jöjjenek össze híveikkel gyakorta, s ők legyenek az első authenticus ismertetői az újkori tudományos vívmányoknak, melyek más oldalról, elferdítve jutva a nép közé azt vallást nem becsülővé teszik s templomainkat kiürítik. Hogy itt ismét Hollandiára mutassak: talán a világ egyetlen országában sincs aránylag annyiféle társadalmi, egyházi s vallásos összejövetel (»meating« „vergadering«) mint itt. A közönséges polgárnőktől fel a fényes salonok, „ne nyúlj hozzám virág«-jáig, a közönséges halárustól a miniszterekig, minden ember tagja itt egy vagy több részint humánus részint kizárólag egyházi vallásos ügyekkel foglalkozó egyletnek, hová a munkában kifáradt napszámos ép oly örömmel siet, mint a fényes társaságokban elkábult urak s az olt váltott eszmecsere mindeniket felfrirsíti. Ez egyleteknek köszöni Hollandia társadalmi egyházi élete azt a szokatlan élénkséget mondhatni boldogságot. Ez egyletek által ápolt vallásos szellem aztán minden lépésénél kitűnik a hollandnak. Nálunk talán kacajra fakasztana ha fényes ebédekhez levén meghiva úri körökben, legelőbb is imán kezdenénk; itt ez nélkülözhetlen s nem egyszer megtörtént már velem, ho7y azon vettem észre magamat, hogy a Bethoowen s Mozart isteni műremekei után a pianon lélekemelő egyházi éneket varázsolnak elő a gyöngéd női ujjak s az egész társaság szent meghatottsággal vevé ajkára a hálaadó éneket s egész önkéntelenül magam is utána zummogtam s legkevésbé sem találtam visszásnak, helyén kívülinek az egész intermezzót. Érdeklődést kell igyekezni kelteni a vallásos egyházi ügyek iránt, s az isolatio ellen kell küzdeni különösen. Az eleintén mutatkozó nehézségektől ne riadjunk vissza, a vallásos ügyek bármely oldala iránt keltett érdeklődés már fele nyereség is. Nemrég kaptam egy fiatal lelkész barátomtól egy levelet, melyben nagy örömmel tudósít arról, hogy a nép örömmel tódul vasárnap délutánokon népies felolvasásaira, s a csak nem sok idővel előbb „veszni indultának nevezett gyülekezet ma egész újra ébredt örömmel viseli az egyház terheit s a vallásos ügyek iránti érdeklődése meglepő. Hallhattunk különben efféle örömhangokat mar több helyről is, melyek az egyháziatlanság s üres templomok korában ís nyújtanak annyi reményt, hogy a nemes példák követése még megmentheti azt, mit már elveszettnek hiszünk. Aztán meg azokat a lelkészi értekezleteket is igyekezzünk felállítani mentől nagyobb számmal, s legyenek ezek a mi iskoláink, hol egymást szeretettel figyelmeztetve utasítva járjunk s tisztázzuk azon kérdéseket, melyek elől nem térhetünk ki. Hála Istennek hazai protestáns egyházunk az új életre ébredés szép reményekre jogosító napjait éli, a reformmozgalmak több irányban s több helyen megkezdődtek s mint a jelek mutatják nem maradnak hatás nélkül. S ez természetes is. A keresztyénség szellemének legérettebb gyümölcse nem lehet sem a katholikus orthodoxia, vak fanatizmus, sem a materializmus, a melyek közül vagy egyik vagy másikba esés fenyeget mai napság. Az első elég bátor még ma is a nép tudatlanságára alapítani existentiáját s a protestantizmus saját elveihez való hűtlenségére; az utóbbi halad fejlődése rendes utjain s igazán tudományos képviselői nagyon jól ismerik rendszerük hiányait s nem hajlandók zavart csinálni. A tudományokat meg fejlődési utjokban nem tartóztathatja vissza emberi hatalom, de ez nem is jut eszébe se okos embernek. Az egyháznak sem szabad elfeledni az apostol ama szavait „a szellemet ne fojtsátok el !< ( s képviselői tudni is fogják teendőiket a meg változott korviszonyok közt, jól eszökbe vévén ama tagadhatlan igazságot, miszerint , a keresztyénség nem egy kész bevégzett forma, hanem egy oly életteljes elv, mely időről-időre fejlik a meglevő mag körül azon harcok s versengések által, melyeket a benne levő ellentétek szülnek®. Excelsior !! Szalay Károly. KÖN Y V1SMERTETES. A protestáns egyház belső fejlődése.*) A Luther hires 95 tételében kevés a dogmaticai eltérés a kath. egyháztól, az egész főleg a bűnbocsánat osztogatása ellen van intézve s hangsúlyozva van (62. tétel), hogy az egyház igazi kincse az üdv evangyeliuma s az istennek kegyelme. E határozatlanságnak lehet tulajdonítani, hogy a reformáció csakhamar túlment rajta, s a gyökeres ujitók ellen magának kellett fellépni. — Karlstadt 1521-ben egy iratot tett közzé a papnőtlenség és szerzetesi élet ellen. — Később mindig tovább ment : megkezdte a képek rombolását, a mise s szerzetesek eltörlését (Magdeburgban, Frankfurtban, Ulmban és másutt a városi tanács majoritásának akaratából a mise eltöröltetett). Később Lutherrel az úrvacsora kérdésében meghasonolván a helvét reformátusokhoz szegődött. Zwingli reformátori fellépésére szintén a bűnbocsátó levelek árulásával visszaélés (Sámson Bernát 1518) adott alkalmat, de a zürichi tanács felbátoritotta a tovább haladásra. A papok felhatalmaztattak szabadon hirdetni az evangyelium t, minden egyebet, a mi a szentírásban nincs, mellőzve. A processiók, az urnapi ünneplés, ereklyék tisztelete, vizszentelés, utolsó kenet (még az orgona használata s temetési harangozás is) eltöröltettek, az úrvacsora két szín alatt szolgáltatott ki (1525 april 13). — De a két reformáció soká nem haladhatott békésen egymás mellett: a schweizi magán hordozta a köztársasági jelleget, a németországi inkább fejedelmi volt. Igy különböző természetű volt a két reformátor ; Luther a scholasticus nevelés által kissé elfogult, mysticus szemlélődésre hajló vasakaratu s türelmetlen ; Zwingli inkább klassikus műveltségű, tiszta látasu, nemes ízlésű, emberies érzületű s engedékeny jellemű volt. — Az ur*) Mutatvány Bihari Péter közelebb sajtó alá bocsátandó »Művelőde's történeté«-ből.
