Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-09 / 10. szám

300 életünk előbbvitelét illetőleg, egyátalában semmi eredményt nem várok. A mi pedig épen magát, a szóban forgó »gyermek-istenitiszteletet« illeti: azt határozottan feleslegesnek sőt károsnak találom. Hogy e — talán túlszigorúnak látszó — Ítéletemet igazolhassam : tisztába kell jönnünk mindenekelőtt azzal, hogy mi célja van a »gyermek-istenitiszteletek« tartásának? — Azt körülírva s meghatározva nem volt ugyan még alkalmam olvashatni sehol sem, de —a dolog természetéből folyólag — gondolom, hogy az nem lehet más, mint a gyermekekkel a szükséges vallasos ismereteket közölni s azok alapján bennük az erkölcsi érzést felébreszteni s fejleszteni. S ha csakugyan ez a célja a »gyermek-istenitiszteletnek * — a minél egyébb nem is lehet: — akkor már ezzel igazolva találjuk annak felesleges voltát. Mert hiszen e cél elérésére ott vannak az anyaszentegyház veteményes kertjei : az iskolák. Ha az iskolában hivatását felfogni tudó s vallásos érzésű tanitó kezében van a vallástanítás : akkor ne féljünk sőt legyünk nyugodtan, mert annak a tanítónak ezer meg ezer alkalma van a vallás-erkölcsi érzés fejlesztésére jótékonyan hatni. — De hátha nem olyan kézben van a vallástanítás ? Quid tunc ? . . . Akkor a lelkész azt az időt, a mit a »gyermek-istenitiszteletek «-hez való készületre s azok megtartására szánt, használja fel arra, hogy az iskolákat egyenesen e célbcl meglátogatva, a növendékekben a vallás erkölcsi érzést ébresztgesse. Még pedig nem ugy, hogy előadást tartson nekiek az Isten léteiéről, a bűnről vagy a megváltásról, hanem ugy, hogy minden — még a nem rokon természetű — eszmékről és tárgyakról is, vezesse a gyermeket, mintegy kézenfogva, a vallásos ismeretekre s erkölcsi tanulságokra. Ezt a módszert követte — különösen, hogy a tanítóknak ez által példát mutasson — az iskolák látogatásánál, az alsó-szabolcsi egyházmegye néhai nagyérdemű esperese Pápay Imre. — S hiszem, hogy az a pár óra, melyet ő ekként töltött az esperesi visitatió teljesítése közben az iskolákban, sokkal maradandóbb nyomot hagyott a gyermek szivében, mint hagyott volna a »gyermek-istenitisztelet "-eken tartandó egyházi beszédek egész sorozata. Tehát, mivel — az eddigiek szerint — a fentebb megjelölt cél másképpen is — és pedig sokkal sikeresebben — elérhető: én a „gyermek-istenitiszteletek® életbeléptetését egészen feleslegesnek tartom ; sőt ha még életbeléptetve volnának is : nem haboznam kimondani a ^delendam esse censeo^-t, mert azok — mint mondám — károsok is. »Tanítsd a gyermeket az o utanak módja szerint !« (Peld. XXII. 6.) örökérvényű s nagy paedagogiai elv van a bölcs ezen szavaiban kimondva. Meghajlik ez előtt ma is mindenki s még csak nézeteltérés sincs az iránt, hogy a gyermeket csak az c Ritának módja szerint« lehet és kell tanítani. Es most kérdezem : a gyermek utának módja az, hogy őt a szószékből prédikációval tanítsuk ? s vájjon nem többet ártunk-e, mint használunk, ha „tejnek eledele4

helyett olyan kemény eledel'el tápláljuk azokat a szegény gyermekeket, mint a prédikáció. De még annak is van valami, és pedig nagy je lentősége, hogy — a mint mondani szoktuk — a gyermek szivébe ^csepegtetni« kell a vallásos érzelmet. Tehát cseppenként, s egyátalában nem olyan nagy és erős adagokban kell azt nekik beadni, mint a prédikáció ! Jól tudom, hogy a t

gyermek-istenitisztelet4

baratai ezek ellenében azt hozzák fel ellenvetésül, hogy hiszen azok a „gyermek-istenitiszteleteken4

tartand prédikációk egészen a gyermekek felfogásához alkalmazottak lennének. De hiszen leszállunk mi — különösen falusi papok — egyházi beszédeink tartásában az egyszerűség és érthetőség legutolsó határáig s ha megértik a gyermekek ; jó s nincs szükség a „gyermek-istenitiszteletre4

, — ha pedig meg nem értik : az ő kedvökért e legutolsó határon alabb szállanunk s ezaltal az istenitisztelet méltóságát profanálnunk nem lehet, sőt nem szabad. Értem én a gyermekek vallásos nevelésének nagy fontosságát s én is a jövő nemzedék vallásos nevelésétől várok és reménylek minden jót és üdvöst, szintúgy egyházi, mint társadalmi életünk mezején ; tehetségem szerint örömmel is munkálkodom a jobb jövőért, s ha volna oly irányú mozgalom : nem haboznám azok közé állani, kik azt sürgetik, hogy a vallástanitást — mi lelkészek — magunk vegyük kezünkbe, — de „gyermekpredikaciót4

soha nem tartok. H:idd gyakorolja azt Decoppet ott Parisban, a divatok és újdonságok hazájaban! Nekünk nincs reá szükségünk, nekünk nem való. — El ve'e 1 Isó Pál. A holland egyháziasság s a mi üres templomaink. (Vége.) Igaz, hogy Hollandiában a nagy frank forradalom óta, midőn az egyház terjedelmes fekvő birtokait átadta a kormánynak: tetemes segélyt kapnak az államtól nem csak az egyes egyházak, sőt sok helyt a lelkészek fizetése is ebből telik ki; (sőt a lelkészeknek gyermekei is kapnak évenkint az államtól bizonyos segélyt — 25 frt — s ha a lelkész fia gymnáziumba jár 100 frtot, ha theologiat tanul 200 frtot, más szakon ha]

adva 100 trt évi segélyt kapnak mig pályát végeznek) igaz, hogy a hollandi nem fizet keresztelési, temetési stólát, sőt az esketésért is csupán a gazdagabbak ajándékoznak valamit az egyháznak; továbbá igaz, hogy a szegényebb néposztály (3CO frt évi bevétel) nem fizet semmiféle egyházi adót : mindezek mellett is altalában bizton mondhatjuk, hogy a holland egyházak szükségeit 2

/3

-mad részben a hivdc adózása fedezi, melyet az egyesek az u. n. „Kerk. VoDgden4

kivetése szerint teljesítenek, mely közeg egyszersmind felügyel az egyház anyagi ügyeire is teljesen, a tulajdonképeni presbyterium itt kizárólag csakis a \ a'láserkölcsi élet őre levén. Én nem his/.em, hogy volna valami lélekemelőbb egy magyar protestáns egyháztagra, mint ép az a tudat, miszerint azon szabad állást, melylyel a kísértések legerősebb napjaiban is megtartotta a prot. egyház, bármiféle hatalom önkényes beavatkozása elleni vető jogát: ép ezen teljesen önerejére való támaszkodás által mentette meg, ismertette el. Azon panaszhangok okaiul, melyeket eddig híveink ajkáról nem egyszer hallánk s talán fogunk hallani még sokáig, vagy azt vagyok hajlandó felvenni, miszerint az illetők nem ismerik azt a szabadságot, melyet amaz anyagi áldozatért cserébe kapnak, vagy csupán a körülmények esetlege folytán protestánsok s mert az elvet, melynek szolgálatában kéne állaniok, nem ismerik : a különben is anyagias világban nem csoda, ha néhány forint évi adó elidegeníti az egyháztól őket s mennek oda hol nem kell fizetni az istenigéjeért. Különösen gyakori ez eset a nép alsó osztalyában s a tagadhatlanul sok bajjal küzdő iparos osztálynál, kiknek bizony nehezen esik bármily kevés teher elviselése is ,_s^ép azop oldalról, hova épen földi gondjaik elhallgatta-