Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

288 tési helyére, ámbár még manapság is sokan közülük nem akarják elhinni, hogy nem papjuk vetette rájuk — ez uj nemű adót. Válaszul a hódmező-vásárhelyi ref. egyház presbyteriuma nevében 1884-ik év február hó 4-én kibocsátott »Ujabb szózat«-ra. A hódmező-vásárhelyi ref. egyház presbyteriuma nevében, a helybeli ref. egyház tagjaihoz intézve egy Szózat bocsáttatott közre, melyben a ref egyház tagjai abból az alkalomból, hogy többen közülök az unitárius vallásra tértek át, egyházuk iránti nagyobb szeretetre és ragaszkodásra vannak felhiva s egyúttal igértetik számukra, hogy ,ezentúl a ref. egyház több jót lesz képes j tenni híveivel, mint azelőtt tehette.* Mi e dicséretes törekvést örömmel üdvözöljük, a nélkül, hogy dicsőséget vindikálnánk magunknak abban, mintha e nemes tettre ösztönző erőül az unitárius val'ás városunkban erősbülő szelleme szolgált volna. A tények előtt meghajlunk. Nem is szóltunk volna e tisztán kebli ügyhöz, ha a Szózat megmarad e nemes irány mellett s hivei vallásos buzdítására az evangéliomi szeretet tolmácsolásában elég lelkesítő erőt tudott volna találni s erre szorítkozott volna. De túltette rajta magat. Gyűlöletes színben láthatatlan ellenségeket állított hivei elébe, s e láthatatlan, meg nem nevezett ellenségeket izgatóknak, ámitóknak, fondorkodóknak s mindenféle rossz tulajdonsággal biroknak jellemezte, megvetésre, üldözésre méltóknak ítélt, s híveit is hasonló cselekedetekre hivta fel. Hogy mennyiben fér össze ily felhívás akár a ref. egyház tekintélyével, akár a vallásos türelemmel, akár az evangéliomi emberszeretet elveivel: azt nem kívánjuk vitatni. De ahoz igen is szavunk van, hogy a Szózat ez üldözésre méltó ellenségeket a helybeli unitárius egyház tagjai sorában, tehát közöttünk keresi, s mind ilyenekre egyenesen reánk mutat. Ezt a semmivel sem igazolt vádat mi ünnepélyesen s a leghatározottabban visszautasítjuk. Mi soha senkit, sem közvetve, sem közvetlenül fel nem hívtunk, meg nem bíztunk arra, hogy más fdekezetbelieket akár rábeszélések, akar bárminemű igérettevések utján a mi keresztyén unitárius vallásunkra való áttérésre serkentsen, buzdítson, ösztönözzön. Ilyent sem magunk nem tettünk, sem másokkal nem téttetünk soha! Ellenkezőleg: hogy még gondolatban is eleje legyen véve minden gyanusitgatásoknak, egyháztanácsunk nevében minden alkalommal nyilvánosan kijelentettük, hogy az unitárius hitfelekezetüek ép) úgy adót fizetnek, mint a más felekezetbeliek, tehát adófizetések alól az áttérők sincsenek felmentve ; kijelentettük, hogy az unitárius vallás szellemével össze nem fér, hogy olyanok, kik az unitárius vallás hitelveinek meg nem felelő meggyőződéseket vallanak, az unitárius vallásra áttérjenek. Ez megtörtént valóság, hivatkozhatunk száz meg száz jelenvolt fultanura. Honnan veszi hat a Szózat magának a jogot arra, hogy minket adó nemfizetés és lelkiismeret feletti megalkuvások vádjával illessen: azt a ref. egyház jó hírneve érdekében igazolni tartozik. A mi egyházi működésünk, a helybeli unitárius egyház megalakulása óta, abban állott és áll ma is, ho gy maganos és nyilvános istenitiszteleteinken, csendben, békében, másokat nem zavarva, saját szertartásaink szerint imádkozzunk Ltenhez. Istenitiszteleteink látogatására senkit nem csábítgatunk, de onnan senkit vissza nem is tarthattunk. Látogatók, kíváncsik, érdeklődők jöhettek hozzánk is, mint minden más hitfelekezetbeliekhez. Egyedül tehát az érintkezés s ennek alapján a keresztyén unitárius vallás nemes és egyszerű hitelveivel való közelebbi megismerkedés volt oka, hogy többen az unitárius vallásra önként, saját meggyőződésüket követve áttértek. Ilyen magatartás elfogulatlan biró előtt kedvezőtlen ítéletet nem vonhat maga után. Ilyen volt a mienk, s azért bátran és készséggel beszámolunk vele a nyilvánosság előtt. A házról-házra járás vádja alól sem kívánunk kitérni. Ez ügyben a valóság annyiból áll, hogy egy unitárius atyánkfiát néhány érdeklődő felkérte, hogy házuknál tartson felolvasást az unitárius vallás megismertetésére. E felszólításra nevezett átyánkfia saját elhatározása folytán felolvasásokat tartott a világhírű Channing északamerikai unitárius pap nagybecsű műveiből, továbbá a ,Keresztény Magvető* folyóirat és az unitárius vallást ismertető , Kis Tükör* cimü könyvből. Ennél sem többet, sem kevesebbet nem tett. Magán dolog, szívesség volt az egész, melyhez alig férhet szó. Melyik református ember ne ismertetné meg szívesen a maga hítelveit, ha azok ismertetésére felkéretik ? S ha ez erénye a reformátusnak : hasonló eljárás nem lehet bűne az unitáriusnak ! Mai időben könyvekben, folyóiratokban, nyilt és magánhelyeken egyaránt ismertetik a vademberek vallásos szertartásáitól elkezdve a pogány és keresztény vallás minden felekezeti ágait : hát az ismertetés joga csak egyedül az unitárius vallástól lenne elkobzandóf ! Ez ellen élő tiltakozás lenne maga a lelkiismereti szabadság, mely legtöbbet épen az unitárius vallásnak köszönhet. Ezeket előre bocsátva, a t. olvasó láthatja, hogy az unitáriusokra szórt rábeszélési, ámitási, fondorkodási, aláíratási s ezekhez hasonló vádak minket legkevésbé sem terhelhetnek, ellenkezőleg a Szózat e vádak igazolásával adós maradván, saját magát tartozik igazolni. A tömeges áttérések oka a mi eljárásainktól távol, egészen más okokban keresendő. Nem szólunk a ref. egyház oly sokszor panaszolt kedvezőtlen viszonyairól, mi ettől eltérőleg egy általános jellegű, nagy fontosságú tényre mutatunk, melynek összefüggését az itteni mozgalmakkal senki kétségbe nem vonhatja. Ez a haladó korszellem, az általános művelődés terjedése. Ne hogy ennek jellemzésénél elfogultaknak tűnhessünk fel, egyenesen református vallású, az emberi művelődés és ezzel összefuggőleg a vallásos élet történelmi fejlődésének törvényeibe mély ebben bepillantó emberekre, hivatkozunk. Ugyanis : Szeremlei Sámuel hódmező-vásárhelyi református lelkész, ki az ellenünk irt Szózat első fogalmazvanyát a presbyterium elé terjesztette, s ennek nyilvánosságra kibocsátását ajánlotta, már 13 évvel ezelőtt a hazai öszszes protestáns felekezetek képviselői, világi és egyhá7Í vezérférfiak jelenlétében ilyen hitelvekről tett vallomást: »Kétséget nem szenvedő dolog az, hogy az egyház, ugy a kath. mint a protestáns, századok óta tévedésben van legfőbb hivatása elkövetésében, a vallásosság és erkölcsiség terjesztése és gyarapítása tekintetében. Ezt törekvésének eredménytelensége tünteti tel legvilágossaban, melylyel önmaga sincs megelégedve*. Konstatálván a visszaeséseket kérdi: »hol vannak a bajok gyökerei« ? és rámutat az egyházak által elfogadott és ma is fennálló »régi hitcikkekere«, melyek »bámulatot és félelmet igen, de hitet és szeretetet nem képesek a mai kor fiában ébreszteni*, s melyek „minduntalan a megismert igazságba ütköznek, mégis a csalhatatlanság kizárólagosságával kérkednek: méltán botrányosak*. Támogatni és hirdetni, midőn kényszerítve nem vagyunk, oly ügyet, melynek igazságában magunk sem hiszünk, az erkölcsi érzületet lealacsonyítja*. »Ez elszomorító körülményekért azokat tesszük felelőssé, kjk