Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

237 238 hogy a nagyzás mániaja lepett meg bennünket a papi pályán is; sőt ltjainkat, a leendő káplánokat is. Kielégitlietlen igényeket formálunk s ha azokat nem adja meg az élet, már a kápláni állomáson sőt előbb, ifjú korunkban rohanunk a kétségbeesésbe, az öngyilkosságba; mert gyengék, gyávák vagyunk s nincs elég erős akaratunk, nincs lelki erőnk, szembemenni az élettel és a létért való küzdelemmel. Pedig, ez a küzdelem vár, előttünk áll minden pályán. „Küzdés az élet s az ember célja e küzdés maga.c „Mondottam ember: küzdj és bizva bízzál.4

*) Görömbei Péter. TÁRCA. A holland egyháziasság s a mi üres templomaink. (Folytatása.) Már maga a vasárnap külső megünneplése is elárulja, liogy az élő hit, az igazi vallásosság hazájában vagyunk, s mig nálunk s Európa több országaiban szigorú törvényes rendeletek is alig képesek csak a legszembetűnőbb, zajosabb világi foglalatosságokat ez idő alatt beszüntetni : itt minden ember, rang s műveltségi fokozatoktól eltekintve, igazán benső meggyőződésből, szükségből üli meg e napot, s nemcsak mint testi pihenés munkaszünet ünnepjét, hanem igazi lelki ünnepként. Az a holland ki igazán csakis önkeze munkája után él s százádos harcban áll a természet elemeivel s a legerősebb küzdelmek árán tartja fenn magát s vivja ki a művelt világ legmagasabb elismerését; kinél talán egy nemzet előtt sincs nagyobb értéke az időnek: e napot léleknemesitő, erkölcsképző ünnepnek tekinti s ha elveszti is mint a testi munkálkodás idejét, de bőven kárpótolja magát az ezen nyert lelki kincsekkel. A csatornák hazája e napon csöndes, kihaltnak látszik. A sötét vizű grachtokat nem szeldelik át lomhajárásu bárkák, az egész hét alatt munkában fáradó kezekimába kulcsolódnak össze ; a máskor népes utcák csendesek s csak az Úr házába sietők csoportjától nyernek némi élénkséget. A családi szentély szintén templommá alakul, s a fényes úrnő mellett foglal helyet az egyszerű szolga-leány s hallgatják a családfő felolvasását a bibliából s valtanak eszméket annak egyes tételei felett. Az ámsterdámi materialisták szövetkezete ép ugy megtartja e nap szerintök értelmezett vallásos színezetét, mint bármely keresztyén felekezet s tömegesen jönnek össze Isten, illetve anyag tiszteletökre s megköszönik a földnek, hogy megtartja őket épségben s nézeteik egyeztetése, tisztázása végett a legélénkebb érdeklődéssel taitják meg eszmecseréiket. Ezeknek előrebocsátása után, minekutána én egy megfoghatlanul s láthatatlanul járó-kelő korszellemben nem hiszek s a mai napság nagyon is vallástalan átalakulási folyamatot egyáltalán nem tudom vallási reformatiónak elismerni; hanem látom a tudományok gyors fejlődését, s az ezek által életre keltett uj eszméknek összeelegyedését a mult avas nézeteivel, hagyományos szokásaival; tapasztalom továbbá, hogy a világiak s egyháziak egymás elleni panaszainak oka leginkább abban rejlik, hogy a mai tudományos előhaladás mellett nagyon hátramadt a vallás s az egyház, s hogy lelkészeink (tisztelet a kivételeknek !) nem tesznek meg minden lehetőt arra nézve, hogy a tudományok egy-más mezejéről a *) Madách. nép közé csempészett eszméket helyesen értelmezve, összeegyeztetve a vallás elveivel mintegy illő értékükre szállítanák alá s a vallásos eszmék tovább fejlesztésére használnák fel : tartsunk rövid szemlét az egyháziatlanság s üres templomok mai napság közönségesen felvetett okai felett s lássuk mennyiben vannak meg ezek Hollandiában, mennyibe jogosultak hazánkban. A közönségesen felsorolt okok között első sorban szokták felhozni istenitiszteletünk ridegségét, vagy ha tetszik rendszertelenségét, majd az egyház által — anyagi terhekkel való nyomasztást, mások ismét az egyházi tanok avultságát, tekintély vesztettségét, elmaradottságát továbbá a kor ferde irányát az anyagiak után való mohó törekvést említik. Tagadhatatlan, hogy a panaszok mindenike sok jogosultsággal bir, s hogy ama hibák különösen hazai protestáns egyházunkban fokozottabb mérvben vannak meg egy s más téren : kétségtelen s nagy mértékben lehangoló hatású lehet mindazokra nézve, kik benső odaadással csüggenek a vallás-erkölcsi élet terjesztésén, féjlesztésén. Hanem mindezek mellett is hazai protestáns egyházunk szűnni csak a legújabb időkben kezdő tengélete csaknem páratlan a protestáns államok között s méltán hangzanak fel naponként a panaszhangok a hű sáfárok ajkairól, hogy „pusztulunk, veszünk«, s a reactiók jelen korszakában nem akarjuk kellő figyelemre méltatni a mind jobban tömörülő ellentábort s a helyett, hogy a józan felvilágosodás s előhaladott kor kívánalmai szerint alkalmazkodni igyekeznénk: ma ép úgy mint pár századdal előbb eleink, legtöbbször egymásnak esünk, nem gondolva meg, hogy az ellenfél nagyon jól ért ahoz, hogy hímet varrjon apró csetepatáinkra s a protestantismus elvére, melyet képviselünk vezessen vissza minden eshető zavart, azt hívén, hogy a sár, melylyel minket dobál, mint vakolat hull vissza saját épületére, melyen az újkor szelleme tátongóbb réseket iitött. Nem hunyok én szemet azelőtt a nemes létharc előtt, melyet hazai protestáns egyházunk a mult gyászos emlékű napjaiban oly halhatatlan kitartással vivott; a derültebb jelen komoly reformtörekvései nemes iránya előtt is tisztelettel hajlok meg s ismerem el, hogy kezdünk akarni haladni s útban vagyunk, hanem azért bátran kimondom azt is, miszerint többet is tehetnénk, s különösen tehetne az a része egyházunknak, melyet társadalmi állás s anyagi körülmények erre, mondhatni egyes egyedül képesítenek. Mennyivel másként vannak ezek Hollandiában ! Nagyon rossz hasonlat ! Hallom számtalan ajakról a kárhoztató felkiáltást. Hollandia !! Egy oly országot hozni fel például, melynek adósául ismeri magát continensünk csaknem mindenik országa; hova Kelet India kincsei gálya számra ömlenek s a nép saját zsírjában fuldoklik. Igaz t hanem azt is ismerjük el, hogy maga teremti meg magának boldog jelenét, s minden tagja keblében élénk kötelesség érzete él annak, mivel kiki hazájának, az egyháznak, az általános műveltségnek tartozik. E maroknyi nép nem is említve azt a sok küzdelmet, melynek árán uralkodik az óceán megzabolázott árjain : nem egyszer menté meg már Európa szabadságát s vivott ki magának a tudományok Pantheonában is bármely cultur nemzet által méltán irigyelhető helyet s elismerést. Nem vonom kétségbe azok szavainak igazságát, kik istenitiszteletünk ridegsége, rendszertelensége felett panaszkodnak, s hogy a mi puszta igét adó templomaink az újkor műízlést affektáló közönségének túlságosan puritán egyszerűek, s hogy azon lélektani, bölcsészeti s aesthetikai elvek, melyek szerint minden istenitiszteletnek be kell rendeztetni, nincsenek teljesen keresztülvive