Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

231 gyümölcse. A zsidógyűlölet bizonyos nemzetgaz­dasági okokra vihető vissza azonkívül, hogy maga a zsidóság és a magyar társadalom magaviselete is adott rá elég okot, hogy a zsidót Magyaror­szágon ne szeressék. Akármit tartsunk is a zsidó faji tulajdonságai felől, ezek semmiesetre sem annyira ellenszenvesek, hogy tisztán ezekre ala­pithatnók az antisemitizmus felburjánzását; vala­mint másrészről még ha rá merné is valaki fogni — a történelem világos bizonyítékai ellenére a magyar fajra a vallási türelmetlenséget: ezzel se lehetne, mint kizárólagos érvvel, az antisemitiz­must indokolni. Ismétlem, hogy a főrendiház szavazata az antisemiták malmára hajtotta a vizet, s ha az állítólagos közvélemény ennek fejében megtapsolta Simort és társait: aligha tévedünk, ha azt állit­juk, hogy ez a taps nem annyira ultramontán, mint inkább antisemita hajlamokat árult el. Ha pedig tévednénk: még akkor is kérdés marad, váljon velünk szemben igaza van-e hát Timoleonnak, aki pusztán ezen egy tény alapján, sans géne kimondja, hogy politikai divattá lett nálunk ismét az ultra­montanizmus. Aki könyvet ir azért, hogy bebizonyítsa az ultramontanizmus terjedését, annak nem szabad egy igen sok oldalról megtámadható föltevést választani kiindulási pontul, hanem álljon elő a pozitív érvek és bizonyítékok egész sorával. Hi­szen ehez különben is félannyi históriai és statisz­tikai ismeretre sincs szükség, mint amennyivel Timoleon rendelkezik. O egy szóval se említi az alapítványok kérdését ; nem törődik azzal, hogy az 1848: XX. törvénycikk ma is csak irott ma­laszt; és eszébe se jut kutatni mi az oka, hogy az alapok és alapítványok jogi természete ma sincs tisztázva, és hogy a 48-diki törvényhozás nemes intencióit a vallásfelekezetek közti viszo­nosság tekintetében nem lehet beváltani. Pedig o o ha ezekkel foglalkozik, akkor győzheti meg eset­leg a magyar közönséget azon veszély imminens volta felöl, a mely egy bizonyos divatba jött po­litikai irányzat részéről fenyegeti. Ha az ultramontanizmus irányelveivel tisz­tában vagyunk s közéletünk eseményeit kellő tár­gyilagossággal, de egyszersmind kellő éberséggel figyelemmel kisérjük: semmiesetre se vonhatjuk kétségbe, hogy ultramontánok mi nálunk is van­nak íeles számmal. De amint nem adunk hitelt Timoleon azon állitásának, hogy a magyar köz­vélemény — habár ideig-óráig is — az ultramon­tanizmus tapsoncai közé szegődött volna, ép oly kevéssé hisszük el neki, hogy az ultramontánok bűneiért felelőssé lehetne tenni az egész katholi­kus felekezetet. Timoleon szeret játszani a fogalmakkal, a minek a következménye aztán az, hogy a diver­gens fogalmakat alaposan összezavarja. Ha szánt­szándékosan teszi: akkor megbocsájthatatlan rossz akaratot követ el: "ha akaratlanul: akkor aligha érdemli meg a sajtó és a közönség részéről azt a figyelmet, amiben részesül. Az ultramontanizmust és a katholicizmust ő egy kalap alá foglalja, nem gondolván meg, hogy midőn ezzel milliók legszentebb hazafias érzelmeit a legkíméletlenebb módon megsérti: egyszersmind a katholikus egyházat — akarva nem akarva — a közgyülöletnek és megvetésnek szolgáltatja ki martalékul. Nekem, mint protestánsnak, nem fel­adatom a katholikus egyházon elkövetett sérel­meket visszautasítani; de igazságérzetem föllázad a vallásüldözésnek mindennemű kísérlete ellen, sőt a vallásfelekezetek közti visszavonás szitása ellen is a leghatározottabban tiltakozik. Az ultramontán párt az állam körén kivül foglal állást; az állam törvényeit nem ismeri el, de az állam részéről megköveteli, hogy az egy­ház parancsai előtt hajoljon meg; az ultramontá­nok ellentétbe helyezik magukat a modern állam és társadalom követelményeivel s ez által ugy ezt, mint amazt alapjában támadják meg. Ilyen párt­tal természetesen az állam nem paktálhat. A nya­kára hág, ha nem akarja föladni az államélet és civilizáció évszázados vívmányait. A küzdelem közte és az ultramontanizmus közt élet-halálra foly. És ezzel a párttal azonosit Timoleon egy vallásfelekezetet, melynek — bármit tartsunk is dogmái felől — jogosultsága az élethez ép úgy megvan, mint bármely más vallásfelekezetnek, a mely az állammal nem helyezi magát ellentétbe. A modern állam az ultramontán párttal foly­tatott küzdelmében számithat a jóérzelmű katho likusok támogatására is, és,én azt hiszem, számí­tásában aligha fog csalatkozni. A főpapok viselt dolgainak emlegetése se tántorit meg bennünket ebbeli hitünkben Hiába I ö rukkol ki Timoleon a történelmi adatok egész készletével: ezek nem azt bizonyítják, amit ő akar azokkal bizonyítani, hogy t. i. a magyar katho­likusok az ultramontánokkal mindig egy követ fúttak, hanem igenis azt, hogy a magas klérus áldozta fel nem egyszer saját hatalmi érdekei kedveért a magyar állameszmét. Akárhányszor ismétlődött azonban hazánk történelmében az eset, hogy a mikor a főpapság javában ultramontán­kodott, a kath. alpapság és a kath. világiak — ki kereszttel, ki karddal kezében — versenyt har­coltak a protestánsokkal a lételében megtáma­dott magyar állam megmentéséért. Timoleon szerint egyesegyediil a protestán­soknak köszönheti Magyarország és a magyar nemzet, hogy még ma is életben van. Köszönjük

Next

/
Oldalképek
Tartalom