Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-17 / 7. szám

197 nemes egyaránt részesül, vagyis mióta a magyar parasztság is befoly a közügyek vitelébe: csaknem kizárólag a magyarság tartja fenn és élteti a törvényhozás körében évről évre nagyobb szerepet játszó radikális elemet. Ne áltassuk tehát magunkat, hogy a magyar faj hagyományos konzervativizmusa megőrizne bennünket a radikalizmus túlkapásaitól vagy a politikai divat kórságától. Amannak is, emennek is egyetlen védszere a józan, természetes ész, melylyel nemzetiségünk tagjait oly bőséges mértékben megáldotta az ég. Erre kell nekünk támaszkodnunk, erre kell nekünk apellálnunk, valahányszor válságok közé jutunk amiatt, mert lelketlen izgatók a közvéleményt félrevezetik. Bizony hasznos szolgálatot tesznek a közügynek azok, akik ily válságok alkalmával fölemelik szavukat a közvélemény fölvilágositása és megtérítése érdekében. A y

Legújabb politikai divat* álnevű szerzője, — kiről föltesszük, hogy nem félelemből bújt álarc alá, hanem azért, hogy szava annál nyomatékosabb legyen, — teljes elismerésünket érdemli ki, midőn társadalmunkat a jelenleg fölkapott politikai eszmék káros következményeire figyelmezteti s kapacitálja, hogy azokkal — hazánk nyugalma és békessége érdekében — mielőbb szakítson. Timoleon szerint két veszedelmes politikai irányzat jött az újabb időben mi nálunk divatba: az ultramontanizmus és feudalizmus. Mind a kettő esküdt ellensége a szabadelvüségnek. Egyik a másikat támogatja a szabadelvüség ellen megindított hajszában. Az utóbbi ezenfelül még a nemzeti ügynek is legfőbb veszedelme volt mindenkor. E tekintetben Timoleon semmi különbséget sem tesz az ultramontanizmus és katholicizmus között. Szerinte nem az ultramontanizmus, hanem általában a katholicizmus tett legtöbb kárt a magyar állameszmének s még amikor védte is azt, csak gyenge és lanyha védelemben részesité. A katholicizmussal aztán, mint a nemzeti ügy sírásójával, szembe állítja a protestantizmust. A protestantizmus, szerinte, másutt a vallási-, lelkiismeret- és politikai szabadság nagy kiindulási pontja, az átalakulási eszmékkel terhes századok regeneráló alkotása volt: nálunk egyszersmind nemzetmentő esemény. A protestánsok voltak a szabadság és az alkotmány védői szemben az absolut hatalommal és szemben ennek szövetséges társával, a katholicizmussal. Az ultramontánizmus most is, mint évszázadokon keresztül, a maga hiveit a főpapok közül toborzza, a feudalizmus fölelevenitésén pedig az arisztokratia fáradozik. A társadalom emiitett két hatalmas elemét, törekvéseik és céljaik közössége, egymásra utalja. A papi talár ölelkezik a vörös frakkal, s midőn egyszer-másszor sikerül rést ütniök a szabadság védbástyáin, mint most legközelebb is, a keresztyén-zsidó házassági törvényjavaslat leszavazása alkalmával: egyesült erővel harsognak hozsannát a kivívott diadal felett. És hagyján, ha ez a harsogó hozsanna visszhangot nem keltene a közvéleményben is; ha a politikai divat nem alakult volna át az ultramontán és feudális irányzatok javára. De átalakult. Ugy hogy ma ama bizonyos társadalmi elemek győzelem-mámora nemcsak a nyers tömeget, hanem az értelmiség tekintélyes részét is magával ragadja. Itt tehát az ideje, hogy szemébe nézzünk ennek a két veszedelmes irányzatnak, mely államéletünket s ezzel együtt társadalmi viszonyaink egészséges fejlődését oly nagy mértékben fenyegeti. Ehez azonban a Timoleon szemüvege túlsötét. O nagyon is élére állítja, a dolgot. Túloz ott is, ahol a tények száraz és hű előadásával a kellő hatást képes lenne előidézni. A feudalizmus kérdésével itt nincs helye részletesebben foglalkoznunk. De hogy Timoleon túl zásai világosabban álljanak előttünk, mégis érintenünk kell ezt az ügyet is. A > Legújabb politikai divat* szerzőjével szemben még azt is kérdésbe mérnők tenni, hogy egyáltalában lehet-e szó hazánkban mai nap feudalizmusról, mint szervezett politikai pártról? Mert hogy azok, akik az ujabb időben megindított, úgynevezett agrar-mozgalomban szerepelnek, végcélul eo ipso a feudális intézmények fölelevenitését tűzték volna ki maguk elé: egyáltalában nem olyan kétségbevonhatatlan tény, mint azt Timoleon gondolja. Valamint az is a merészebb és nehezen bebizonyítható állitások közé tartozik, hogy a gazdakör, ahonnan az agrar-mozgalom kiindult, nem egyéb, mint a reakció fészke, >az eszmekorcsok méntelepe és tehenészete^, melynek célja az agrarizmus cége alatt feudális intézményeket honosítani meg. Eszem ágában sincs kétségbe vonni, hogy azok között a Timoleon által úgynevezett > mágnás fiuk* közt, —- a kik a hanyatló mezőgazdaság körében bizonyos, a szabadság eszméjével sok tekintetben össze nem férő reformokat pendítettek meg, — akadnak egyesek, akik midőn a parasztok érdekében irtak és beszéltek, a nagy urakra gondoltak s a kik midőn a középnemesség kúriáinak pusztulása miatt jajveszékeltek, az uradalmakon jártatták eszüket. Azt is megengedem, hogy ezek szívesen látnák a feudalizmus térfoglalását. De nagy tévedés azt hinni, hogy az agrarmozgalomnak egyéb célja nincs, a hűbéri korszakban letűnt intézmények fölelevenitésénél. Csak az agrar-mozgalom okaival legyünk 13*