Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-21 / 3. szám

»Világosítsd elménket Vigasztaló lelkeddel, Tápláljad hív lelkünket Életadó beszédeddel! Erősíts meg áldott isten Szent igéd értelmében, Minden tévelygések ellen.* Ez ugyan igen szépen volna, de ám t

A szent lélek istennek4

már ki kellett maradni. Miután e 3. 4. versek a fentebbi ok miatt összevonattak, ez nálunk 3-ik vers, mert az eredeti 5. ki van hagyva. Az 5-ik (nálunk 6.) s a más két vers — néhány jelentéktelen szó hiján — egyeznek. Hanem a végző vers három utolsó sora már ismét igy van: >Mint teremtőt imádjanak, Mint atyát tiszteljenek S szent törvényedben éljenek.* Itt már megtagadja nemcsak a Jézus Krisztust, hanem még az örökkévalóságot is. 4. A tudós értekező a 43. lapon így ir : „Az tehát, az 1695-iki énekes könyvből akarja eldönteni, hogy a protestánsok a római catholikusoktól vették énekeiket, épen ugy téves uton jár, mint a ki Szenczi Molnár Albert 1612-iki énekes könyvét veszi fel alapúi.* Először is én Bogisich úrral történt vitatkozásom alkalmával nem Sz. M. A. 1612-iki énekes könyvét vettem fel alapúi az ő állításainak megdöntésére, hanem a XVI. századi ref. gyűjteményeket, s ezekből bizonyítom be, hogy igenis egy századdal később a pápisták sajátították el a mi magyar zsoltárainkat, hymnusainkat; halotti énekeinket, sőt a Sz. M. A.-féle zsoltárainkból is többeket a Goudimél-féle dallamokon, a mint e felől ki-ki meggyőződhetik, ha e lap 1882. évi 1. 2. számait figyelmesen megolvassa. Bogisich úrra nézve igazat mondott tudós értekező úr, ámde én ö ellene mindig a XVI. században jartam. Másodszor Sz. M. A. hivatolt kiadványát énekes könyvül felvenni nem is lehet. 1612-ben mondom. Nem volt ez egyéb, mint pótlék az azon évben megjelent Oppenheimi bibliához, úgy, mint 1608-ban a Hannau-i kiadás mellett. A Zsoltárok 1607 ben jelentek meg először magyarul Herbornában, s megjelenési idejüktől több mint egy század kellett reá, mig sok helyütt templomi énekül bevétettek; legelőször 1635-ben tették be őket a közönséges isteni tiszteleti Cantionaléba. Mielőtt még az unitárius énekes könyvekre átmennénk, az 55. lap egy tételére legyen szabad megjegyzést tennem. Ott ez áll : »Enelces könyv, Kolozsrár, 1681. Unicum ,Erdélyi Muzeum* Az unicum szó meg van jegyezve, s alul ez a jegyzet a túdós értekezőtől : „ Ezt nem, de azon kor viszonyait ismerve, látatlanul is merném unitáriusnak mondani. Szabó Károly könyvtárnok barátom illetékesen szólhat felőle, kezében van. Ez pedig nem unitárius énekes könyv, semmi egyéb mint Szenczi Molnár Albert Soltárai, nyomatta Veresegyházi Szentyel Mihály. A Zsoltároknak 1607-től 1708-ig 44 kiadása levén, ez a Szentyel-féle kiadás a 31-ik. » Kálmán Farkas. (Vége köv.) KÜLFÖLD. Kumbh-Mela. A búcsújárás ideje ez évre bevégződött. Hála a lourdesi és salettei mesék ismétlődéseinek ; hála a klerikálisok mesterkedéseinek, melyek feltalálják és kizsákmányolják az efféle látványságokat; de hála a vonatoknak is, melyek megkönnyítették s így vonzókká tették az egykor terhes és veszélyekkel járó búcsújárások fáradalmait — néhány év óta egész karaván hivő csoportokat látunk zarándokolni a szent helyek felé. Mindamellett be kell vallani, hogy akatholikus Európa, — a klerikálisok igyekezete dacára, melylyel a régi idők érzelmeit erőlködik uj életre kelteni, e tekintetben ma máinem versenyezhet azokkal a pogány tartományokkal, melyekben a búcsújárás nem holmi vallásosság afTektálásának, vagy szórakozási időtöltésnek, hanem valóságos meggyőződésnek a kifolyása. A mi lourdesi külön vonataink vagy Palesztinába menő karavánjaink nem is hasonlíthatók azokhoz a búcsújáró karavánokhoz, melyeket az Izlám vagy a Brahma vallású India felmutatnak. Mily elenyésző csekélység pl. az a néhány ember aki a nyáron Jeruzsálembe zarándokolt tőlünk, ahhoz az ezer, meg ezer indushoz, akik ugyanekkor Kumbh-Mela ünnepélyén Allahabadba vándoroltak. A Ganges és Jumna összefolyásánál, — mely Indiának legfontosabb hadászati pontja — emelkedik Allahabad roppant város, ahol a nagy Akbár egy hatalmas várat építtetett, mely az egész India kulcsául tekintetik. Ez erődítmény falai alatt tartatik évenként a Magh-Mela, egy óriási vásár, mely egyszersmind vallási összejövetel. A Ganges és Jumna folyók vizét India népsége, még a musulman is, szentnek tartja; legszentebbnek pedig Allahabadban, mint ahol a két folyó egyesül. Mellékesen megjegyzem, hogy az indusok mindent nagyban csinálnak. A mi katholikusaink egy megszentelt, betegeket gyógyító (?) szent víznél, mint pl. a lourdesinál megelégesznek egy szerény forrással s a ki hisz benne, palackokban szállíttatja magának. India másként gondolkozik. Neki óriási folyók kellenek, melyekben egész tömegek megfürödhessenek. Ilyen hely Allahabád, hova a legnagyobb tömeg szokott évenként öszszecsődülni. Az ünnepélylyel összekötött vásár azonban csak minden tizenkettedik évben tartatik. Ezt aztán nem Magh-Melának, hanem Kumbh-Melanak nevezik, s mivel a hívőnek ekkori zarándoklása kétszeres érdemül tulajdoníttatik, óriási tömegek szoktak ilyenkor összeseregleni. A folyó évi összejövetelt egy különös körülmény még jelentékenyebbé tette. Ugyanis sokan arról voltak meggyőződve, hogy az 1882-iki Kumbh-Mela az utolsó lesz ; mivel egy régi prófetia szerént a Ganges vizében lakó istenség ez év végével átteszi székhelyét a Nerbudda folyóba s Allahabadba nem is fog többé eljönni.