Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-15 / 28. szám

a lemondás leomol//, méltóságos hangulatát oly megragadó szépen eszményid;€

kilenc-tized részben nem egyebek, mint a XVI. százi magyar reformátorok által irt magyar énekek ! a mint már eddig is elég bőven kimutatám ! A *Lyra coelestis* ismertetésénél már nem rejtheti B. ur a gyertyát véka alá, meg kell vallania, mert ott van az előszóban, hogy vannak biz ott »másnak kertjéből kiválogatott rózsák is4

, olyanok t. i. a minőkről már szólottam. A 27. 1. Illyésről is emlékszik nagy dicsérettel. Bemutatom már, — nyomják még ma is, itt van nálam az 1874-iki -^IJj javított kiadás«, tartalmazván a ^keleties, szingazdag, sírva vigadó« dallamokat, melyeket az első kiadás, az 1693-iki nagymérvű plágium ! Mátyás király énekkaráról is emlékszik B. úr a 31. 1. Hát hiszen jól tudjuk, hogy olasz művészek voltak a nagy király udvarában, s azok bizony nem énekeltek a deák miséhen semmi szingazdag magyar énekeket. Még a Szelepcsényi-féle 1703-iki Cantus Catholiciről is szól B. ur. Láttam és nagy kíváncsisággal vizsgáltam Budapesten a Muzeumban 1883. máj 21. Nem egyéb ez, mint után-nyomása az 1651-iki Kudi-íéle első magyar pápista énekgyüjteménynek, sőt a jelenlevő tudós uraknak egy kis rövid előadást is tartottam felette, hogy saját szemeikkel győződjenek meg róla, honnét és miből szedi B. úr nagy hangú és merész állításait! Erről egy kicsit nevettünk is. Az 1651-ről igy szól B. ur : »Ezen nevezetes énekgyüjteményhen a magyar zene története szól hozzánk, Az bizony ! méltóztássék megolvasni e t. lapok ez évi 7. sz. róla irt ismertetésemet, majd megtalálja ott »a nemzeti vallásos költészet e terményeit, melyek mint a rét egyszerű, de szép virágai léteznek, termettek a nélkül, hogy ismernők a szerzőt/ Lám mily szép szavak, — pedig ismerjük, — csak olvasni kell! a szerzőket : Dévai, Batizi, Sztárai, Huszár, Szegedi, stb. A Mária énekekről mondja B. ur, hogy »különösen ezek tűnnek ki ős eredeti magyar dallamuk által. * Latinok azok, édes jó uram ! s bizony mondom, egy csepp magyarságot sem lehet rájuk fogni, még a legjobb akarattal se, hacsak olyan állapotban nem betegeskedünk, mint a sárgaságban sinlődő, ki mindent sárga-nalc lát. A 32. 1. a „Más régi ének(

<

címről is emlékszik B. ur, szerinte ez „arra mutat, hogy ezen énekek az elébbi századokból vétettek át, s a könyvek szerzői azokat a mult iránt való tekintetből, a regi könyvek vagy -kéziratokból változatlanul irták le.® Némelyiket — a mint kimutatám — változatlanul, ! némelyiket, — mint Sztáraiét — többé-kevésbbé elváltoztatva. Úgy igaz a ! Bozóky gyűjteményét nem láttam, de a B. ur által citált énekkezdetekből is sok mienkre ráismerek. Krisztus feltámada, mi biinünket elmosá, — A piinköstnek jeles napián, szt. lélek isten küldeték, a mienk! Ha Gönczim most nem Szilády Áron urnái volna, hanem itt az asztalomon, majd még többeket is böngésznék ki, de okmány nélkül még a magam emlékező tehetségére s tanulmányaimra se szeretek hivatkozni. Az 50. 1. az újhelyi pálosok énekes könyvénél említtetik »ezen ős régi magyar ének: A keresztyénségben, igaz vallás a hitben.'1

Az bizony, jócskán irtam róla e t. lapok 7. sz. Dávid Ferencé, az unitáriusok ma is éneklik, XVI. százi kálvinista alakjából kivetkőztetve s a maguk dogmájához alkalmazva s ferdítve ! Ismét egy t

ős régi« éneket említ B. úr ez után, ezt: Heródes dühös ellenség, Christust elűzni mit — féled, Nem az elmulandóí kevvánia, Ki az meniországot adja. Nézze meg, kérem, B. úr! a n.-dobszai vagy a kalmáncsai Gradualban, akár a Spátzaiban, akár az óváriban, (melyek mind a Gelei előtti időkből valók,) sokkal szebb fordításban megtalálja. A XVIII. sz. elméleti müveiről szólván, az 54. 1. azt mondja Maróthyról: »nála, a főszóllamot a tenor viszi.4 Dehogy viszi ! dehogy viszi ! már Ivánka urnák is mondám, hogy nem mindig az viszi! Legyen szives egy tanácsot elfogadni egy ilyen »nemes ellenségtől, * mint én t. Bogisich úr: ne olyan ha mari-hamvas módon vizsgáljon meg valami könyvet, hanem rágja két-három hétig, vagy ha kell, hónapokig, s akkor nem fog olyanokat állítani, hogy az embernek akarva, nem akarva ^nem^-et kell mondani rá. Meg kell azt a vén könyvet rágni egészen ; valami kimondhatlan lelki gyönyörűség az, mikor az ember az ilyen régi jószágokkal több időkön át egyes-egyedül lehet, megnéz minden lapot, megvizsgál minden betűt, cifrázást, kacskaringós vonást, sokszor megtörténik, hogy az oroszlány farka végén, vagy a sárkány-kígyó kioltott nyelve hegyén találjuk meg a kincset, az év számot, vagy a nevet, hova a hamis initiale rajzoló magát elrejtette, szívdobogva fordítunk a másik lapra, s lesve várjuk, — mint a szerelmes a rendez-vous óráját, — nem jön-e elő ismét valami érdekes, véghetetlen boldogító felfedezés. Ámde ez Maróthynál lehetetlen, abban ilyen nincs ám, hanem az meg van benne, hogy a főszóllamot nem mindig a tenor viszi. A magyar katli. népénekekről szólván, az 56. 1. azt mondja B. úr »ez énekek ép ugy virágzottak a protestantizmust megelőző időkben, mint azután.4 Mementó mori! Tiszt, atyámfia ! „Nihil legatur vei cantetur4

, pápista templomban a reformatio előtt népénekről, pláne Ferdinánd parancsolatja előtt beszélni = absurdum ! Ilyet ne mondjon, ne állítson, a kinek egy csepp irodalomtörténeti jártassága van. De mond még B. ehhez hasonlókat, többet is. Gyulai Pál egy kiszakított helyéből (Vörösmarty élete) ránk olvassa, hogy mi rontottuk meg a hazafiság egységét. Ez is ilyen : 57. 1. midőn azt állitja, hogy a reformátusok énekes könyveiben azért találkozunk csak alig a hazafiság eszméjével, mert a szentek tiszteletét elvetettük. Már az igaz, hogy mi a mindenható isten édes atyai oltalmába szoktuk ajánlani a mi drága magyar hazánkat, nem holmi porrá vált emberekébe, kik rajtunk semmit se segíthetnek. Az istenitisztelet különben sem az az alkalom, a hol hazafisággal kellessék kérkedni, hanem azért nézze meg B. úr a legelső XVI. százi ref. énekes könyvtől máig, mindenütt találja a hazfiui igaz érzelmet, mely azonban nem a szentnek nevezett gyarló por-ember cultusában, hanem az Isten dicséretében kulminál ! Ma is éneklünk igy : Tartsd meg úr isten egészségünket, Add meg mindennapi kenyerünket; Áldás békesség mi országunkban, Megelégedés legyen hazánkban, Köztünk a szegény és árva élhessen, Szent dicsőséged is nevekedhessen. (Lukács István a 135. énekben.) Áld meg ur isten ! a népeket, Melyek e magyar hazában Találták megnyugvó helyeket, Fejedelmünk árnyékában,