Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-17 / 24. szám

melegedett, midőn ez utóbbiról szólott s lelkesen rajzolta a Rákóczy induló történetét jellemző vonásait, s alighogy szava elhangzott, rákezdte ez indulót az eperjesi dalegylet olyan bravourral, olyan hévvel, olyan lelkesedéssel, hogy a közönség megujráztatta, megéljenezte, s gyönyörködve hallgatta, bár egész d. u. i-óráig tartott az ünnepély. Az Egyesületnek fényes, szép napja volt, a közönségnek kedves mulatsága, öröme; adja Isten, hogy az ily nap mindkettőnek necsak múltjához, de jövőjéhez is tartozzék ! Ilörk József. RÉGISÉGEK-Pro aris et focis. — Szerény megjegyzések Bogisich úr acad. székfoglalójára. — Motto : A deák, a görög és a zsidó R-nek, Halmos csoportjai itt bőven hevernek. Régi Nóta. Bizonyára nagy és merész elhatározottság kívántatik ahhoz, hogy valaki előálljon az ország tudós szine előtt s mondjon és irjon olyanokat, mikre jobb és találóbb bírálatot a mottóul vett soroknál keresve sem lehet találni. A tudós urak, kik végig hallgatták B. úr érdekes felolvasását, melyet szép (és nem szép) légi énekek elzengésével s a zongora bajos akkordjaival — illustralt, •— még gyönyörködhettek is benne, mert egyrészről a furfangos, sima, s megnyerő írmodor, másrészről a szép hangzat, teljesen eltakará előlük a valót, azt t. i., hogy az irodalom történeti hűségen, az okmányokkal bebizonyított valódiságokon, nagymérvű elcsavarás, rontás, ferdítés történik! B. úr ugyanis élet-céljául tűzte azt, hogy ellenkező tételeket állítson fel azzal, a mit a régi Codexek, impressumok, cantionalék s graduálok bizonyítanak, de leginkább azt, hogy a régi magyar irodalom, költészet feltámasztását kizárólag a pápistaságnak vindikálja, s tőlünk elszedjen, eltagadjon mindent. Hogy a magyar irodalom a XVI, században tá- j masztatott fel halottaiból azok által, kik Pál apostol szavai szerint inkább akartak a gyülekezetben egy szót értelemmel (értsd: anyanyelven), mint tiz ezer szót idegen nyelven (azaz diákul) szólani ; az minden értelmes ember előtt világosan tudva vagyon ! Ámde B. úr e korszakkal teljesen ismeretlen, könyvészetében járatlan, Codexeinek megbirálásában Toldy Ferenc hamis meghatározásai után indul, a mi nem az övé, sajátjául határozza, mint ellenem irt védekező támadása (1881. é. f. 2. sz.) minden sora bizonyítja 1 A következő XVII. száz közepéig épen nem talál semmit, a legelső nyomatott pápista énekgyüjteményt csak emlegeti, de nem ismeri, s az e század utolján megjelent gyűjteményeket teljesen eredetieknek tartván, értekezik e címen : »Magyar egyházi népénekek a XVIII. századból,* (olvastatott : 1881. febr. 21.) Midőn értekezését, (melyet csak a napokban sikerült megszereznem), figyelemmel végig-végig olvasám, ilyen gondolatom támadt: hogy lehet az, hogy egy tudós egyszerre ilyen nagyot ugrik ? hisz szem előtt kellett volna tartania, hogy : »nec in natúr a, nec in scientiis, non datur saltus* ! a helyett hogy ,az ajtón menne bé a juhoknak aklokba"-, magas kerítésen „hág hé* a helyett, hogy épületében a fundamentumot ásná s rakná meg, egyszerre az emeletet kezdi építeni a levegőbe ! (Gyengébbek kedveért megmagyarázom e példázatot : a XVI. század a fundamentom, a XVII. a földszint, a XVIII. az első emelet és igy tovább, századrólszázadra egy-egy emelettel magasabbra épitettik fel az égig, az örökkévalóságig a magyar irodalom dicső palotája !) A fundamentomban tiszta, eredeti, kemény köveket s szétfejthetlen ragaszt találunk, melynek minden részecskéje saját testünkből való test, építő mesterei : Batizi, Szegedi, Kis, Siklósi, Skaricza, Sztárai, Dévai, Meliusz, stb. stb. Nagyon erős építő mesterek, olyan fundamentumot raktak, a mit sem a dynamit, sem a tömjénfüst nem képes helyéből kirobbantani. A földszinten már nem tiszta eredeti stylt, sőt némi külföldről importált művészi alakítást is találunk, s nagy örvendezéssel tapasztaljuk, hogy a magyar pápistaság is vállvetve hordja az építési anyagot, s mivel magának nem volt, (vagy ha volt is, elenyésző csekély volt a) magyar éneke, csinált néhányat s addig is, mig többel járulhatna az első emelet megrakásához, átvette a fundamentomrakó építőmesterekéit, nemcsak, sőt nagyon szépnek, s elég művészieknek ta^lván a külföldről importált művészi alakítást, még azt is zengedezte. Az első emeletről már szebb kilátás nyilik, azért választotta B. úr a XVIII. század népénekeit értekezése tárgyául. Ejh 1 dehogy azért ! . . . . megmondom én igazán, ha betörik is érte a fejem! O neki nincs más népének, csak pápista, nincs más magyar dal, csak pápista, s mivel pápista népéneket nem talált a XVI. századból egy csipetnyit sem, sőt azt tapasztalhatta, hogy a »nihil legatur vei canteturi

(

-íé\e synodusi határozatok, az I. Ferdinánd féle 1546-iki engedély, átkozottul erősen ő ellene bizonyítanak, s a XVII. század gyűjteményei is vajmi kevés vizet cseppentenek malma kerekének hajtására, ezt is átugorta s átment a XVIII. századra, s mivel még itt is aggattak a Ráday Pálok, Maróthy Györgyök, Szőnyi Benjáminok, Losonczi Istvánok stb. ellépett a század végére egész Verseghi Ferencig, (a ki már minden volt, csak népének csináló nem,) és Bozóky Mihályig, hogy innét vissza puskázhasson a XVII. százra s kimondhassa ellenem azt, hogy az ős eredeti magyar énekeket e század kath. gyűjteményeiben találjuk fel ! Hogyan ? miként ? volt szerencsém kimutatni Illyés István és a Cantus Catholici ismertetésekor épen e, t. lapok hasábjain. Az ő pápista lelke nem engedte meg neki azt, hogy kimondja, miszerint : a magyar irodalmat, lyrai költészetet, népéneket, nótát a reformátio támasztotta fel halottaiból; s mívelte szinte egy századig kizárólag és egyedül 1 És itt a túlvilágról int tiltakozást felém az úttörő a nagy mester, az alapító bajnok, (a botlásai és hibázásai melleit is oly nagy) Toldy Ferenc, utána egész serege a magyar irodalomtörténettel foglalkozóknak, a tudós Jakab Elek ur is, s azt mondják : hát a Batthyányi és Sárospataki Codexek mit vétettek ? Felelet: semmit 1 mert azok — mint már kimondam — nem X\ I. századiak, nem is hymnariumok, és nem is pápisták ! En nem teszek úgy mint az általam igen tisztelt, s miután személyesen is lett szerencsém megismerhetni, nagyon megszeretett tudós Jakab Elek úr, hogy beszéljek ilyen formán : v

az 1691-iki énekest ugyan nem, de azon kort ismerve, látatlanban is unitáriusnak tartom hanem eddigi tapasztalataim szerint, megnézem, átvizsgálom, megrágom azt a vén Codexet, s ugy mondom ki megfon-