Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-23 / 51. szám

Bizonyára nem lehet e méreten énekelni, azért választá a nagy művész a kesergő érzelmet szépen kifejező dactylikus alakzatot 1 Lássátok édes magyar szent poétáim 1 ezért nagy alak a magyar költészetben én előttém Szenczi Molnár Albert ! ezért tettem én a magyar költészet arany koronáját az ö fejére ! No, csak tanuljátok meg Ti is a magyar verstant, s azután Szenczi M. A. Zsoltár-soraiból a magyar rythmust; majd akkor Titeket is megdicsérlek. Valete ! Farkas Kálmán. BELFÖLD A püspökválasztási konferencia kérdéséhez. A prot. lap 49-ik száma, a dunamelléki ref. ev. egyh. kerület dec. 5 én tartott közgyűlését irja le. Ezen gyűlés folyamát leiró közleménnyel kapcsolatosan előladja a püspök-választás tárgyában gyűlés után megtartott konferencia eredményét. Ezek után bővebben foglalkozik egy politikai hirlap közleményével, a pártok viselt dolgaival, a pártkonferenciával. Ez utóbbi három pont érdemében tett nyilatkozat indított engem arra, miszerint válaszul, vagy helyesebben felvilágosításul irjam a következőket : Filó pártjának a politikai napilap tudósításáról semmi tudomása nincs. Még magánkörben sem vette bírálat alá, ha váljon kormánypárti férfiakból áll-e Szász Károly ur pártja, annyival kevésbbé hirlapi közlemények utján. Egyházi életünkben mi nem ismerünk kormánypártot, szélső balt stb. Sőt még politikai téren sem tulajdonítunk semmi jelentőséget ma egyik politikai pártnak sem, kivált az oly jelenetek után, milyeknek a napokban lehettünk szemlélői. Ma mit kiván a Magyar nemzet r ma nem a 48-ki 12 pontot kívánja, hanem teherkönnyitést. Igen, de lehető-e ez ? Ha mi Európában nemzet, és pedig kultur nemzet akarunk lenni; ha mi alkotmányos igazgatásunkat akarjuk megtartani, az ezek birhatása után járó terheket emelnünk kell, bármilyféle párt lenne a kormányon. Ma nem a szélsőbal stb. képezi az oppositiót, hanem képezi Európa állása, a tudomány vívmánya, képezi e nemzet akarata teherkönnyitési kívánságával szemben. Es ezen oppositió mindig győz, bármelyik párt álljon a kormányon. Európa állása megengedi-e, hogy a mi birodalmunk leszállítsa hadi erejét ? A tudomány vívmánya megengedi-e, hogy kovás puskákkal láttassanak el a birodalom katonái ? a nemzet akarata megengedné-e, hogy alkotmányos igazgatása, felelős minisztériuma, vagy épen honvédsége eltöröltetnék ? Kétség kivül nem, és így az ezek birhatásával járó terheket emelnie kell. A kárdinális kérdések megoldása a politikai pártok erejének, hatalmának körén kivül esik. Mi tehát semmi figyelemmel nem voltunk arra, ha váljon Szász Károly úr vagy pártja, kormánypárti-e vagy nem. Épen azért a testvéri jobbot egy pillanatra sem vontuk el, sőt Szász Károly ur és párjta iránt legmélyebb tiszteletünknek adunk kifejezést. A mi a pártok viselt dolgait illeti. A jó vezér az ellenfél táboráról, bármily kicsiny legyen az, gúnyos meg vetéssel soha nem szól. Cikkíró jónak látja elménckedve említeni fel a Jó magyarokat', az ,Erzsébetbe vonuló egy pár esperest« »Lassan a tettel nemes hazafiak* stb. Az ily modor, a helyett hogy vonzana bennünket egymáshoz, még inkább eltávolít. Az actió reactiót szül. Ez örök igazság fog maradni mindenkor. Mi vártuk, mig az egyedül illetékes testület a superintendentia kitűzi a választás lobogóját, de épen azért nem is sértettük a kegyeletet, mint azok, kik alig hogy elhagyták a ravatalt, még a fájdalom első rohama el sem mult, már politikai lapok hasábjain, minden szavazat-képesség nélkül választották a szavazat képességgel birók helyett és részére a püspököt. Mi nem kívánunk semmi oly mozgalmat indítani, melynek célja valami tüntetés lett volna, tudván azt, hogy a püspökválasztásnál nem az dönt, hány Rákóczy gyűlt össze a Szász konferencián, vagy hány esperes vonult az Erzsébetbe, hanem dönteni fog február 5-ke. A mi végül a pártkonferenciát illeti, leírja Szász Károly gyönyörű beszédét. Ez a beszéd minket semmit nem lepett meg. Megszoktunk mi már ilyeket olvasni Szász Károly imáiban, egyházi beszédeiben, szépirodalmi és tudományos műveiben, megszoktuk hallani közhelyen tartott beszédeiben. Ez a beszéd tehát minket nem lepett meg, de igenis meglepett cikkírónak, a papi testületet, a két püspökjelöltet sértő ildomtalan kifejezése : »ha van lelkészeinkben érzék Szász fényes tehetségeinek felismerésére stb.« Van mi bennünk, tisztelt cikkíró úr, egy kis érzék Szász fényes tehetségeinek felismeréséhez. Imái nem egyszer öntöttek már buzgóságot kebelünkbe. Egyházi beszédei építenek, szépirodalmi s tudományos müvei gyönyörködtetve tanítanak bennünket. A keresztyén tanítások mellett bele tekintünk ám mi ottan-ottan a francia irodalom történetébe, Göthe élete, lyrai költeményeibe. Nem egyszer olvassuk ám mi gyönyörködve a Lili parkját, a Romeo és Júliát. Egy kis érzékkel tehát bírunk, de az érzék mellett érzésünk is van. Érezzük mi, hogy egy oly férfiú, mint Szász, ki apa és élettárs, mily édes szeretettel csüng családján, mennyire óhajtja oly helyzetbejuttatni, hogy ha a gondviselés titka válásra intené, aggodalom nélkül hagyhassa el övéit. Kérdem: tudnánk-e] mi anyagilag pótolni a veszteséget, a melyet épen akkor okozunk a családnak, midőn a családfőt püspöki székre ültetjük, elejtvén ezáltal a mostani állás után reá várható nyugdíjtól. Mindezekből most már azon következtetést vonom le : Szász Károly ur oly tekintélyes állást foglal el a minisztériumnál, hogy onnét egyetemes anyaszentegyházunknak többet használhat, mint bármi más helyen. Ő ott is a miénk, maradjon tovább is ezen a helyen. Filót megválasztván püspökké, Baksaynak előléptetést nyitunk a főjegyzőségre. 1883. dec. 18. Koncz Imre, esperes. Örömmel adtunk helyet e példás mérséklettel és ildommal irt soroknák, melyeknek csakis végszavaira van az a megjegyzésünk, hogy ha, — mi kétségen kivül igen bölcsen van felállítva — minden embert arra a helyre kell tenni, a melyre felismert tehetségeinél fogva leginkább való s hol hasznavehetősége legbiztosabb : akkor mí tán több joggal mondhatjuk : maradjon Filó főjegyzőnek, mint a mely hivatalt jeles tollával s mint előadó is ismert ékesszólásával oly fényesen tölti be, míg kormányzói tehetségét nem