Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-16 / 50. szám

KÜLFÖLD. A Gusztáv Adolf-egylet evangyéliomi munkája Luther szellemében tekintve. Előadta: Dr. Fricke. a G. A. e. elnöke, a sept. 12—14. Wittenbergben tartott Luther-ünnepélyen. »Hamvuk nem enged, nem hátrál, Betölt ország-világot ; Folyam, sánc, sir útban nem áll, Az ellenen tesz csúfot; Kiket éltökbeu lángokkal Némaságra szorított, Holtukban nem bir azokkal, Hagynia kell, hogy ajkukkal Dicséneket zengjenek.« Lutherünk ezen diadalmas gyászszózatára. igen tisztelt ünneplő társak, már gyakran emlékeztette az evangélikus diasporából való testvéreket a G. A. e. elnöke, hogy őket vigasztalja és erősítse, mikor Ínségükkel és kérelmeikkel panaszkodva és aggódva léptek nagy-gyüléseink szine elé. Már kéréseikkel és reménykedésükkel való jelenlétökkel is hirdették azt, miről Luther így énekel: »Haldoklókhoz hasonlók, de íme mégis élnek!4 Tudtunkkal, ezek voltak az első versek, melyeket Luther irt Énekelte ezeket azon első ev. vértanuk emlékére Yoes Henrik és Eseh Jánosra, kik 1523. julius I. Brtiszszel vásárterén megégettettek. Ezen, Luther szivéből fakadt versek belevezetnek a Gusztáv-Adolf-egylet vigasztaló és segitő munkájának szivébe. Luther összes tevékenységét vázoló ezen ünnepi gyűlésben nem szólhatok a G. A. egylet munkájáról részletesen ; mert akkor az egész ev. világba kellene önö ket elkalauzolnom, mit részben egy másik testvér utánam fog megtenni. De hala Istennek, erre ev. féifiak körében nincs is szükség. Önök imádó, hálaadó és fogadalmat tevő feltekintéssel az úrra, csupán ünnepélyesen akarnak megfördeni azon senki altal ki nem meríthető kegyelmi áradatban, mely ezen csodálatra méltó férfiúból lelkileg a mi munkánkra is kiáradott. Bátran állithatjuk és minél inkább belemélyedünk Isten ezen kiválasztott harcosába, bámulva tapasztaljuk, hogy Pál apostol után semmi más apostoli férfiúról, mint Lutherról, nem áll az Urnák e szava. (János 7, 38): S

A ki én bennem hiszen, mint az irás mondja, annak testéből élő viznek folyásai ömlenek.4 Igaz az, kedves ünneplő társak, hogy egy valóban nagy, valósággal Isten kegyelme által magasztosult férfiúnak jellege, szokásos formába nem szorítható; szétfeszítené azt, mint Simson az őt leszorító köteleket. Mindazon által merészelhetjük, tekintettel a G. A. egylet véd- és dacmunkájára, Luthert rokon lénye és munkássága őt gyürejébe belefoglalni. Ü először is vigasza, hősi bátoritója és magasztalója az evangelium minden vértanujának, ki maga is mindenkor kész, sőt akarattal arra törekedő volt, hogy vértanúvá lehessen. O másodszor segítője és apolója az uj ev. világnak, akkor és a hol az harcolva és kü/.ködve elnyeletni készül a katholikus tévely által ; követel harmadszor félelmet nem ismerő határozottságot, evangy. szívósságot mindennemű helyzetben még a legnagyobb katholikus túlnyomó hatalommal szemben is rendithetlen ev. hitet, reményt és szeretetet, minden Róma-féle kacsintgatás nélkül ; inti negyedszer evangélikusait test-éri békességre egymásközt, szemben a közös ellenséggel, hacsak általánosságban épségben marad a hitnek veleje és lényege; keresi végre ötödször főleg, sőt gyakran rendin túl, csupán a hit és szeretet szellemi, eszményi kötelékét, a láthatatlan egyházat, az evangy. testvérek szabad, benső szövetkezését és bizonyos benne, hogy a külső rendet és alkotmányt a látható egyház és ennek diadalai azután önként fogják követni. Csak egy egy rövid szót ezen öt ponthoz tekintettel a mi egyletünkre ! 1. Luther költői nyelve legelőször megszólalt evangéliumának vértanuságával szemben : épen ugy mint katholikus veszély és erőszak között vértanuskodó és romokban heverő drága evangy. egyházunk érdekében keletkezett és megerősödött segély szövetségünk. Megható ennek észlelése, hogy miképen támadt és foglalt tért az uj élet, mely 1521 és 1522-ben lép tekintetünk elé és megkapó látvány, mikép hitbeli bátorság, gal, fáradhatlanul, soha nem csüggedve, küzd, győzmajdnem embererőt haladó munkát és önfeláldozást végez, sőt a hol azt az evangyeliom tisztasága, jövője és lelkiismerete kívánta, minden párttal szakítva, munkálkodik a kiátkozott és száműzött Luther. Miképen az élő fa megrezdül a langy tavaszi eső alatt, ugy megrezdül a világ az újra kiásott evangyeliom megújító és termékenyítő áradata alatt. 5

/--de Németországnak (Ausztriát is belefoglalva) volt még a 16-ik század második felében, a legcsekélyebb számítás szerint, evangeükus ; ma mintegy 1

. magában Németországban katholikus és ország-világ tudja mennyi nehézséget é-zavart idéz ez föl politikai és nemzeti kérdések körül, holott ezeknek az egyháziaktól egészen külön kellene választva lenniök és mindez történik egy többé kevésbé hazátlan ultramontanizmus részéről, bármennyi igazán vallásos és igazán hazafias katholikust számlaihatunk és ismerhetünk is el különben. „A francia parlament nagyobb fele lutheránusokból áll4

, irja 1560-ban a páriament elnöke a francia királynak, és több mint 4000 lutheránus gyülekezet virágzott szerte Franciaországban, mig 1572-ben a párisi Bertalan éj és ennek következményei Franciaországban az evangélikusokat a mai kisebbségig leapasztották ; ilyen formán volt Magyarországban is, I10I31 evangélikusra már csak 1 katholikus esett, mig csak 1563-ban az evangélikusok egymás közt nem dúlakodtak és 900 templomjukat el nem ragadták, Sziléziában többet mint 1300-at. Luthernek saját szive szólalt és szólal meg bennünk, mikor szemben ilyen és sok más veszteséggel és szemben a legújabban ismét statisztikailag kimutatott elszomorító áttérésekkel a G. A. egylet vigasztaló és segitő munkájára hivattunk és hivatunk fel. Luther már 1522-ben ily értelemben irta Spalatinnak : »Avagy folytonosan kell-e vitatkozni az Isten igéje felett és a tettől tartózkodni?4 2. És ezen tettre önmaga is kelt, faradhatlanul, híven és gyöngéden ápolva minden a katholikus környezetben felmerülő ev. életet, támogatva azt nagy történelmi érzületével, a még gyenge lelkiismeretek gyöngéd kímélésével hatalmas szavával tanácsosok, földbirtokosok, fejedelmek és általán a világ hatalmasai és birtokosai elé terjesztett megható kérelmeivel. Iratai telvék panasszal a templomokat, iskolakat, szegény papokat és tanítókat nem pártoló evangélikusok fösvénysége felett, holott az evangy. szabadság előtt é. kath. egyhazban épenséggel súlyosan kellett és részben kell még most is áldozni és ezt tagadhatlanul szivesebben teszik, mint mi jelenleg. Valóban csekélység, mit a G. A. e és más kör nagy későn tett, ahoz képest, a mit mi a felszabadító evangyéliom utján lelki és testi javakban vettünk és végezhettünk volna; valóban ke-