Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-16 / 50. szám

szeirást s lett az eredmény 8o frt 20 kr. Esik tehát I lélekre 5, 17 kr. Ezt a következő vasárnap közhírré tettem s felszólítottam az illetőket, hogy a kivetés elleni felszólamlásaikat 8 nap alatt élőszóval vagy Írásban tegyék meg. Nem jelentkezett egyetlen lélek sem. — Ez már minden esetre haladás ! A kitűzött 8 nap letelte után elkészitettem a nyomatott iveket s elküldtem azokat az esperesi hivatalhoz. A mult hónapban tartott egyházmegyei gyűlés helybehagy van a mi kivetésünket: nov. 18-án, I. Kor. 12 : 26 alapján, megismertettem a magyarorszagi egyetemes protestáns egyház azon tagjait, melyek szenvednek • a következő vasárnapon pedig, Gal. 6: 2 alapjan, megfeleltem e kérdésre; miképen lehet a magyarorszagi egyetemes protestáns egyház szenvedő tagjainak vérző sebeit bekötözni s gyökeresen be is gyógyítani? E vasárnapon 5 presbyter volt a templomban. Ezeket behívtam templom után s a már számukra elkészített kivetési íveket kezembe vévén, így szóltam hozzájok: az országos egyházi közalapra fizető családfőket 16 egyenlő részre osztván, egy-egy részt ezen ívekre jegyeztem fel, s most azéit hívtam be kigyelmeteket, hogy kinek-kinek átadjam saját ivét.És a beszédet nyomban tett követte, mindegyik presbyternek kezébe nyomvan az ő ivecskéjét. Az első, kinek átadtam ivecskéjét, megpillantván, hogy neki 6 frt 40 krt kell beszedni, azonnal zsebébe nyúlt s valami összeg) úrt papírcsomagot vett ki abból. Mi van abban ? — kérdém tőle, a mint megláttam kezében. Biz ebben néhány frt van, tiszteletes uram s ebből én kifizetem ezt a 6 frt 40 krt. Fel lelkesednek, — helyesebben neki keserednek ezen a többiek s ők is készebbeknek nyilatkoznak fizetni, mint a falun járni. Haladás e ez, nyájas olvasó ? — Igenis az, — de visszafelé ! En nem is késtem szépen megköszönni a szívesnek mutatkozott ajanlatot s visszautasítottam azt, azon határozott kijelentéssel, hogy az országos egyházi közalapot nem a presbytereknek, hanem az összes egyháztagoknak kell megteremteni és fenntartani. Ez csak igy lesz biztos és tartós alapon nyugovó. Menjenek el tehát s szedjék be az iveiken kiirt összegeket s még ez év folytában számoljanak be azokkal az egyház gondnokának. És lőn, hogy elmenének azon kijelentéssel: »nem lesz az így beszedve soha»! — Mire haladnak ez uton: megtudom a hónap végével. Délutánra magamhoz hivattam a többi presbytereket, de csak 2 jelent meg a 11 közül. Kilence pedig hol maradt ? E kérdésre könnyen kitalálja a feleletet az olvasó. Másnap a harangozótól elküldtem ama 9 presbyterhez az íveket. Csakhamar a harangozó elmenetele után kopogtatást hallok ajtómon, és pedig a szokásosnál keményebb hangú kopogtatást. Lehet! — Kiáltok én is a rendesnél erősebb hangon. Egy presbyter lépett be haragos képpel, kezében tartván a harangozó által kézbesített ivet, én azonnal tudtam, hogy hanyat ütött az óra. Kezet akartam fogni, mint máskor, az én látogatómmal, de biz ő keze helyett, illetőleg kezével együtt az ívet nyújtotta s igy szólt : >én ezt az ívet nem fogadom el s nem engedem meg, hogy uj adó vettessék a népre I Van nekünk elég fizetni valónk 1! Ez a presbyter nem volt azon a gyűlésen, mely a domestika felett határozott, sem a templomban akkor, mikor az emiitett prédikációkat tartottam, — szükségesnek mutatkozott tehát engesztelni s felvilágosítani őt. Azonban falra hánytam a borsót. Az én presbyterem haragosan távozott s itt hagyta az ivet. Másnap a gondnoktól küldtem el az ivet, megkérvén őt, hogy birja rá az illető presbytert az ivén ki rt összeg beszedésére. A gondnok sem volt azonban szerencsésebb, mint én voltam. Visszahozta az ívet. Ekkor a gondnokkal és egy más egyháztaggal együtt magam vittem el az ivet az én nyakas presbyteremhez. Letettem azt az ő asztalára s ünnepélyesen kijelentettem, hogy az azon kiirt összeget beszedni az ő elengedhetetlen kötelessége. Nem én teszem pedig azt kötelességévé — mondám — hanem a legfelsőbb egyházi hatóság, mely utasitasul adta, hogy az egyházi közalap követelését tartozik a presbyterium, felelősség terhe alatt, évenként, az év végéig beszedni ! Nem nagy haladás-e ez, tisztelt olvasó... a demagógia felé? Ágya, dec. 4. 1883. Nagy Sándor, ref. lelkész. Egy szó a dunántúli ref káté-ügyi vitához. Midőn a testvér egyházkerületek j. könyveiben foglalt közérdekű határozatok szemelvényét megbízatásból, tehát kötelességszerüleg a dunántúli ref. ft. egyházkerület ez évi b.-füredi gyűlése elé beterjesztettem, s beterjesztésem egyéb pontjai közt a dunamelléki ft. egyh. kerület által kiadott uj népiskolai vallástani kézi könyvek megjelenését is jeleztem : őszintén vallom, hogy a legtávolabbról sem forgott még csak gondolatomban is, hogy ezzel az én egykori hasoncélu pályázatom iránt reminiscentiákat keltsek— még kevésbbé hogy halottaim — fiókomba temetett kis kátém és agendám — álmai felett vitát indítsak. Jeleztem a dunamelléki vallástani uj kézi könyvek megjelenését pusztán azon indokból, hogy miután az e nemű tankönyvek reformja nálunk is évek óta, de eredménytelenül vajúdik : rámutassak egy testvér egyh. kerület szerencsésebb sikerére, s felhívjam arra a közfigyelmet. Azonban valamely buzgó érdeklődőt - Paniqueot — a társító képzet merész csapongása mégis odáig ragadott, hogy jelentésem ama pontját kapcsolatba hozza pályázatommal, s incidensül használja azon kérdés felvetéséhez : hogy voltaképen hát mi is történt azokkal az én »dicséretre méltatott« pályaművecskéimmel? Legyen szabad hát ugy Panique, mint más netalán érdeklődők kedveért röviden felelnem, megtoldva feleletemet egy kis prae- és postambulummal. Midőn a dunántúli ref. egyh. kerület által nyitott pályázatra népiskolai hit- és erkölcstani kátémmal s agendámmal sorompóba léptem, célom volt oly vallástani kézi könyveket adni, melyek tananyag és módszer tekintetében lehetőleg a korszerűség szinvonalan álljanak. Feladatom nehézségét teljesen átéreztem. Mert ki volt tűzve a pályzati szabványok között, hogy a mű egyfelől s

a tanulók értelmi fejlettségéhez alkalmazott s a kor színvonalán álló legyen*, másfelöl »hiven felölelje a helv. hitv. ev. ker. hitfelekezet tantételeit s valláserkölcsi igazságait,* és hogy »az egész mű — hit- és erkölcstan — 3 vagy 4 nyomott iven túl ne terjedjen.* Nagy dolog 1 Beszorítani az egész helv. konfessiót legfölebb 2 nyomott árkusba; a gyenge gyermek értelmi fejlettségéhez mérten helyes módszertani elvek