Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

egyházközséget alkotó lélekszám maximuma, mely a célt tekintve a 3000-et alig múlhatná télül, ugy hogy oly községben mint pl. Cegléd, négy papságnak kellene lennie. jNon fit hoc verbis€

mondják erre az úgynevezett praktikus emberek. Elhiszem, nem is várom, hogy az én szavamra, vagy akárki bölcs szavára is Cegléd mindjárt négy papságot állítson ; de azt talán a praktikus emberek sem találják kivihetetlennek, hogy a hol felváltva szolgáló két pap működik, két külön papság alakittassék. Akkor részben legalább meginditható lesz a belmissioi munkásság, mely aztán lassanként a lelkeket a további szükséges reformokra előkészíthetné. Mily módon és mily eszközök által? E íelett jó lesz a papi értekezleteken tanakodni és eszméket cserélni. Ezek volnának nézetem szerint a jövő teendői. Fel a munkára! kik azt óhajtják, hogy a mult vívmányai a magyar prot. egyház belső erősödésére szolgáljanak Ballagi Mór, TARCA. Az uj világ. Muzeumomba behallatszott a Bodri diihös ugatása. Mindjárt tudtam, hogy vagy drótostót, vagy a szomszéd kollega jön; mert csak e két személy az, akit a Bodri nem szenvedhet. Amazt bizonyosan azért, mert mindig belealkudja a »zkicsiny zmaradékot" s akkor a Bodri böjtöl, emezt szintén hasonló okból, olyan jó étvagygyal jővén a kollega mindig, hogy a Bodrinak rendszerint nem marad. Most a kollega jött. Közel lakunk egymáshoz, ő az egy negyed órányira fekvő Litkén, én meg Görömbén kiáltok a siralmas mélységből, melybe ezelőtt 12 évvel temetett bennünket a szabad papválasztás. — Salem alejkum! — üdvözölt Gábor, s egy veres boritéku könyvet vont ki zsebéből. Nesze itt van az evangeliom ; az esperes hozzam küldte a tieteket is, s fölhoztam, hogy együtt studirozzuk. Ah, a zsinati törvények ! Pompás ! Nagyon jókor! Most van üresedésben a tractusunkban Maszlag és Tövis, már ezeket az uj papválasztási törvények szerint töltik be. Maszlag a tied, Tövis az enyém. Jer olvassuk az evangéliumot. Hanem hopp ! Meg vagyon írva, hogy biberunt magnum áldomás ! elébb rendelkezzünk a konyhán. Feleség, áldott hitestársam, szorgalmas Márthám, én kegyes Mariám 1 Hozz elé ót és ujat. Ama hizlalt ludat és ama takargatott sonkát, a rég nem látott töpörtyűs csuszával és fölséges töltött káposztával, mig elkészítenéd : mi azalatt kiolvassuk számodra is, ebből a piros könyvből, a piros örömet. Ne félj, rövid időn kiszabadulsz Görömbéből, tövisi papné leszesz, 50 fej kendered, és 100 fej káposztád, 1 hold krumpli- s kukorica-földed lészen, nem is említve azt a töméntelen sok tojást, mit az egyházkelő asszonyok hordanak. Eredj édes Marikám, legyen ma ünnep még a Bodrinak is ! Aztán, nem vagyok itthon, érted kedvesem ? nem vagyok itthon ! Majd mikor mindenek elkészíttetnek : zörgess és megnyittatik. Es ezzel bereteszeltem a muzeum ajtaját. No most már, Gábor baratom, nem haborgat senki, jer, olvassuk ! Csalc ad medias res ! a harmadik részt vegyük föl. A többi úgyis csak appendix, ez a lényeg. Ezért íilt össze tulajdonkép a zsinat. Maguk az atyák is érezték, hogy az eddigi rendszer, hol nem a bölcseké a kenyér, immár tarthatlan. Csak a tiszáninneni kerület harcolt a korlátlanság mellett ; de elbuktatták. Uj ég és uj föld lesz már ezentúl. A vulgus, melyet Horáccal együtt mindenha gyűlöltem, nem mérendi többé rőffel az embereket, a kisded Dávidok helyett nem valaszthat többé otromba Goliátokat a nagy helyekre ; az intrícus esperes nem csinálhatja be zsiros ecclézsíába a tegnap sült káplánt, leendő vejét. Nincs többé korlátlanság. Itt a tilalomfa, a Goel, mely megszabadít téged, e háromszáz forintos position 12 éve nyomorgó szegény fejem ! Az érdem lesz ezentúl kijelölve. Erted Gábor? az »érdem!1

„kijelölve !* Lássuk csak, miként öltött magára testet az ige, miként formulázták a nagy, a dicső eszmét ? » 186. §. A lelkészválasztásra nézve általános elvként megállapíttatik, hogy a rendes lelkészeknek (igen, a rendes lelkészeknek, nem pedig a kapellánusoknak) pályájukon szerzett érdemeik (megállj Gábor, hadd vegyek lélegzetet, keblem feszül, dagad) az egyház gondozásában elért kitűnő siker és huzamosb időn át híven teljesített szolgálata (igen, 12—15 évig Litkén nyomorgás, fölér 1 egy Halason töltött seculummal) méltánylásban részesüljenek.'1

(Helyes, dicső, debuisset pridem !) Ez volt az általános tárgyalás. — No hát most már szedjük ízire, debattirozzuk meg. Mit szólsz hozzá Gábor ? Soha sem szerettem benned azt a politikus csizmadia természetet. Te csak hallgatsz, mintha nem értenél a dologhoz, pedig különben hozzá tudnál szólni, mint Kerkápoly. Hiszen te irodalmi ember vagy. Tudom én, hogy sok szép prédikációd van a fiókban s titkon valami másban is töröd fejed. A gyűlési tudósításokat is te írod a lapokba, nem a főjegyző. Annak a pennája nem ér egy íitet taplót, csupa „tátik* és »tetik;« te még a prózát is jambusokban irod. Neked vannak érdemeid, melyeket méltánylásban kell részesítenünk. Te leszesz a főjegyző s maszlagi pap, szegény ( sutban telejtett barátom ! Igen e szakasz nyilván az érdem méltánylásáról beszél. Mi volt eddig a papi érdem? Első sorban pörge kis bajusz, aztán termet, magas mint a Libánon cédrusa, vagy legalább gömbölyded, mint a hordó, és hang, fülrepesztésig éles, avagy vakolatpotyogásig dörgedelmes. Neked e szerint nem volt jogcímed a nagy fárákhoz, érdemetlen voltál. Bajszod az enyém-