Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-09 / 49. szám

nem volt is váratlan egészen, engedjétek megvallanom, hogy mégis van benne valami, a mi meglep s a mire teljességgel nem voltam elkészülve. A mi meglep, a mit nem vártam, hogy ennyien, hogy egyházkerületünk ennyi kiváló tagja s vezérférfia egyesüljön abban az óhajtásban, a melyet csak az imént tolmácsoltatok előttem, engem látni egyházkerületünk püspöki székén. És ha a ti óhajtásotok, tisztelt barátim, nem is fog egyházaink többségénél az általatok remélt, engemet aggodalomba ejtő visszhangra találni, ha általatok emlegetett püspökségem csak ennél a ti lelkeitekben élő kijelölésnél marad is : nekem örökre becses és felejthetetlen marad az, hogy ez egyházkerület legjobbjai közül ennyieknek baratságát, jó véleményét és bizalmát bírhattam. Fogadjátok már ezért is szivem mélyéből eredő, s onnan holtomig ki sem irtható hálámat. Harminckét éve mult a nyáron, hogy a gömöri egyházmegyében letett első papi szigorlatom után, b. eml. Apostol Pál tiszáninneni superintendens, a palástot nyakamba akasztotta s engem a papi hivatalba exmittált s a rimaszombati egyházba káplánul rendelt. És húszon nyolc éve mult a nyáron, hogy mint megválasztott és beigtatott kézdivásárhelyi lelkész, az erdélyi egyházkerület kolosvári zsinatján nyilvánosan kiállott második papi szigorlatom után, a nagy emlékű, Bodola Sámuel és az esperesi kar, a gyülekezet előtt, a belső farkas utcai templom kövén térdelőt, a kezeknek fejre vetése által, a papi hivatalra felszentelt. És huszonhat éve lesz néhány hó múlva, hogy a dunamelléki egyházkerület papi testületének tagja lettem, miután előbb már három évet mint tanár szolgáltam e kerületben. De e félemberéletnél hosszabb időből csak tizennégy évet töltöttem tényleg lelkészi s egy kis részben esperesi szolgálatban — s tizenhat éve már, hogy a gyakorlati papi működés teréről lelépve, bár papi jellegemet s minőségemet megtartva, állami szolgálatban vagyok. Nem hiúság, vagy nagyravágyás vezetett; mert ti tudjátok, hogy tiszteletes címemet minden más, világi cimnél és rangnál többre tartottam — s magam kértem az egyházkerületet, hogy engem, állásom külső változása dacára, papi tanácsbirái sorában kegyeskedjék megtartani, valamint a zsinati törvények meghozása és szentesítése után a főtiszteletü conventet, hogy papi jellegem fentartását engedje meg. S miután ez akkor s most ujabban is kimondatott, örömmel vettem részt tanácskozásaitokban, munkáitokban, örömmel vállaltam el megtisztelő megbízásaitokat, s mindig megújuló lelki örömmel vettem vállamra — ha alkalom adatott rá — a papi palástot, hogy kisdedeket kereszteljek, házasulandókat eskessek vagy a papi székben a tanítás-, a koporsók fölött a vigasztalás igéit szóljam. Emlitsem-e papi s átalában egyházirodalmi dolgozataimat, melyektől, egyéb irodalmi munkásságom mellett azóta sem szűntem meg, mióta a gyakorló papságtól megváltam s melyekben — csak a közelebbi években megjelent papi dolgozataimban is —, egyházi és hitbeli álláspontom mindenki előtt világosan áll s nem utolsó örömöm, hogy egyik imakönyvemből a protestáns nők ezrei imádkoznak ma is, s templomi dolgozataimat szolgatársaim közül sokan használják. Igy, papi minőségem és szolgálatom folytonosságát s gyakorlatát az utóbbi 16 év alatt is fenntartottam, minden egyéb cél nélkül — csak a papi szolgálat iránti szeretetből s azon — szivemből ki nem irtható remény sugallatára, hogy egykor még ifjúságom választott pályájára, ha agguló koromban is, mint egy csöndes révpartra, visszatérhetek. Hogy ez előszeretettel kedvelt pályát, férfi korom delén, akkor még erőim teljében még is elhagytam s ahoz, mint mondják, hűtelen lettem : annak két oka volt. Egyik, a mit Pál apostol Timotheusnak irt (Tim. V. 8.) ,Ha valaki az övéire s főképen háza népére gondot nem visel, az a hitet megtagadta s alábbvaló a hitetlennél.® Gyermekeim voltak, fiaim és leányaim; s hivatalom, egy —- bár buzgó és virágzó s előttem kedves — de oly egyházhoz kötött, melyben gyermekeim magasabb kiképzésére módot nyújtó iskolák hiányoztak. A másik kevésbbé alanyi ok, mert attól a férfiutói nyertem meghívást a minisztériumba belépésre, b. Eötvöstől, a kinek oldala mellett, vele együtt, a vallás és az iskola s általában a közmivelődés érdekében munkálkodni nem csak magamra nézve tarthattam szerencsének, de hasznosnak az egyházra és iskolára nézve is, s igy tulajdonkép azon legfőbb érdekek szolgálatában maradhattam, a melyeknek itjui lelkesedésssel szenteltem vala életemet, s melyektől engem, az apostol szava szerint Ssem emberek, sem hatalmasságok, sem mélység, sem magasság* el nem szakithatott. És bármint Ítéljenek is mások külömböző szemponjaik szerint, tizenhat évi munkásságom felül a minisztériumban, engem megnyugtat az öntudat, hogy én erőm javát ott is, az egyház s iskola s jelesen protestáns egyházunk és iskolánk felvirágoztatására fordítottam s hűtelenné ahhoz, a mire papi eskümben ezelőtt harminc évvel megesküdtem, soha sem gondolattal, sem tettel egy percig sem lettem; és ha tovább is ott maradok, ahol vagyok, reméllem s igyekszem is, hogy az egyház és iskola ügyének való szolgálatom, tehetségeim csekély mértéke szerint, ezután se legyen egészen meddő és haszontalan De azt hiszem, ti nem ily visszaemlékezéseket, és elmélkedéseket, hanem egyenes választ vártok tőlem felhívásotokra. Ezzel sem akarok adósotok maradni s ebben is oly őszinte leszek, mint voltam mindenben egész életemben mindig, sokszor a magarn kárára is. Egyenesen kimondom tehát, hogy bármily örömmel tölt el felhívásotok, látva benne barátságtok és bizalmatok jelét, — de még sokkal nagyobb agodalommal. Aggodalommal saját magam s mindenek fölött egyházkerületünk érdeke miatt. Hogy magamnak nincs érdekében jelenlegi állásomat mással cserélni föl: azt talán hivalkodás nélkül mondhatom. Férfi korom lejtőre ért, s a ritkuló lombú fát, melynek felső ághegyei száradni kezdenek már, uj talajba átültetni mindig bajos. Állásom a minisztériumban oly miniszter mellett, kinek nem csak bizalmával, de barátságával is dicsekedhetem, kinek kulturális törekvései s európai széles látkörü eszméi iránt nem csak rokonszenvvel, de lelkesedéssel is viseltetem s azoktól teljesen át vagyok hatva, a ki nekem, talán munkaerőmet s képességeimet túlbecsülve, oly állást teremtett maga mellett s oly kellemes viszonyokat nyújt bizalmaval, a minők az úgynevezett bureaukratiában csak kivételesen találhatók : állásom, mely módot nyújt nekem épen azon eszmék szolgálatában dolgozni, melyek egész életemet betöltötték, melyeknek mint tanár és mint pap, mint ember és mint iró, lelkem legjobb erő'met szenteltem, — s végre állásom, mely anyagilag is oly előnyöket nyújt, minőket egy protestáns pap csak ritkán érhet el s melyek engem még munkaképességem csökkente esetére s családomat még holtom utánre is teljesen biztosítják : ez állás, mondom, egyáltalában nem sürget s nem ösztönöz, sőt nem is tanácsolja, hogy változtassak rajta. Pedig van egy előnye, melyet még nem is emiitettem, mely pedig — nekem legalább — fölér mind a