Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-25 / 47. szám

res, most is. Ünnepi actor Csicsvai Vasas András, hírneves ságvári prédikátor volt, s most szintén ságvári pap a nagy elődnek méitatlan utóda, tartja az ünnepi szónoklatot. Ezen mozzanatok, a lelkész ur felolvasásából önkéntelen is megragadták figyelmünket. Ezen tanulságos felolvasás után, mely bár hosszú, de a figyelmet mindvégig lebilincselő vala s valóban ifj. hévvel adatott elő, keresztelési szertartás következett, Puskás János juthi lelkész úr által hatásosan végezve. Most egy énekvers eléneklése után jött az urvacsorai sz. vendégség, melyet nt. esperes és a juthi lelkész urak osztottak ki a már ekkor gyér számmal maradt hívek között, melynek végeztével esperes ur n.ég egyszer isten áldását kérve a templomra és a nyájra, a lélekemelő ünnepély d. u. i órakor véget ért. Hadd legyen itt, dicséretül is, meg buzdításul is, feljegyezve az endrédi egyház hite, buzgósága és áldozatkészsége. Ezen maroknyi nép, rövid 12 év leforgása alatt, egészen uj s pompás paplakot, díszes új iskolát s tanítói lakot építtetett s most végül az isten hajlékát ujjittatá meg, összevéve legalább is 12 ezer frt költséggel; s vagyoni értéke mégis fölözi adósságát, ugy, hogy még ezek után is egyike az egyházmegye legvagyonosabb gyülekezeteinek. Ezeket a valóban szép dolgokat elgondolva, midőn a lelkész úr vendégszerető asztalánál vidám kedélylyel elköltött jó ebéd után, útra keltünk, azon óhajt táplálva távoztunk tűzhelyeinkhez, hogy e kisded egyházban, az oly dicséretes anyagi gyarapodással, a szellemi és erkölcsi emelkedés ne c?ak arányban álljon, de sőt ez felülmúlja amazt 1 Kálmán Gyula. A liptói ág. h. ev. esperességböl. Egy évet, hosszú egy évet élt át prot. egyházunk azon idő óta, hogy esperességünkről e becses lapok hasábjain egy és más érintve volt. Tudom, hogy a mai időben sokan szem előtt tartják e régi arab közmondást: „a beszéd ezüst, a hallgatás arany4

; sokan, különösen itt a Kriván alatt, melynek mintegy csak megemlítése is, nem egy bántó s kellemetlen emléket idéz elő : hónát s egyházát forrón szerető protestáns lelkében. De legyen bár érintettem közmondást követőknek igazuk akkor, midőn a közöny s tétlenség köpenyébe burkolódznak; legyen bár igazuk akkor, midőn az önérdek alapját elhagyni nem akarva, vajmi keveset törődnek a hazafisággal s protestáns magyar egyházunk létjogának biztosításával s terjesztésével: mégis nem hallgathatok el egyet s mást, a mi protestáns egyházunkban, illetőleg ev. esperességünkben felemlitésre méltó. Első sorban felemlitendőnek tartom, hogyaSzmrecsányi egyháznak 1868-ban való megalapítása csakugyan nem volt fövényre való építkezés. Mert valamint jelöltem időbsn, ezen egyháznak elválasztott felügyelője :Gömöri Sz.Iványi József úr 6—800 frtnyi értékű beltelket ajándékozott parochiai s templomi teleknek; valamint ezen egyházat neveztem felügyelője mész és építkezési faanyaggal bőségesen látta el akkoron, midőn uj templomot épített: ép ugy néhány hét előtt legnagyobb készséggel adta át a szmrecsányi egyháznak azon 1000 frtnyi alapitvanyt, melyet ezen egyház fenntartása s folvirágoztatása végett létesíteni szives volt. Ev. egyhazunk bőkezű pártfogói, mint általában tudva van, felette fogynak, sőt mai napság vajmi ritkák: legyen tehát e helyen is áldott Urunk ily önzetlen, nemeskeblű, hazáját s egyházát hőn szerető s bőkezű jóitevőért ! Felemiithetem továbbá, hogy a verbic-szentmiklósi ev. egyház, mely f. év jul. havában kiütött tűzvész alkalmával súlyoson lett meglátogatva, a reconstructió utján szépen és gyorsan halad. Temploma, lelkészlaka, iskolái már is fedél allatt vannak, használvák s híveinek lakásai nagyobbára szépitvék. De midőn mindezt említem, hibának tartanám hallgatással mellőzni, hogy a verbic-szentmiklósi egyház iránt magas kormányunk: valóban atyai jóságát s gondoskodását tanusitá, a mennyiben a szóban levő egyházat minden kívánandó építkezési faszükséglettel bőségesen látta el ; hibának tartanám, ha kifejezést nem adnék ebbeli hő óhajomnak : legyen ezen egyház minden egyes tagja honunknak hű s szeretőgyermeke és magyar nemzetünknek, önmagát megtagadni tudó munkása, mert ez lesz érintettem nagylelkűségnek igazi elismerése, ez lesz a vett jótéteménynek valódi hálája ! Mig azonban a fönnebbiek örömmel töltik el szivemet, nem mellőzhetek egy-két dolgot, tényt, melyek mindegyike bánatot, sőt fájdalmat ébreszt hazafias keblemben. Nem akarok szólani arról, hogy mily kellemetlen helyzetbe jutott az utolsó esperességi gyűlésen hazafias pártunk akkor, a midőn a tavalyi kerületi gyűlésen jelen volt követekről volt szó; nem arról, hogy hivatalos érintkezés alkalmával az átiratok tótnyelven szerkesztvék, nem is arról, hogy anyakönyvvezetés tekintetében vajmi messze vagyunk a tiszai kerület határozatától, hanem igen is a király-lehotai egyházról s azon térről, mely előttünk, mint hazafias pártiak előtt e napokban megnyílt. Hogy a király-lehotai ev. egyház esperességünkben a hazafias pártnak egyik régi védbástyája, erre nézve elég legyen megemlítenem, hogy tagjai, noha számuk alig haladja meg a 400-at, ma-holnap egy századon át tartják fel az itteni népes gyülekezetekkel szemben az egyházat, hogy tagjai régi nemes emberek levén, a magyar ügyet politikai, valamint egyházi téren nem egyszer juttatták Liptóban győzelemhez, s hogy körükben nem kedvelik, sőt minden módon szabadulni szeretnek oly lelkész, avagy tanítótól, a ki előtt nem szent a haza s a ki nyíltan nem vallja magát magyar nemzetünk hű gyermekének. De ép azért, hogy a k-.lehotai egyházban ily előőrsei, ily védbástyát birunk : önkénytelenül is elszorul a honfiúi kébel, látva azt, hogy két év előtt porrá égett iskolája, porrá égett temploma, ma is csak puszta telek, hogy tagjai nyilvános istenitiszteletüket bérelt házban kénytelenek végezni s ugyanott gyermekeiket a lelkész által oktattatni. Igen, érintettem tűzvész, mely az egész helységet elhamvasztotta s igy különben is az elszegényedéshez közelgett híveket el nem képzelhető csapással sújtotta, — a kellő felsegélés, támogatás megszűnése, mondhatni végleges elmaradása okai annak : hogy iskolája, temploma felépítve s tanítói allomasa rendezve nincsen, hogy jelenleg a létezés és affilialás között inog szakadatlanul ! S ha e Sionunk állapota tényleg oly mostoha, — ha helyzete valóban oly nyomasztó és leverő: nem rakhatnók-e össze újra filléreinket, nem kérhetnők-e újra magas kormányunkat, hogy atyai jóságában s gondoskodásában részesítse e kisded egyházat s kegyeskedjék honunk e hű gyermekeit, templomuk és iskolájok felállításnál építkezési faanyaggal akkép ellátni, a mint a verbic sz. miklósi népes egyházat ellátni szives voltl