Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

tévtanok csepegtetnek s melyekből a legerkölcsrontóbb és legártalmasabb befolyások a világba kihatnak. ^ Ez ama békeszeretet, melynek álláspontját az evang. keresztyénséggel szemben XIII. Leo, mint a kath. egyház feje is elfoglalt. Már első encyklikájában határozottan hivatkozott a pápai szék csalhatatlanságára s minden, elődei által elátkozott tévtanokat újra elátkozottaknak nyilvánított. Ehhez IX. Pius módjára hangoztatta Mária, a szeplőtlen mennyei királynő és József, az egyháznak mennyei védszentje jelentőségét, valamint a szent szék világi hatalmának szükséges visszaállítását. Legfontosabb azonban békeszeretetének megítélése szempontjából a harmadik 1879. évi aug. 4-én kelt encyklikája, mely által Aquinói Tamás bölcsészetét az iskolák és seminariumokban előadandó tudományok alapjául tiizte ki. A ki csak körülbelől ismeri a bölcsészetet, tudja, hogy a pápa legszenvedélyesebb átkai sem oly ártalmasak, mint ama törekvés, mely szerint az egész jövendőbeli nemzedék, mely a pápaságnak hatalma alatt áll, oly nézetekben neveltessék, melyek páratlan következetességgel a legengeszthetlenebb háborút hirdetnek a modern eszmevilág ellen. XIII. Leo a második encyklikájában a protestantismust beszenyeszte, a socialismus anyjának nyilvánította és az ingadozni látszó trónusokat Szentpéter sziklájára utalta. A harmadik encyklikájában az egyházi és világi absolutismusnak frigyét, mely már a reformátió korszakában is uralkodott, fris olajjal való kenetben részesíti. Ez utóbbira legalkalmasabbnak mutatkozott Aquinói Tamás bölcsészeti rendszere, mely a fejedelmeknek az absolutismust biztosította, ha csak a pápai absolutismus magasabb fóruma előtt térdre borulnak. Hiába történtek felszólalások ez ellen a protestánsok részésől; Baumann, a göttingai bölcsész, Holtzmann és Reinkens művei figyelembe sem vétettek és a külföldi protestáns kormányoknál túlsúlyra jutott papi uralom most is előmozditá a pápa céljait. Jellemzik továbbá XlII-ik Leo békeszeretetét az általa véghezvitt canonizálások is. A restségben és piszokban tönkre ment Labre József, a Jézus követésében véghez vitt komoly kötelességteljesités tekintetében mint a pápista jámborságnak valódi typusa állíttatott a világ szemei elé. Schlözer történész 1786-ban azt irta, hogy „ezen rongyos, lustaságtól büdös koldus bizonyosan már naptári szent lenne, ha nem élnénk a 18-ik században.A 19-ik században azonban Labre csakugyan rendes naptári szentté lett, miután kevéssel az előtt Schlözer unokája az „egyházi Olmützbe" való menetét megtette. Labre csodái természetszerűen canonisálása óta igényt tartanak az állami törvények oltalmazására a vallási békének fenntartása érdekében. Ezen categoriába tartozik még montefalcoi Klara, ki majdnem ugyan azon kódolásban részesült XlII-ik Leo részéről, mint Szűz Mária IX. Piustól. Ezen, a modern culturával szemben elfoglalt álláspontnak megfelel XlII-ik Leónak amaz álláspontja is, melyet a modern, alattvalóinak egyenjogúságán alapuló állammal szemben elfoglal. A békepápa a modern államnak még nagyobb, türelmetlenebb ellensége, mint közvetlen elődje volt. A negyedik, 1880. évi februárban kibocsátott encyklikája az államtól megtagadja a jogosultságot, a házassági ügyet törvényhozási uton rendezni, miután e jog egyedül az egyházat illeti. Ez ama encyklika, melynek folytán minden más egyháznak eljárása a vegyes házasságok körül, jogtalannak tekintetik. Meg érthetőbben fejezi ki XIII. Leo céljait az 1882. évi sept. 17-én kibocsátott encyklikája, mely félreérthetlenül bebizonyítja, hogy Rómában ez idő szerint nagyobb törekvés nincs, mintáz,hogy a középkort egész pápai mindenhatóságával a halottaiból feltámaszsza." lis e fáradozás nem siker nélküli. Egy futó pillantás Európa egyes államaira meggyőzhet minket ezen állítás helyességéről, Olaszországban a modern szellemi élet legélesebb ellentétben áll a hierarchiával. A mit a 18. századbeli Franciaországról szokás volt mondani, t. i. hogy az egyházi uralom alatt a vallást elvesztette, azt még nagyobb mértékben a 19. századbeli Olaszországról mondhatni. Mégis itt is előre halad a pápa hierarchikus törekvéseivel. Kisebb és nagyobb városokban a választásoknál a klerikális párt győzött, ma-holnap a nép képviselői is ezen sorsnak esnek áldozatul.. Németországban ezen körülmény már ténynyé vált s a hatalmas Bismarck a pápai cirogatások bilincseiből kiszabadulni nem képes. Svájcban a katholikusok, kiknek az előtt, jelesül a Jura táján, a választásoknál részt venni tiltva volt, megengedtetett a szavazás és igy a klerikális pártbeliek a szabadelvűek felett győzedelmeskedtek. Oroszországgal egy uj konkordátum köttetett és a görög-egyesült hívek ismét a jezsuiták kezeibe estek. Osztrákországban a klerikalismus büszkébben hordja fejét. A keleti kérdés államaiban a római kúria csendesebben, de biztosabban hódit, mint a világi kormányok diplomatiája. És nálunk r Van-e érkezésünk át-áttekinteni a túlsó táboiba és észrevenni, mikép növekedik ott az öröm, hogy a 19. századnak annyira di-