Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-02-04 / 5. szám

és mint az a fentebbiekből folyik, valósítása a vallásos közösségnek, a (positive) magától az Istentől vetett alapon, tehát egyrészt a közösség az úrral, másrészt a tagok egymásközötti közössége, egyesülése. Ezen egyesülésben egy egyházzá, az isten házává lesz a tagok közössége, tehát templommá, melynek egyes élő épületkövei az egyes tagok. Ezek egy szent épületté egyesülnek. Ennek betetőzését azonban mi csak az örök életben várjuk Ennélfogva az istenitisztelet, a maga eszményi oldaláról tekintve, előképe és mintegy előélvezete — anticipatiója — a (láthatatlan egyház) álszentek örök boldog életének a tökéletesség, a megdicsőülés honában, melyben az angyalok folyton zsoltárt zengedeznek és az úr lelke mindeneket betölt, üdvárasztó hatalma mindeneket boldogokká tesz. A végesség honában, a tökéletlenség hazájában, e világon és e világi mozgalmas élettel szemben pedig az istenitisztelet, mint ünnep, mint ünneplés lép fel. »E mellett azon jegyzés tétetik helyesen, férfias nyíltsággal A ki ,az égi karok4

ilyetén életét unalmasnak találja s a ki az igazi helyes, istenitiszteleten unatkozik, az unatkozik az égben s a töldön, de ne keresse másutt a hibát, hanem magában. s

Időnkben, midőn a vallás terén a közönyösség, másrészt annyira elterjedt az atheismus és materialismus, az evang. lelkész és hittanár szent kötelessége nyilt sisakkal fellépni azon vallomással: „Nem szégyenlem a Krisztus evangeliomát ; mert Istennek hatalma minden hívőnek idvességére !* Rom. i, 16. Gyönyörűen és kiváló vallásos ihletettséggel van irva a többi közt azon szakasz is, mely az euclietikát foglalja magában, melynek minden szavából kiviláglik és kiérezhető, hogy a szerző nemcsak mélyen ismeri az ima lényegét, de maga birja is ezt, sőt imádkozni szelleme éltető légköre. Itt is határozottan kimondja iii. lapon: ,11a a liturgus oka annak, hogy az ő gondolkozás- és erzésmódja, és az Agenda gondolkozás- és érzésmódja között ellenkezés van, hogy tehát ő teljesen meg van hasonolva egyházával, annak sarkalatos tanait illetőleg, akkor ,nincs más dolga, mint jellemes és önérzetes férfinak, mint (a meggyőződése elleni dolgok apostola nem lehetvén) lemondani!* És a 136. lapon a prédikáció lényegéről e szavak állanak. „Az egyházi szónok ne emberi igét, emberi bölcsességet hirdessen, hanem hirdesse isten igéjét, ne magat prédikálja, hanem a Krisztust, de az isten igéjét emberi határozott kinyomatában, azon alakjában, melyet benne nyert, Krisztust a mint benne alakot nyert, megtestesült. Gal. 4—19.« Ezek valóban aranyszavak ! Útmutatásai és praktikus utasításai mindenütt helyesek, meritvék az eszmékből és az életből, egészségesek és finom aestlietikai ízléstői sugallottak, mely utolsó okból ellene van, általában az imák és textusok elénekelésének (kivéve a Miatyánkot és a szereztetési igéket az úrvacsoránál, mivel e mellett úgy a régi egyházi szokás, mint a cselekmény ünnepiessége van), valamint a Miatyánk körülírásának, idézvén Schleiermacher azon nyilatkozatát: AVer mir das Gebet des Herrn paraphrasiren oder verschnörkeln (wollte) .... den möchte ich am liebsten von der Kanzel oder vom Altar hinwegtreiben (no lapon). Minden hittanulónak és kezdő liturgusnak legmelegebben ajánljuk teljes meggyőződésünkből és részrehajlatlan ítéletünk szerint e mű komoly s beható tanulmányozását; aki tartalmát vérébe és húsába átváltoztatta, nem fog biztos vezető nélkül lenni hivatalában. De szintúgy, ajánljuk a nt. prot. lelkész uraknak szíves figyelmükbe mind a két prot. testvér egyházban. Ha szabályai, tanai, nézetei és elvei mérvadókul elfogadtatnak, bizonyosan több eleven és éltető conformis, egységes eljárás (nem merev holt egyöntetűség) lesz elérhető a prot. egyház cultusában, mint eddig létezett, miért is számosan e szétágazáson és önkényes sokféleségen megütköznek, még pedig nem épen ok nélkül. Általában pedig bátran azt mondhatjuk végre, hogy minden művelt protestáns édes hazánkban, ki cultusa lényegéről és lefolyásáról mélyebbre ható oktatást kíván magának szerezni, nem fogja teljes kielégítés, szellemi, vallási nyereség és nemes élvezet nélkül kezéből letenni e mély tudománynyal és alapossággal készült művet. Linberger István, késmárki evang. lelkész. BELFÖLD. Az egyetemes reform, konvent ülései. (Vége.) Január 26-iki üles. A világi elnöki széket e/.en napon is, valamint a konvent összes ülésein, az első nap kivételével, b. Vay Miklós úr gyengélkedése miatt gr. Degenfeld Imre úr foglalta el. Először is felvétetett az oláhországi missio ügyében tett jelentése a kolozsvári fő igazgatótanácsnak. Ezen ügy nem ismeretlen e lapok olvasói előtt. Nagyon is sokszor van alkalom az onnét felhangzó jajjokat tolmácsolni. Ezen missionak ugyanis a célja egyfelől, hogy a kintlakó hitrokonaink között a protestántismust ezen kelet szélső határain elhintve levő egy két evangeliomi mustármagot dédelgesse és féjleszsze, de egyszersmind, hogy azoknak magyar nemzetiségét is lehetőleg megőrizze. Az Oláhországban uralkodó áramlat már sem a protestántismusnak, sem a magyar nemzetiségnek nem kedvező, e mellett néha a hosszabb időn át elhanyagoltatok prot. egyházak tagjai között is vannak féktelen, dulakodó természetűek, kik erőszakos kezekkel igyekeznek a törvényes rendet felforgatni. S ezek az ilyet szabadon tehetik, mert az oláh kormányhoz s annak rendőri közegeihez hiában fordul akár az illető lelkész, akár az erdélyi kormányszék. E mellett a protestantis„ mus nagy baja, az anyagi szegénység is teljesen megzsibbasztja az erőket, úgy hogy félni lehet, hogy