Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-11 / 45. szám

meretének dolga. Én is a három ember jellemzésében, azt hiszem, objectiv tudtam lenni, s remélem olyanok lesznek a választók s eltekintenek minden mellék érdektől. Egyet azonban figyelmökbe ajánlok: Török emlékének tartozunk azzal, hogy olyan embert válasszunk helyére, aki az ő nagy műveit ne hagyja elveszni, sőt tovább folytassa. Bihari Péter. ISKOLAÜGY. „Hannibal ad portás!" i. A „Sárospataki Lapok4

közelebbi számaiban terjedelmes ismertetés, talán bizonyos tanterv alapjául szolgálni akaró, s a nem valami jó rendben levő népiskolai vallásoktatás rendszeresebb kezelését célzó s az e feletti kölcsönös eszmecseiére felhívó cikk jelent meg ,A protestáns népiskolai vallásoktatás* címen. Elég éidekes tárgy, égető kérdés, s megérdemli, hogy mentől többen szóljanak hozzá. Nekem nem szándékom, kiterjeszkedni a hosszas tanulmányban felszínre hozott kérdésekre és magának a vallásos tananyagnak a növendékek korához (vagy osztályához) mért beosztása s áltálán a vallás-erkölcsi nevelés hangoztatott elveinek taglalása, bírálatára ; ezt hagyom tapasztalatokban dúsabb, szakavatottabb férfiakra, kik, erősen hiszem, nem is fognak elhallgatni e nagyfontosságú kérdés boncolgatásánál, érezvén, hogy „Hic Rhodus, hic saltal* — Én e cikknek csak egy részéhez kívánok szólani, melyet szerző is külön tárgyal mint gyakorlati kérdést* s hiszem, nem fogja senki szememre vetni, hogy egy összefüggő egészből egy részt kicsippantottam s ezt tekintet nélkül a többiekkez való viszonyára, talán ki akarám forgatni azon értelméből, melyben azt szerző kívánta vétetni. Mindenki tudja jól, hogy más kérdés az, hogy ,mit?* s „hogyan?* tanítsunk; s más, hogy ,ki tanítsa ?* S ez különösen fontos napi kérdés a népiskolai vallásoktatásnál. Különösen két dolog az, mire reflectálni akarok az említett cikknél, az egyik azon gyakorlati kérdés, hogy „ki tanítsa a népiskolában a vallást ?* s a második, hogy „ kénytelen-e valóban az a tanitó, ki a népiskola felsőbb osztályaiban természettudományi tantárgyakat is tanit, ellenkezésbe jönni vallástani állításaival? „Tempore pacis cogitandum est de bello* 1 Az első kérdésre könnyen megfelelhetek, ha idézem azon érveket, melyeket cikkíró felhoz annak igazolasa végett, hogy a népiskolai felsőbb osztályokban miért köteles a lelkész végezni a vallásos oktatást. Engem azonban ezen érvek nem csak annyiról győznek meg, hogy a népiskolai felsőbb osztályokban csakugyan j

a lelkészt illeti a vallásoktatás végzése, hanem arról is, hogy általán az egész népiskolai vallásoktatás a lelkész kötelessége kell hogy legyen. Mig e mellett maga a tantárgy természete is szól, addig cikkíró is bizonyít, a mennyiben a vallásoktatásnak tanitó s lelkész közti megosztását okadatoló *) Lássd: »Sárospataki Lapok* 1883. 42-ik szám 735—36.ik lapjain. érvei nem olyanok, melyek valóban szükségképenivé, sőt talán nélkülözhetlenné is tennék a vallásoktatás lelkész s tanitó közti megosztását. Én legalább nem látom át, hogy miért „elengedhetlen kötelessége* a tanítónak az elemi iskola I—IV osztályaiban a vallásos nevelés és oktatás (inkább is ez utóbbi); annyival inkább nem értem, mert cikkiró szerint az általa megkezdett vallásoktatás olyan is lehet, mely a népiskola fensőbb osztályaiban okvetlenül ellenmondásba jön természettudományi állításaival. Ez eset szerinte az V-ik osztálylyal következik be, itt tehát egy magasabb képzettségű vezér kell, ki ott, hol a tanitó már ellenmondásokba kellene hogy essék, megmentené ezt ezen kellemetlenségtől s mint a „vallás apostola* ki tudná kerülni a természettudományok Scylláit s Charybdiseit. Cikkírónak Vargha Jánostól kölcsönzött elve szerint „a 6—io év közt lévő gyermekek vallásos oktatását elvenni a tanítótól s más vérmérsékletű (?) s módoni egyéntől fogadtatni el, egyenlő lenne a tanitó iránti gyermeki bizalom meggyengítésével, a lelki fejlődés megakasztásával.* Ugyan kérdem e feltevésre vonatkozólag: nem volna-e feltűnőbb, szégyenletesebb a tanítóra nézve tanítványai előtt, ha akkor venné át más p. a lelkész vallásos oktatásukat, mikor már józan ítéletük kezd fejleszkedni? Ugyan melyik tanitó irná alá, ha eddig csakugyan ők végezték s ezután is nekiek kell végezni a népiskokai vallásoktatást, hogy azt nem képesek a kezök alatt levő gyermekek felfogást, általok vezetett értelmi képzettségéhez mérten, az egész népiskolai élet tartama alatt elvégezni ?! Hát a népiskolai tanitók vallásos képzete, világnézetük annyira alatta áll a lelkészekének ? oly kezdetleges meg nem állhaló feleletök van a vallás elvontnak látszó kérdéseire, hogy már a népiskolás gyermekek előtt se tudnának mindvégig tisztességgel megállani, hanem az V-ik elemi osztálynál már egy színvonalon állanának vallásos képzettségökre nézve, tánitványaikkal ?? Próbáljon valaki mást érteni cikkiró szavaiból s én nem hiszem, hogy ő maga ilyet csak fel is hagyna tételezni maga felől. Igy állván a dolog szerintem e kettő között kell s lehet választani, ha t. i. a kérdésben magában nem volna benne a felelet is : vagy mindvégig a tanitó tanítsa a népiskolában a vallást vagy egyáltalán ne tanítsa, még akkor se, ha az V-ik osztálynál még nem jönne is ellenkezésbe természettani állításaival, mit szerző kikerülhetlennek tart s maga magán tapasztalta, hanem legyen az a lelkész kizárólagos munkája. Én ez utóbbi mellett s a népiskolai vallásoktatást a lelkészek kötelességének tartom. Ezt igy tanultam, s nekem is szilárd meggyőződésem. Hogy egy gyakorlati példát említsek fel, Hollandiában sem a népiskolákban, sem a középiskolákban nem szabad törvény szerint semminemű vallásoktatást végezni se papnak, se tanítónak, hanem a vallásoktatást iskolán kivül végzi a lelkész saját tetszése szerint, mely alatt azt értem, hogy saját világnézetének megfelelőleg, sőt a vallásoktatás, helyesebben vallástanulás nem is kötelessége senkinek, nincs ráerőszakolva senkire, hanem e tekintetben az egyéni tetszésnek teljesen szabad tere van. A szüle, ha neki tetszik, nem is bocsátja gyermekét vallásoktatásra, kire-kire reá van hagyva, hogy mily szellemű vallásoktatást vegyen s ha valaki egyáltalán nem akar hallani semmit a vallás tanairól, ezért senkinek sem tartozik felelősséggel. Jól tudom, hogy sokak előtt e példa egészen tévesnek tűnik fel s én sem akarom menteni benne azon nagy szabadságot, mely a mi körülményeink között bizonyosan szabadossággá fajulna s társadalmi állapotaink teljes felforgatását okozhatná. Ha-