Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-11 / 45. szám

való ember. Különösen ki vannak téve az ily szó-és levél-ostromnak a falu vagy város koripheusai. Az eredmény ott, a hol nincs valami hazabeli, rendesen annak javára dől el, a kinek kézzel fogható érvei vannak, a kinek ajánlója vagy helybeli pártfogója több borral vagy pálinkával rendelkezik. Akárcsak képviselőválasztás lenne! De mióta az alkotmányos élet megadta a lehetőséget a haza sorsára befolyni azon százezreknek, akiket addig soha se kérdeztek meg, s akik sem az előtt, sem azóta nem sokat gondolkoztak -— mert nem is tudtak — a haza sorsáról, azóta a papválasztás is igazi képviselőválasztás lett. Megértük, hogy a papkandidatusoktól is először azt kérdezik, melyik jpárthoz tartozik; van-e tudományos készültsége, jellemes, becsületes ember-e, az mellékes dolog. Verheti az eget valaki a tudományával, lehet tiszta szent életű, hozhat magával legkitűnőbb bizonyítványokat — ha az a bűne van, hogy nem a többséggel tart a politikai harcokban — vesztett pere van; ellenben egy kicsapott diák vagy a theologián irgalomból átcsúszott papjelölt, kinek életéről iskolai, vagy inkább iskolánkivüli szerepléséről egész rovásos rovat van a seminárium jegyzőkönyveiben, mert tán együtt szidja a kormányt választóival a boros asztal mellett, volt tanárainak s tanulótársainak nagy ámulatára fényes ekklézsiát kap. S ezzel nincs vége a históriának. A fogalmak e nemcsak esztelen, de vétkes összezavarásának meg van a maga logikája. A ki egyenes szívvel nem juthat parochiához s kissé gyenge jellemű, az meggondolja magát s mint IV. Henrik Párisért érdemesnek tartott egy misét, ő is megtagadja legalább külsőleg eddigi elveit egy ekklézsiáért. S a ki aztán nem anynyira isten kegyelméből, (mert az — hisszük — későbben ad neki látogatást), mint az ó nép kegyéből betette lábát a papi lakba, azt onnan nincs az a tractualis vagy superintendentialis hatalom, mely kimozdítsa. Annak a szerencsés embernek lehet, ha passiója hozza magával, vadászni járni, lovagkorbácscsal verni csizmáit, vagy uzsorára adni pénzét s elárvereztetni adósainak házát, ott hagyhatja egyházát hetekig, családi életében botrányt botrányra halmozhat, neki minden bűnei meg vannak bocsátva, mert a pártgyűlésen elől kolompol. Az a nép, mely ugyan kritikus szokott lenni papjai iránt, most maga keies mentséget, hogy a pap is ember, ő se lehet egészen tökéletes. S mindez az anyaszentegyház nagyobb dicsőségére ! Nem hiszem, hogy valaki azt hozza fel az ily papi bűnesetek mentségére, hogy a papnak végre is híveivel kell tartani s igy inkább tudja azokat felhasználni az egyház céljaira, mintha po litikai ellenfelük, Ez más szóval azt teszi, hogy ne a pap vezesse a népet, hanem a néptől hagyja magát vezettetni. Olyan községet pedig alig tudok képzelni, melyben ha bármily kisebbségben az uralkodó párt mellett más párt is nem léteznék, olyan meg szintén van, a hol majdnem egyenlő számmal és erővel vannak a pártok. S melyikkez szegődjék most már a pap ? Ha egyik párhozt áll, a másikat teszi ellenségévé s még ha a többség is az, a minoritás néhány embere nem lesz jóakarója s minden alkalmat keresni fog, hogy compromitálja. Jellemző, hogy e pártok rendesen ugy állnak egymással szemben, mint az uri vagy hivatalnoki s polgári iparos s földmives osztály s a papnak, ki activ politikát folytat vagy az urakkal vagy a néppel kell szövetkezni. Szomorú választás, de magának tulajdoníthatja a kritikus helyzetet. Lett volna egyszerű pap, távol tartva magát minden politikai összejövetelektől, meggyőződését azok is respectálni fogták, akikkel nem szavazott. Pedig e nélkül is nagyon szomorú a kép, melyet egyházunk általában nyújt. Csak az elvakult nem veszi észre, mennyire hanyatlunk. A protestáns közelebb a református egyháznak fényes múltja van; annál sötétebb a jelen. Hajdan egyházunk adta a hazának a tudomány, a közélet,a tanügy legnagyobb embereit. Papjaink a műveltség színvonalán állottak s megvolt a megyei, városi községi életben értelmi és erkölcsi sulyuk. Félek, hogy ez ma nincs ugy, hogy még saját belügyeinkben is világi nagyjaink pótolják alaposságunk s alkotó erőnk hiányát. S mintha az ég is büntetni akarna bennünket, egymás után veszi el tőlünk azokat, kik egyházunk vezérei s dicsősége valának. Idestova szét nézhetünk,kérdezve maradt-e még valaki s lesz-e a ki helyöket betöltse. Könnyen össze lehetne számolni lelkészi karunkból azokat, akik a tudományos s az irodalmi téren számot tesznek. Az engem nem vigasztal, hogy ennek egyik oka a változott időben és viszonyainkban kereshető. Szegénységünk mindenesetre nagy akadály. Az arány, mely papjaink s más különösen az uralkodó egyház papjainak jövedelme között van, megvolt régen is; de akkor a pénz nem volt oly nagy hatalom, nem volt annyira hozzákötve a műveltség megszerzése s tovább fejlesztése vagy csak megőrzése. Az anyagi gondok lenyűgözik a lélek szárnyait s a megélhetés szüksége e'ha lgattatja a magasabb szükségeket, Az is nagy akadály papjainknak előhaladásában, hogy legtöbben elvannak a szellemi forgalomtól zárva s kénytelenek beérni azon kevés ismereti tőkével, melyet az iskolából magokkal vittek. De merem állítani, hogy még ilyen feltételek alatt is többet tehetnének. Más pályán levők gincsenek legtöbbször kedve-