Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-23 / 38. szám

Szemére szokták vetni Petrovicsnak, hogy ő hívta be hazánkba a törököt. De ez az állítás ily alakban nem igaz és nem áll. Annyi tagadhatatlan, hogy mint ő, mint II. Henrik francia király megirta II-dik Szolimánnak az Erdélyben 1551-ben történt változást, de ez csupán egyszerű tudósítás volt, minden segélykéiést tartalmazó záradék nélkül. Hogy ennek a hírnek vétele után aztán még 1 55 1. nyarának végén, mihelyt t. i. értesült Izabellának Erdélyből történt kivonulásáról, II. Szolimán csakugyan betört az országba és fegyveresen beavatkozott a magyarországi dolgokba : az épen úgy megtörtént volna, ha csak egyedül II. Henrik vagy bárki más, és nem egyszersmind Petrovics is, irta volna azt meg a fényes portának. Midőn 1550. őszén Varkócs Tamás váradi várparancsnok a Petrovics, szerbekből alló seregét megverte és Makót, Nagylakot, Csálát (a Petrovics saját várát) Egrest (mely apátsági székhely volt) és Oroszlámost is elfoglalta a Zápolya-pártiaktól s még azon évi szeptemberben őrséget helyezett ama erősségekbe Varkócs : a török egészen Petrovicsot gyanúsította ezen helyeknek Ferdinánd kezére jutása miatt, mintha ő árulta volna el azokat a várakat az ellenfélnek. íme, ő eltűrte többek közt pl. a csálai várnak, az ő tulajdon birtokának ellenkézre kerülését, mintsem a törökhez folyamodjék segélyért. Továbbá pedig, hogy 1551 ben csakugyan nem ő hozta a török invánziót az ország nyakára: kétségtelen abból, hogy a déli négy vármegye (Torontal, Temes Krassó és Szörény) és Arad megye maros-menti várai az ő hatalmában levén, a töröktől nyerendő segélylyel könnyen kiriaszthatta volna Kasztaldot Erdélyből, de ő ezt nem tette, mert nem akarta a török haderőt nagyobb mérvben zúdítani a hazára, mint volt már 1541 óta. Kiváló bizonyság e mellett még ama nyilatkozata, melyet Lippából kivonulásakor mondott volt. Ki nem ismeri ama jóslatszerü szavakat, melyeket ő 1551. julius 15-én mondott, midőn a lippai várnak Maros felőli kapuján át párthíveivel együtt kiindult: »hogy ő kész lesz annak az embernek lovásza lenni, a ki ama várakat csak két évig is meg hirja oltalmazni a török császár ellen.* Még talán Munkácson sem pihent meg, annyival kevésbé ment Lengyelországba Petrovics, midőn a Martinuzzi államcsinjén bősz haragra lobbant II. Szolimán, vezérét Muhametet megbízta, szigorúan meghagyva neki, hogy az alatta álló basákkal Erdélybe siessen, Izabellát tartsa meg az uralkodásban, Martinuzzit pedig elevenen vagy akar csak tejét küldje Konstantinápolyba. Hatvanezer főből alló sereggel indult el Muharnet beglerbég Szalánkemenből, a Tis/.a torkolatától s elfoglalta e/.en várakat s varosokat: Becse, Becskerek, Gyehd, Oroszlamos, Bessenyő, Nagylak, Fellak, Egres, Csala, Csanád, Pálélése (maPaulis), Bandarlak (ma Mondorlak, 1396-ban Széplak néven jön elő), Zádorlaka, Eperjes, más néven Iregd, a Maros balpartjan, a Patócsyak ősi fészke : Horogszeg, ma Szt.-Hubert Torontalban (OláhulMare Huruszin = Nagy Oroszi); Csák, KisSomlyó, Orod (ma Glogovácz), Lippa és Iltyó, összesen husz. Nem sokára török kézre került Lúgos, Karánsebes (1551. szept. 18.) és Temesvár (1552. julius 27), de mindezek már arra az időre esnek, mikor Petrovics már szeretett hazájától vérző szívvel távol volt. Csakugyan nem telt bele két év, mikor szomorú igazsággá levének a Petrovics fennt idézett szavai. Kétségtelen dolog tehát, hogy az 1551-ben megindult török hadjárat és foglalás épen nem volt a Petrovics műve, Petrovics ugy végezte pályáját, hogy kora két nagy eszméje közül (politikai és vallás-szabadság) az egyiket megvalósította, kimondatván a lelkiismeretszabadságot az 1557-dik evi junius 1 —10. napjain Tordán tartott országgyűlésen, a 9-dik pontban, mely igy hangzik: *És minthogy mi (t. i. Izabella) és a mi legfenségesebb fiunk, (János Zsigmond) az országlakos urak legsürgősebb esedezésére kegyelmesen egyetértettünk, hogy mindenki azt a hitet tartsa, a melyet akar, az uj és régi szertartásokkal, megengedvén, hogy a hit dolgában kinek-kinek az légyen a véleménye, a mi neki tetszik ; mindazáltal akárkinek sérelme nélkül, hogy az uj vallás követői a régi vallást ne bántalmazzák, s viszont amannak követőin semmiféle sérelmek ne ejtessenek: tehát az országlakos urak az egyházak egyezségének megszerzésére és az evangyéliomi tudományban keletkezett visszavonások lecsendesitésére elhatározták, hogy nemzeti zsinat tartassák, a hol a megjelenő kegyes lelkipásztorokkal és más jelenlevő nemes férfiakkal a tistza tudomány meghányása-vetése eszközöltessék és Isten segedelmével eltöröltessenek a vallásban levő eltérő értelmek és különbségek.* A magyar törvényhozás, nem véve ki az 1848-dik évet sem, a valódi szabadelvűség azon magaslatára, melyen az 1557. évi tordai országgyűlés állott, soha többé fel nem emelkedhetett, mint e mai napig! 1 A polgári szabadság megvalósítását Petrovics az utókornak hagyta, Krisztus ezen mondásából indulva ki: megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket! Ezért volt ő a Kálvin szerinti reformáció híve és elszánt bajnoka. Főtörekvése vólt, minden külföldi főtől teljesen független magyar evangyeliomi egyházat alapítani. S jól tudta, hogy miként minden épületnél első kellék a biztos alap, ezért az evangyéliomi tudománnyal kívánta a valódi szabadság alapját megvetni. A polgári szabadságról azt tartotta, hogy az nem egyéb, mint a lelkiismeretben szabadság fejleménye, gyümölcse, betetőzése, koronája. Ennek a létesítésének dicsősége már az 1848-dik évi országgyűlésnek jutott osztályrészül, eltörülvén a jobbágyságot; az 1867. évi országgyűlés pedig, — Petrovics halála után 310 évvel — az izraeliták egyenjogúsítása által teljességre vitte azt. Ilácz Károly, református lelkész. BELFÖLD Az egyetemes konvent közgyűlése. (Vége.) 14-én A jegyzőkönyv hitelesítése után dr. Szász Béla, mint az elnökség által megbízott referens, felolvassa a dunántúli egyházkerületnek a domestikára vonatkozó kettős indítványát, melyek elseje a közalapra való adakozás életbeléptetésének az 1884-ik évre való elhalasztasát javasolja Ez elhalasztási indítvány felett aztán csakhamar megindult a vita. Br. Vay Miklós legelőbb is azon elnöki figyelmeztetést intézte a tagokhoz, hogy fontolják meg jól, váljon célszerű s üdvös volna-e a már több superintendentiaban megkezdett gyűjtést csak a közel jövőre is elhalasztani ? Körmendy Sándor ez elnöki figyelmeztetés után is szót emel, még pedig azzal ellenkező nézpontból. Tudja, hogy uj és pedig nagy horderejű intézmények életbeléptetése számtalan nehézséggel jár s épen ezért az elhalasztási indítvány mellett van. A kerületek az aláírási iveket későn kapták kézhez, a mikor már az egyházközségek költségvetései elkészültek s igy az adako-