Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-02 / 35. szám

dom, el is ismeri. A cura pastoralis terén pedig annyit, mint ő, alig kisértett meg valaki közöttünk. A felhozottakból már ismét levonható azon követvetkeztetés is, mint már egykor axiómaként jeleztem volt, hogy a megélhetés kérdése egyéni kérdés. Példákkal illustrálhatnók, hogy ugyanazon hivatalban vagy ekklézsiában, ugyan azon viszonyok közt, mint egy ilyen helyről az igen érdemes tiszttársam egykor nekem irá: „mig az egyik hivatalnok 40—50 ezer frt értéket képviselő vagyonra tesz szert, a másik szegény marad, mint a templom egere.® Es pedig kettős papságban, ugyan egy időben, tehát ez és más részben is hasonló viszonyok között. Való, hogy a megélhetés kérdése egyéni kérdés ; a megélhetés nagy részben az embertől függ. A megélhetési alap elégületlen voltának felpanaszlása különben áltálános. Találunk erre példát a legfelső méltóságok s hivatali állásoktól le a bakterig vagy kisbiróig, törvényszékibirák, járásbirák, szolgabirák, tanárok, orvosok, jegyzők, tanitók, mint papok között. S különös, gyakorta kellett már tapasztalnom, hogy egyik a másiknak helyzetét tartja briliánsnak, csak a magáét a legmiserabilisabbnak ; p. a pap irigy szemmel nézi a tanárt, megfordítva a tanár a papi (hite szerint) zsiros conventiót; a biró az orvost, a tanitó a jegyzőt és igy tovább s megfordítva. Ebből azon következtetést bátorkodtam magamnak lehúzni és ki is merem fejezni, hogy az elégületlen temperamentum nem tagadja meg magát soha és sehol ; elégületlen elem lesz az mindig, mindenütt. Az is különös sokszor, hogy azok szoktak gyakran legsiralmasabban topántani, kiknek tőkéjük van: a telhetetlenek !! A lelkészi javadalom kevésnek látszik ugyan s pénzértékre nézve nem igen jól fest; de a kinek legtöbb pénzfizetése van is, az is azon naturalék beszerzésére fordítja azt nagy részben, a mit a lelkész természetben kap. Volt nekünk egy prakikus öreg esperesünk, a kitől én keserű leckék árán, sokat tanultam ; ő szokta volt mondogatni nekem: Peti pajtás! bizonyara sanyarú helyzetnek látszik ez a kálvinista papi állás nagyon; de van természetben lakása, kertje, fája; terem egy kis búzája, gabonája, krumpli, paszuly, lencse, kása, tengerije, árpája és a többi; egyikből is, másikból is adunk el annyit, hogy kitelik egy kis húsra, egy kis sóra való, meg egy kis ruházatra is, akinek sok van is, ezekre költi és sokszor a készpénzből élőknek krumplira sem jut az elégségig. * Nem hiszem, hogy életből valóknak ne találja mindenki e mondást. A megélhetés nem attól függ, hogy ki mennyit keres ; hanem attól is, hogy a keresményit mint használja és értékesiti. Tehát egy kis gyakorlati bölcseség, egy kis életrevalóság, szigorú takarékosság és mértékletesség és ezek birtokában a lelkészi pályán szerényen meg lehet élni a legtöbb helyen ; ezen tulajdonok nélkül nem lehet tisztességesen kijönni sehol. A megelégedés — mondá Eötvös — nem helyzetünktől, hanem annak felfogásától függ. Jól tudom, hogy az én álláspontom, melyről ezeket hangoztatom, nem kecsegtető. A ki azt beszéli, hogy használd az időt és oszd be azt bölcsen ; dolgozzál keményen ; keress, szerezz és takarits, minta hangya; kevéssel elégedjél meg ; ha úgy hozza az idő, türj, szenvedj, nélkülözz, — az ilyen beszéd nem népszerű, még ha azt mondom is, hogy midőn ekként beszélek, magamat prédikálom s mindezekben nekem is van gyakorlatom; biz ez nem kellemetesen hangzik. Ellenben a fizetés-emelés és javítás s ennek sürgetése a nyomor festésének indokolásával mindig kész hívőkre s követőkre talál; de már én csak abban a hitben és meggyőződésben halok meg, hogy : „a megélhetés kérdése egyéni kérdés * Görömbei Péter. ISKOLAÜGY. A „Sárospataki Lapok ' szerkesztőségéhez. A Prot. Egyh. és Isk. Lap 32-dik számában a sárospataki főiskola értesítőjét is ismertettük a többi közt s az értesítő adatai alapján egy-két észrevételt tettünk nevezett iskolánkra s annak egyes intézeteire vonatkozólag. Tollúnkat a lelkiismeretes meggyőződés és az őszinte jóakarat vezette. Ezt minden tisztességes embernek el kell hinnie, aki lapunkat, annak irányát és szellemét csak valamennyire is ismeri. A pataki főiskolához mi is formálunk annyi jogot, mint bármely magyarember, aki a protestáns egyház tagjának vallja magát s igy nekünk is van jogunk, sőt mint a hazai prot. egyház egyik nyilvános organumának, egyenesen kötelességünk is, ezen iskola fejlődését figyelemmel kisérni. A »Sárospataki Lapok4

szerkesztőjének más a véleménye. Radácsi György, sárospataki akad. igazgató assistentiája mellett fölcsap ellenünkben a pataki iskola prókátorául, mert elég bátrak voltunk ezen iskolára is, mint a többire, egy két jóakaratú megjegyzést tenni. Radácsi helyreigazítása még csak megjarja. Szűkség nem volt ugyan rá; mert nem volt mit helyreigazítani, de ha valaki annyira félt valamit, mint Radácsi a maga iskoláját, megbocsátjuk neki, hogy kardot köt még a közeledő árnyék ellen is, nehogv beleütődjék a collégium nagy épületébe Ennek a méltánylandó féltékenységnek rójjuk fel azokat az apró csípéseket is, melyekkel ízt adott helyreigazításának, mint só a levesnek. O abban a hiszemben van, hogy ha azt mondja, hogy Ráth Mórtól 800 frt ára nyomtatványt hozattak, ezzel már igazolta, hogy a könyvtar rendszeresen van szaporítva. Holott a dolog ugy áll, hogy költhetnek önök uraim, akár százezreket, de ha önökre nézve a magyar irodalomból csak egy könyvkereskedő s »beküldöző« könyvkupecek kiadványai léteznek, s ha önökre nézve pl. az angol irodalom nem létezik, s a franciából egy egész esztendő alatt mindössze két darab, egyugyanazon szakba vagó munkát hozatnak (Delaborde : La gravure, és Lassalat : Les procedes (sic 1) de la gravure): mindenesetre nagy vakmerőség kihívni maguk ellen a kritikát ! Kuriozus mondása Radácsi urnák, hogy »azt ugylátszik, — úgymond — nem tudja, vagy nem akarta tudni a rovatvezető ur, hogy könyvtárunk épen most rendezés alatt van.« Sapristi! hogyne tudná! mikor már vagy tiz esztendeje viszhangzik Patakról; hogy a könyvtár épen most rendezés alatt van ; elannyira, hogy szakkörökben a Luca székéről való közmondást kiszorította az a mondás, hogy »készül, mint a pataki könyvtár catalogusa!« Jó lesz tehát nem igen bolygatni annak a pataki könyvtárnak a porát, s akkor mi sem vitázunk Radácsi úrral a felett, hogy a főiskolai könyvtár gyarapítása rendszeresen történik-e? hogy a könyvtári olvasó szoba fogalmával tisztaban vagyunk-e? hogy mik az ő »magándolgai « és milyen a mi »magánbölcseségünk« ? Ha ezekről értekezni akarnánk, csak fokoznók az érzékeny-