Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-08-12 / 32. szám
is lehetne használni; tiszta buza helyett valóságos szemetet; 16 rudasos szekérszéna helyett két araszost (nekem épen ilyet hoztak a mult esztendőben) el nem fogad: no akkor nagyon rossz ember, ki a szegény népet zsarolja, s megkezdődik az ócsárlásoknak és bántalmaknak egész hosszú sora, melynél utoljára is a lelkész húzza a rövidebbet. Igazságos érzetének teljes tudatában megyen orvoslást keresni a traktusra. Az egyházmegye azt fogja mondani neki, hogy már édes barátom, csak fogadja el, hanem a jövőre nézve szigorúan meghagyatik az egyháznak, hogy lelkészének fizetését becsületesen szolgáltassa ki. De az ezután se ad egy mákszemnyivel se jobb és becsületesebb konventiót. De még ez mind nem elég. A konkoly a lelkész ellen a gyülekezet kebelében el van hintve; hiszen csúffá tette, a traktuson meghurcolta őket! Igazságot szólott és cselekedett, el kell vesznie! S ez igy megy évrőlévre, mig egyszer csak arra ébred fel, hogy az a gyülekezet, melynek tagjaitól ő, a hű és lelkiismeretes munkás, a szemetet és gazt el nem fogadta, személye ellen fordult, s most már az megy ő ellene a traktusra. S a traktus. . . Nos a traktus?. . . Felmenti ugyan az alaptalan s haszontalan vádak alól, egyszer is, kétszer is; de utoljára beleun a gyülekezet nógatásába, mely ádáz munkájában ki nem fárad soha, s miután : „legyőzhetetlen ellenszenv fejlődött ki a lelkész és gyülekezete közt, melynek káros hatása veszélyeztető lehet a gyülekezetre nézve: tehát határozattá emeltetik, hogy a lelkész eddigi helyét csere utján változtassa meg, az esperes pedig megbizatik" sat. . . S a szegény lelkész, ki jobban szereti szive s családja nyugalmát, mint azt a panaszos kenyeret, cserél, és pedig igen sokszor nagy károsodással. A gyülekezet pedig, akár nyert a cserében, akár nem, örül, hisz megmutatta, hogy utoljára is ő győzött. Nagyon sok lelkész pedig, ki ezt látja és tudja, inkább hallgat, s propter bonum pacis, könnyező szemekkel bár, de elveszi azt a rossz konventiót. A többi gyülekezetek pedig, a melyek tudják azt, hogy N. a traktuson győzött, adják hűségesen évrőlévre a lélekocsut. Miért nem mert ebbe a fizetés-kérdésbe a zsinat erős kezekkel belenyúlni ? Miért nem mondta ki, hogy ezentúl minden lelkészi fizetés 800 frt minimumban állapittatik meg, s a mely gyülekezet nem képes egy lelkészt tisztességesen eltartani: affiliáltatik?*) Miért nem torolt el mindenféle lektikálét, melylyel a gyülekezetek részéről oly kiméletlen és piszkos visszaélés űzetik? Hogy ez ismeretes ne lett volna előtte — mint Rác kollegám állitja — fel sem tételezhető ; leginkább esperesekből állott a zsinat egyházi tagjainak száma, a kik pedig nagyon is ismerősök az űzött visszaélésekkel. Miért hagyta egészen figyelmen kivül, hogy az egyházak existentiája, azoknak anyagi és erkölcsi felvirágoztatása épen a lelkészek kezébe van letéve ? Hogy munkálkodhassék kedvvel, nemes lelkesedéssel s odaadólag az olyan lelkipásztor, kinek nappal és éjjel könnyhullatás a kenyere, ha Ínséggel küzdő családjára gondol Miért nem történt mégis e téren semmi, javitó lépés ? Vagy talán abban áll az a protestáns autonomia, hogy minden gyülekezet ugy fizesse lelkipásztorát, amint épen neki tetszik ? Meg kell ezt az abnormis helyzetet változtatni, a lelkésznek gyülekezetében biztos megélhetési módot nyújtani, mert különben az egyházi élet elzüllik végképen, nem fordíthatván az a lelkipásztor oly gondot a gyülekezet erkölcsi életének ébren tartására, kinek — ha éhen és rongyosan nem akar elveszni — más keresetmódhoz is kell nyúlnia, hogy magát és családját fenntarthassa. Azt ugyan, nagyon helyesen, elhatározta a zsinat, hogy a lelkésznek milyen hosszúságú fekete öltözőt kell használnia, hogy mindenütt, nem csak a szószéken, tisztességesen s állásához is méltólag jelenhessék meg ; de arra nem gondolt, hogy 150—200 forint fizetésből hogy telik majd arra a drága ruhára, hogy még kenyérre s egyéb legszükségesebbekre is maradjon azonfelül?! Meglehet, ugy vélekedtek a zsinaton némelyek, ha ugyan általában vélekedtek, hogy az ország súlyos anyagi helyzete jelenleg nem engedi azt meg, hogy a lelkészi fizetés emelése által, a kü lönben is elcsigázottt népet, még jobban megterheljük. Mi, a Krisztus szolgái, tűrjünk és vár*) E kérdés a zsinat figyelmét ki nem kerülte, tárgyaltatott is. De tekintve azt, hogy a megélhetés föltételei az ország külömböző részeiben nagyon külömbözó'k és ha pl. a pesti egyházmegye 1200 frtra tette a papi fizetés minimumát, akkor ennek Mármaros-Ugocsában 800 frt több mint megfelelő, nem találta helyén a minimum országos megállapítását, hanem azt az egyházkerületek és egyházmegyék kebli ügyének jelentette ki. Szerk.