Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-15 / 28. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és K1ADÓ-HI V ATA L : IX. ker. Kinizsy-utca 29. sí. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s Vidékre postai küldéssel félévre 4 írt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. HP*Teljes szárxivL péld-ám^oüslszsil mind-i^ szolg'álHatr^nfe.^KI Az öngyilkosság és az egyház. Európában Szászország az az állam, melyben az öngyilkosság leggyakoribb s leginkább terjed ; 1872-ben történt 687; 1876-ban 981; 188i-ben 1.248. — Az az tiz év alatt csaknem megkétszereződött. — Honnan van ez a rettentő terjedés ? Hogy lehetne e bajon segíteni ?.. E két kérdésre még nem találtak csak kissé kielégítő feleletet sem. Pedig foglalkoznak azzal sokan s még a lelkészek is, kik közül némelyek a baj egyik okául azt a nagy kíméletet gondolván, melylyel eddig az öngyilkosok iránt viseltettek, a íő törvényszékhez még 1877-ben nyújtottak be egy kérvényt, hogy az öngyilkosoktól törvény utján tagadtassék meg a „gyásztisztesség". Ezt a törvényszék nem akarta rendeletileg meghagyni. Azóta a vita folytatódott ; az egyházi testület egy része kijelentette, hogy megtagadja a gyásztiszteséget, más része meg ellenkező véleményen volt s ennél fogva a törvényszék- közelebb ugy nyilatkozott, hogy a kérdést még nem látván elég érettnek az eldöntésre, annak mikénti megoldásában minden egyháznak szabad tetszést enged. Ennél igazságosabb s illendőbb végzést alig lehetett volna hozni, mert annyi bizonyos, hogy az öngyilkosok gyásztisztességének rendeletileg való megtiltása a legkárhoztatandóbb eljárás volna. De hát tulajdonképen mit is akarnak ez alatt a katholikus szagú kifej ezes alatt érteni: gyász tisztesség?., valószínűleg azt a vallási szertartást, a mely a lutherieknél a templomban, a reformáltoknál a halottas háznál s a temetőben teljesíttetik. Csakhogy ez a kifejezés nagyon tökéletlen. — Mert hát kire vonatkozik az a tisztesség ?. Hiszen a lelkész nem a halott tisztességéért vagy erényei méltatásáért kiséri ki az elhunytat a temetőbe : a gyász szónoklat nem a prot. cultus rendelete: a reformátió azt soha sem fogadta el. Még kevésbé lehet szó a halottért való imádkozásról. A gyász szertartás, nem a megholtra, hanem az élőkre vonatkozik, ezeknek nyújtja az evangelium vigasztalásait. Mi jogon lehetne ezt annak a szerencsétlennek rokonaitól, barátaitól megvonni, a kinek nem levén bátorsága az életet tovább folytatni, magát kivégezte ? Hisz ezeknek még nagyobb szükségök van, mint egyebeknek a vallás vigasztalásaíra és tanításaira. Az a feltevés meg, hogy egy kétségbeesett szerencsétlent annak gondolata visszatartóztatna, hogy vallási szertartás nélkül lesz eltemetve, józan észszel meg nem egyeztethető illusió. Vagy azért lenne az, hogy az egyház, elhárítva magáról a felelősséget s a gyásztisztesség megtagadásával jelezze az öngyilkosság kárhoztatását?. De hisz, az egyháznak száz meg száz más eszköze van érzelmeinek kimutatására s nem szükség alkalmaznia olyan képtelen és barbár eljárást, melylyel nem a vétkest sújtja, a ki nincs már, hanem családját és barátait. Jól tudjuk, hogy a katholika egyház igy tesz, de az, e tekintetben saját dogmájának rabja s áldozata; szerinte az üdv csak ő benne van ; az öngyilkos, mint aki bűnbánat, feloldás s az egyházzal való kibékülés nélkül halt meg, — egy elkárhozott ; ennél fogva aztán nemcsak a vallási szertartást tagadja meg tőle, hanem kizárván őt a fel 55"