Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-24 / 25. szám

terjedelmes munkálatot terjesztettünk fel főt. püspök úrhoz, a mely a teljes tantervjavaslaton kivül a gymn. tantárgyak tanításának módszerét, s a gymn. tankönyvirodalom ismertetését is magában foglalta. E dolgozatból sajnálatunkra csak ezen irányelvek vannak kezeink között, melyeknek alapján tantervjavaslatunkat készítettük, s a melyekben tervezetünknek iskoláink jelenlegi tanrendszerétől való eltéréseit indokoltuk. Felterjesztett véleményünk ugyanis a többi hasonnemű munkálatokkal együtt az 1880-ik évi egyetemes tanügyi bizottság rendelkzésére bocsáttatott, a mely épen ezek alapján készítette a IX. és VIII. osztályú gymnáziumokra szóló tantervét. S hogy igénytelen véleményünket az egyetemes tanügyi bizottság nemcsak figyelembe vette, de határozottan fel is használta, jól esik látnunk azon »Alapelvekből,* melyekben tantervének irányát és szellemét ismerteti, s melynek különösen 4-ik és 6-ik szakaszába nemcsak a véleményünkben kifejtett eszméket ismerjük fel, hanem itt-ott szószerint átvéve is találjuk. E bizottság azonben csaknem egész lelkét a IX osztályú tanterv kidolgozásába öntvén, a mely pedig, miután a középiskolai törvény a gymnáziumot 8 osztályra osztotta, ugyanannyi évfolyammal, többé nem valósitható, újra előállott egyházunkban a gymn. tanrendszer és tanterv megállapításának szüksége; és pedig tekintve azon körülményt, hogy a köz. iskolai törvény, a következő iskolai évben életbelép, a mely pedig, ha világosan nem kívánja is tanrendszerünk ujjá szervezését, miként fenntebb emiitettük, saját magunk érdeke követeli, hogy a kor igényeihez mért tanügyi állapotot mutathassunk be a reánk tekintő állami felügyeletnek : a szükség úgyszólván ajtainkon zörget. Nem tudjuk, hogy julius 5-ére e tárgyban összehívott egyetemes tanügyi bizottság mennyiben veheti igénybe a tanári testületeknek 4 évvel ezelőtt összegyűjtött véleményeit, ugyanazért a nt. iskolaszéki elnökségnek idevonatkozó felhívása értelmében — miután teljesen kidolgozott tantervet nem készíthetünk — tisztelettel ide mellékeljük azon irányelveket, a melyeknek vezérlése mellett úgy ma, mint 4 évvel ezelőtt a helyes paedagogiai elveknek megfelelő, s iskoláink szellemi állapotának emelésére szolgáló tantervet készithetőnek gondolunk. Ez irányelvekhez jelen alkalommal csupán egy megjegyzést csatolunk. A féléves tanrendszert eddigi a'akjaban véleményünk szerint többé fenn nem tarthatjuk. A köz. iskolai törvény ugyanis a tanulóknak osztályonként való fellebbvitelét az egész évi tanulmányokból nyert osztályzatoktól tévén függővé, a gymnásiumainkban eddig divatozott félévi classificatio, s ennek értelmében a félévi osztályozásoknak továbbhaladásra, vagy osztályismétlésre való befolyásuk az országos törvénynyel jönne összeütközésbe. Volt is e rendszerben némi paedagogiai következetlenség. Mert az osztályismétlés célja a gyengébb növendékeknél épen az volna, hogy az egy évfolyamán által megemészteni nem bírt tananyagot a második éven át újra feldolgozván, biztosabb alapot építsenek maguknak a következő osztály tanulmányaihoz ; eddigi tanrendszerünk mellett azonban, ha egy tanuló első félévi elégtelen osztályzatát kijavítani nem tudta, miután a második félévben rendesen kimaradt a tanintézetből, vagy ha feljárt is a tanórákra, egyátalán semmiféle tanulói kötelességet nem teljesitett, az ismétlés alkalmával ezen félév tananyaga csak olyan új vo't ránézve, mintha először járná osztályát. Tehát akár az eddigi féléves tagolását tartsuk is meg az egész évi tananyagnak, akár az állami iskoláknál felvett hármas beosztását fogadjuk el a tanévnek, az. évet be záró vizsgálatoknak, illetőleg a tanulók osztályozásának mindenesetre az egész évi tanulmány alapján kell történnie. E rendszernek legalább azon nem kis jelentőségű didacticai előnye is megleend, hogy a növendék az iskolai év végén áttekintő és összefoglaló pillantást vetvén egész évi tanulmányaira, szélesebb látkört és egységesebb képet fog nyerni a mindenesetre nagyobb, sőt gyakran kerek egészet képző tananyag fölött. A tanrendszer kapcsolatában kell megemlékeznünk pár szóval annak közvetlen kitéréséről, a tankönyvekről. A zsinati törvény ezeknek gondját az egyházkerületekre bizza. Hogy azonban mennyiben leend szükségünk ujabb tankönyvek létrehozására, vagy a használatban lévőknek átalakítására, a tanterv, úgyszólván a tankönyvekben ölt testet magára, s a jó tankönyv képes életet lehelni a tanrendszerbe, mig az ellenkező holt betűkké teheti a leghűségesebb paedagogiai utasításokat is. Akár meglévő tankönyveink sorából fogják öszszeállitani egyházkerületeink az ajánlandó kézi könyvek katalógusát, akár pályázatok vagy megbízások utján hozzák létre azokat: részünkről csak azon ismeretes tankönyvbetegségre kívánjuk felhívni a figyelmet, mely szerint a tanuló túlterhelésének legtöbb esetben ezek az okozói. Csak végig kell tekintenünk tankönyvirodalmunk felett, és meggyőződhetünk, hogy az íróknak tanulmányaik iránti előszeretete vagy sok esetben épen ellenkezőleg, az illető tudományág kiemelkedő pontjainak és alapvető mozzanatainak megválasztása körül tanúsított tájékozatlansága oly halmazzá növeli a tankönyvek terjedelmét, hogy ezáltal, mig anyagilag is fokozzák a tanulás terhét, különösen szellemi tekintetben a lelki erők túlfeszitéséig halmozzák el a növendékeket. A túlterhelés bajait orvosolni, valamint a tanterv beosztásában úgy a tankönyvek terén is a nevelésügyhöz fűződő szent kötelessége tanügyi hatóságainknak. Iskoláink belszervezetének kérdései után egyszerűen megemlítjük, azoknak külső szervezetében, kormányzásában bekövetkező vá'tozást is. A zsinati törvények 130 §-a ugyanis az eddigi iskolaszéket igazgató tanácscsal helyettesíti, melynek hatásköre, ha nem sokban fog is eltérni a jelenlegi hatóságétól, legalább tagjainak száma és minősége lényegesen mas leend. Végül a nt. elnökség felhívása értelmében reflektálnunk kell röviden a tanárképzés ügyére is. E kérdést szintén az ujabb idők igényei s a zsinati és köz. iskolai törvények hozták fel ref. tanügyünk láthatárára. Gymn. tanáraink eddigelé az egyháznak minden ilyen irányzatú képzése nélküli legnagyobb részben mint autodidakták a thelologiai tanfolyamokról, kisebb számban pedig az állami tanárképző intézetekből kerültek ki. S most miután a középiskolai törvény megszabta, hogy gymn. tanárságra csak tanári oklevéllel biró egyének alkalmazhatók, s e mellett a tanárképesités jogát az állami vizsgáló bizottságokra ruházta ; a reform, szellemben növekedett theologusoknak tanári pályára irányuló további önképzésére mind kevesebb kilátás lévén, az a kérdés támad, vájjon az állami tanárképző intézetek tagjaiból szerezzük-e tanárainkat, vagy pedig mint az elemi iskolákhoz praeparandiákat tart fenn egyházunk, úgy a gymn. tanárok képzésére is ref. tanárképző intézetet állitson-e fel. Tudjuk, mily nehéz a választás a két dolog között, főleg midőn az egyik semmi, a másik — a lelkünk szerinti pedig nagj mérvű áldozatokat kiván, s e mellett még az áldozatra hajló készséget is megbénítja azon körülmény, hogy a felállítandó tanárképző intézet nem bírna képesítés jogával. De igénytelen véleményünk szerint a kérak a körül fordul meg : igazán akarja-e egyházunk