Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-24 / 25. szám

ellenkező tudomások van ; az is kétségtelen, hogy a Sz. B. úr nézete mellett bizonyítékul idézett zsinati törvény 6 i. § i. pontja, hogy a konvent „az országos reformált egyházi közalap (domestika) fenntartásáról, gyarapításáról és kezeléséről goildoskodik," inkább a mi nézetünk, mint az övé mellett szól, mert hiszen „a kezeléséről gondoskodik" inkább azt jelenti, hogy mások által kezelteti, mint azt, hogy maga kezeli: mégis a mi fejünkre olvassa a törvény 9. §-át, hogy „a zsinat által alkotott s ő Felsége által megerősített egyházi törvényeket, csak törvényes zsinat magyarázhatja," tehát minekünk nincs jogunk a törvényt ugy fogni fel, a mint mi hisszük, mert ez törvénymagyarázat, a mi egyedül a zsinatot illeti; ellenben Sz. B, felfogása jogos, mert az ő felfogása nem törvénymagyarázat !!? ? Csodálatosj hogy a szellemes emberek sokszor épen a legegyszerűbb dolgokban mily rövidlátók. Az egyszerű igazság itt az, hogy a törvény sem a mi nézetünk mellett nem szól, sem a Sz. B. úr vitatta bizottsági kisebbség nézetének nem ád kifejezést. Nem pedig azért, mert e kérdésre akkor, mikor a határozatok hozattak, senki nem reflektált, senki nem akart reflectálni, hanem a kezelés módozatairól való intézkedést mindenestül a konventre kívánta bizni azon egyszerű okból, hogy nem akarta a nagy horderejű törvén)' elfogadása alkalmával nyilvánuló lelkesedést a részlet kérdésekben előreláthatólag keletkezendő dissonantiák által megzavartatni, a mint hogy ez a nyilvános ülést megelőzött conferentián ki is volt mondva és egyhangúlag elfogadva. Alkalmasint megérezte Sz. B. úr maga is, hogy okoskodása e pontnál meghibbant, s azért sietett nézete indokolásául felhozni azt, hogy a törvény szerint ^ a közalap működése ott kezdődik, a hol az egyházközségek, megyék és kerületek saját ereje véget ér, a „köz"-alappal mindenütt az (egyházközség, megye és kerület) „ön"-erejét téve megkülönböztetésképen, szembe". — De hát ki tagadja ezt ? Avagy ki kívánja, hogy a közalap azon része, melynek kezelésével közvetlenül a kerület, vagy még közvetlenebbül az egyházmegye fogna megbízatni, a törvény által kitűzött céloktól elvonassék? Mi bizonyára nem. A mi nézetünk szerinti intézkedés a törvény intentiójának semmiben sem derogálna, hanem csak annak venné elejét, hogy -— a mi a központosítás mellett okvetlen bekövetkeznék, mostoha viszonyok közt tengődő egyes vidékek kedveért, melyek a befolyó segélyösszegeket az adakozók nagy része előtt sehogy sem igazolható arányokban vennék igénybe, épen azon vidékek nem tapasztalnák az intézmény jótékonyságát, tán évek során át, melyek annak felvirágzására legtöbbet tenni hivatvák. Hogy ezt én lapom 19-ik számában concret példában próbáltam feltüntetni, arról Sz. B. ur azt mondja, hogy a tractusokat és egyházközségeket bujtogatom és ördögöt festek a falra. E súlyos vádra csak azt mondom, hogy bárcsak igaza volna Sz. B. barátomnak ; vajha a cikkemben felmutatott miseriák üres rémeknek, s a rossz következmények csak az én aggódó lelkem szüleményeinek bizonyulnának. De, fájdalom, mindenfelülről jövő értesüléseim aggodalmaimat nagyon is erősitik. Csak olvassa el akárki a következő sorokat, melyeket a napokban egy tapasztalatokban gazdag dunántúli derék lelkésztől vettem, s a melyekhez hasonlókkal szolgálhatok még többel is, s mondja meg: falra festett ördög volt-e az, a mit cikkemben én az olvasó szeme elibe állítani akartam ? Az említett sorok így hangzanak: Mikor az ötvenes években a domestika ügye a lelkesedés tárgyát képezte; arról volt akkor szó — hogy a reformált egyház virágoztatására adjanak az urak is. És ha abban az arányban fognak adakozni, a milyen arányban a szegény paraszt ember viseli az egyház terheit : a szegény reformált egyház virágzása — el fog következni. Mert az egyház fenntartásának terhei — kevés kivétellel — a földmives nép vállára nehezülnek. Mi egy református papnak a fizetése ? elmondom az enyimet lélekismeretesen. Van 30 ezüst forintom, félmázsa sóm, félmázsa húsom, 25 font faggyúm—ez a mult évi számadás szerént 20 forintot képviselt. Van 60 mérő rozsom, ennek mérőjét 3 frtra véve fel, ez kitesz 180 forintot. Van 12 öl fám, ezt veszik hallgatóim 10 forinton ölét, tehát fám ára 120 forint. Van 30 akó collecta borom, ez bármilyen is — de 60 forintot képvisel. Azontúl van egy telkem, a melyet hallgatóim mivelnek. — Ez a közmunka képvisel 150 forintot. Ez tehát összesen 560 forint. A tanitó fizetését csak felire véve is 280 forintban, a két összeg együtt kiteszen 840 forintot. Ezenkívül az esperesi visitatió kegyes adakozások cimén elvitt tőlünk 68 forintot, de ez ben levén az összes költségekben, nem számítom — hanem számadásom kimutatása szerint — egyházam összes költsége volt 576 forint; ha ezt a fenti összeggel összeadom lesz 1416 forint. Ezen összeget egy olyan gyülekezet fizeti, a melyik 1870-ik évi összeíráskor 980 lelket számlált — ma, a lélekszám 720. E szerint az én gyülekezetemben minden lélekre esik — pár krajcár híján 2 forint. Posztóruhás ember egy pár mesterember van — az is azzal tündöklik, hogy kihúzza magát minden egyházi teher alól, tehát a terhet egyedül a földmives nép viseli. Ott, a hol elvétve földesurak laknak, — például az én szomszédságomban Szilason — ott is a földmives szánt-vett papjának — az ur azt mondja, hogy hajdanában az ő ősei adták a templom fundusát — az egyházi hivatalnokok földjeit ; és ő nem köteles az egyháznak munkát szolgálni. Mikor a debreceni zsinaton a domestikát az optimatesek megteremtették, mi falusi emberek azt hittük, hogy a művelt osztály oltára leend az, melyen a vagyo nos hitsorsosoknak alkalom adatik az áldozásra. De biz azt másként fundálták ki a szent zsinat atyái. Ismét csak a szegény földmives népre apellálnak. Milyen könnyű ott a zöld asztal mellett elmondani :