Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-17 / 24. szám

gok az egyháztagok is iít jelentékeny összegekkel járulnak egyházuk fenntartásához Igy 1881-ben 16577'/., marknyi állami segélyt nyertek, a gyülekezetek adakozása azonban 23635'/a

markra rúgott, mig a róm. katholikusoknal sokkal kedvezőbbek az ügyek. Poroszországban az ó-katholikusck nagyobbára istentiszteleti helyek nélkül volnának, ha a valóban testvéries, s az ó-kath. ;:sin »t által többször melegen elismert vendégszeretete az evangélikusoknak ilyeneket át nem enged ; a mi a pénzviszonyokat illeti, az ó-kath. püspök az egész Poroszországra tcijedő működési körrel 16,000 tallérral rendelkezik, mig a boroszlói hercegprímás százezrekkel rendelkezik. A pnros/. ál'ami segélyek 1881-ben az ó kath. kultusra 22047 markot tettek, mig az egyháztagok 38838 markkal áldoztak. Azt sem hallgatjuk el, hogy a porosz állami hivatalnokok nem szívesen látják, ha alattvalói között ó-kaiho.ikubok is vannak, nem mintha a királynak leglo) álisabb alattvalói nem volnának, hisz egyedül ók engedtek- az egyházi törvényeknek, mit a rómaiak nem tettek, — de semmit sem nyomnak a politikai latban, s akadályul tekintetnek a rómaiakkal való jó viszonyra nézve. Reinkens püspök hiv. bizonyítékaiból tudjuk, hogy az o-kath. törvény kihiidclése után mily lelkiismeretesen lett c törvény keie.-zLülvitele az egyes esetekben róm, 1 észről megakadályozva. Az ó-katholikusok azonban nem szeretik, mint a rómaiak, sérelmeiket nagy lármával hangoztatni, de a jogsérelmek egész halmaza tűnik ki Ur. Reinkens ujabbi pásztori leveléből. Hogy a kormányok ily magatartása az ó-katholicismus akadályára szolgál, mindenki beláthatja. A kormányok e magatartásahoz az ó-l atholicismu;.sa' szemben járul még azon ha'álos gyűlölet, m< lylyel a róm. egyház, mint világhatalom, iránta viseltetik. Bennünket protestánsokat is gyűlöl teljes lelkéből, a mint azt a vegyes házasságok evangy. megáldásának kicsinylésében latjuk, s mégis mérsékelt még e gy ülölet az ó-kdtholicismushoz képest; a protestánsok iránt lehetünk türelmesek, mondák az ultramontán müncheni, városi tanácsnokok, midőn az ó-katholikusok templomát elvették, az ó-katholikusok iránt nem! Az 1873. nov. 21-iki encyklika tiltja a híveknek „jene elendesten Kinder des Vcrderbens*—a kifejezés Jan. 17. 12. vett jellemzése Júdás Ischariotnak—köszönteni. Ez még nem elég. Midőn a kormányok az ó-katholikusoknak itt ott kath. templo mokat engedtek át, a pápai nuntius Münchenben fölszólítja az engedelmes püspököket, hogy azokat interdictummal büntessék. Istentiszteletük, „mit dem Brandmal des Sacrilcgischen, Tempels.chánderischen" lőn bélyegezve. A fanatizálás ez eszközei, hatalmasan elősegítve a gyónó szék, s a „Caplanspresse4

által a kultúrharcban inkább támogatva mint megbénítva, megtették a magokét. A rajnai tartomany számos rkath. papjai közül vajmi kevesen hisznek a csalhatatlanságban, azonban csak 2 lelkész s néhány s. lelkész tett bizonyságot az ó hithez való ragaszkodá; áról. S rr.ost már képzeljük a r. kath. laikusok helyzetét, kiknek gyermekségüktől fogva lelkismeretük alávetése az egyház tételeinek egyik alaperényül lett íöltiintetve, kik egyszerre pásztoraiktól elhagyatva, egyházi átokkal sujlva, környezetük gyűlölete s üldözésének oda vetve, a martyrium útjára lépnek: csudálkozhatni-e, ha száz közül aiig egy is merészeli e lépést. Midőn dr. Michelis s Reinkens püspök első hivatalos körutaikat megtevék, kövekkel s „mit Insulten8

fogadtattak ; a kölni ó-katholikusok kezdetben templomukat el nem érhették a nélkül, hogy az utcán ne insultáltattak volna; emlékezhetni még, mint gyalázták a bonni püspököt, kihez az erkölcsi tévely legkisebb gyanúja sem fér, mig nem a „Deutscher Merkúr" kijelentette, hogy ha e harc tovább tart, repressáliákra lesz szükség. Képzeljük e harc ördögi rendszerét mint egy villamos folyamot, mindenhová vezetve, hol egy ó-kath. közösség alapítása szei vezkedőben van. „Elleneink, mondja az 1873 aug. 1 i-iki pásztori levél, felad,itokűl tekintik, az ó-kath. felebarátot anyagilag rongálni, sőt a népnél legirtózatosabb ócsárlásaikkal becsületétől megfosztani". „ Mint gyújtogatok vetik a győlöletet s civódást a férfiak s nők, szülők s gyermekek vagy testvérek közt, felbontjak a barátságot, megrontják a szamaritánus létföllételét, s megtiltják segítségét, sőt még a felebarát köszöntését is. A gyermektanifásnál élesztik a fogékony szivekben a fanatizmus tüzét, hogy az ó katholikusokat rágalmakkal illessék; a különben szerény munkást elkeserítik, úgy hogy fegyelmetlenségekre ragadtatja magat az utcán s műhelyében.4

Ki a német ultramontanismus centrumában élt, szerezhet fogalmat azon soc'áiis háborúról s segédeszközeiről, melyekkel az inquisitiót s erőszakos eszközeit pótolni tudja. Ki ultramontán családi összeköttetésekben áll, kinek tán gyermeke oly iskolaba jár, melyben ultramontán buzgólkodó mint felügyelő vagy tanító szerepel, az magát ó-katholikusnak nem valihatja. A papokbani nagy híam nal fogva a hívek nem gondoztatnak, a rendezett egyházak mellett a főhelyeken ma is nagy számát láthatjuk az egyleteknek rendes lelkészi gondozás hiányaban. Mily nagy működési tere nyilik itt a róm. lélckvadászatnak 1 mely az ókatholikust békében meghalni sem engedi. Az ókatholikus lapok majd minden héten hoznak ily eseteket. „Egy veszett eb ellen az utcán védhetem magam — mondja e lapok egyike, — nem mint félig öntudatos haldokló a rkath. pap ellen 1' Tudjuk jól, hogy a vatikánismus efféle harcban, rendelkezve ezerrel is egy ellen, az utóbbi kilenc évben számos ókatholikust téritett vissza, lelkük elfaradt, eltűntek, tán némelyek a protestantizmusba menekültek, mivel oly vér nélküli martyrium folytatására nem elég erősek. U^* épen e/ elvesztések tüntetik föl az ókatholikusok számát egészen uj fényben. Látjuk, mily kevéssé mutatja meg a nyilvánosan alló ókatholikusok száma az ókath. érzelműek öszeségét, ez elvesztések tabellái constatálnak egyszersmind egy folytonos, de annál virágzóbb előmenetelt is. Az ó-katholikusok összes száma lényegében ugyanaz maradt : ujabbi áttérések azt nagyobbították, p. o. a kölni gyülekezetkez i88i ben 113 uj önálló egyháztag csatlakozott, s ott, hol egy kitűnő pap és rendszeres községi élet vezeti az ügyeket, mutatkozik szaporodás is. Az világos, hogy ki jelenleg tér át az ókatholicizmusra, nem cselekszik, mint kezdetben ezren, egy ideiglenes benyomás s időroham hatalma alatt, de tudja, mit akar s mit teszen, s oly könnyen nem tér vissza az egyiptomi szolgaságba. Az ó-katholicismus terjedésének főakadálya a babonás fanatizmus mellett még azon tény is, hogy, mig e fanatizmus a népélet alsó rétegeiben s a női nemben gyökerezik, addig a miveltebb férfi körei a róm. táborban materialistikus skepsisben, a vallásos igazságok megvetésében mozognak, mely Huber s Reinkens szerint sokkal nagyobbnak látszik, mint a prot. körökben. Mily ellentét a reformátió korával 1 Akkor a vallásos mozgalom egy a világot meggyőző általános hatalom, a vallásos kedély azon kérdéssel foglalkozott, mimódon lehetek üdvömről bizonyossá? ma a vallásos szükség szinte megvan, de inkább „glimmend als brennend" környezve a skepticismus s indifferentismustól. Az ó-katholicismus, vallásos komolyságával s hitével egy kinyilatkoztatott igazságban való buzgalmával, azt a tévedés ellen megóvni, ez embe-