Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-17 / 24. szám

gok az egyháztagok is iít jelentékeny összegekkel já­rulnak egyházuk fenntartásához Igy 1881-ben 16577'/., marknyi állami segélyt nyertek, a gyülekezetek adako­zása azonban 23635'/a markra rúgott, mig a róm. katholi­kusoknal sokkal kedvezőbbek az ügyek. Poroszország­ban az ó-katholikusck nagyobbára istentiszteleti helyek nélkül volnának, ha a valóban testvéries, s az ó-kath. ;:sin »t által többször melegen elismert vendégszeretete az evangélikusoknak ilyeneket át nem enged ; a mi a pénz­viszonyokat illeti, az ó-kath. püspök az egész Porosz­országra tcijedő működési körrel 16,000 tallérral ren­delkezik, mig a boroszlói hercegprímás százezrekkel rendelkezik. A pnros/. ál'ami segélyek 1881-ben az ó kath. kultusra 22047 markot tettek, mig az egyháztagok 38838 markkal áldoztak. Azt sem hallgatjuk el, hogy a po­rosz állami hivatalnokok nem szívesen látják, ha alattvalói között ó-kaiho.ikubok is vannak, nem mintha a királynak leglo) álisabb alattvalói nem volnának, hisz egyedül ók engedtek- az egyházi törvényeknek, mit a rómaiak nem tettek, — de semmit sem nyomnak a politikai latban, s akadályul tekintetnek a rómaiakkal való jó viszonyra nézve. Reinkens püspök hiv. bizonyítékaiból tudjuk, hogy az o-kath. törvény kihiidclése után mily lelkiismeretesen lett c törvény keie.-zLülvitele az egyes esetekben róm, 1 észről megakadályozva. Az ó-katholikusok azonban nem szeretik, mint a rómaiak, sérelmeiket nagy lármával han­goztatni, de a jogsérelmek egész halmaza tűnik ki Ur. Reinkens ujabbi pásztori leveléből. Hogy a kormányok ily magatartása az ó-katholicismus akadályára szolgál, mindenki beláthatja. A kormányok e magatartásahoz az ó-l atholicismu;.­sa' szemben járul még azon ha'álos gyűlölet, m< lylyel a róm. egyház, mint világhatalom, iránta viseltetik. Ben­nünket protestánsokat is gyűlöl teljes lelkéből, a mint azt a vegyes házasságok evangy. megáldásának kicsiny­lésében latjuk, s mégis mérsékelt még e gy ülölet az ó-kdtholicismushoz képest; a protestánsok iránt lehetünk türelmesek, mondák az ultramontán müncheni, városi tanácsnokok, midőn az ó-katholikusok templomát elvet­ték, az ó-katholikusok iránt nem! Az 1873. nov. 21-iki encyklika tiltja a híveknek „jene elendesten Kinder des Vcrderbens*—a kifejezés Jan. 17. 12. vett jellemzése Jú­dás Ischariotnak—köszönteni. Ez még nem elég. Midőn a kormányok az ó-katholikusoknak itt ott kath. templo mokat engedtek át, a pápai nuntius Münchenben fölszó­lítja az engedelmes püspököket, hogy azokat interdic­tummal büntessék. Istentiszteletük, „mit dem Brandmal des Sacrilcgischen, Tempels.chánderischen" lőn bélyegezve. A fanatizálás ez eszközei, hatalmasan elősegítve a gyónó szék, s a „Caplanspresse4 által a kultúrharcban inkább támogatva mint megbénítva, megtették a magokét. A rajnai tartomany számos rkath. papjai közül vajmi ke­vesen hisznek a csalhatatlanságban, azonban csak 2 lel­kész s néhány s. lelkész tett bizonyságot az ó hithez való ragaszkodá; áról. S rr.ost már képzeljük a r. kath. laikusok helyzetét, kiknek gyermekségüktől fogva lelkis­meretük alávetése az egyház tételeinek egyik alaperényül lett íöltiintetve, kik egyszerre pásztoraiktól elhagyatva, egyházi átokkal sujlva, környezetük gyűlölete s üldözésé­nek oda vetve, a martyrium útjára lépnek: csudálkoz­hatni-e, ha száz közül aiig egy is merészeli e lépést. Midőn dr. Michelis s Reinkens püspök első hivatalos körutaikat megtevék, kövekkel s „mit Insulten8 fogadtat­tak ; a kölni ó-katholikusok kezdetben templomukat el nem érhették a nélkül, hogy az utcán ne insultáltattak volna; emlékezhetni még, mint gyalázták a bonni püs­pököt, kihez az erkölcsi tévely legkisebb gyanúja sem fér, mig nem a „Deutscher Merkúr" kijelentette, hogy ha e harc tovább tart, repressáliákra lesz szükség. Kép­zeljük e harc ördögi rendszerét mint egy villamos folya­mot, mindenhová vezetve, hol egy ó-kath. közösség ala­pítása szei vezkedőben van. „Elleneink, mondja az 1873 aug. 1 i-iki pásztori levél, felad,itokűl tekintik, az ó-kath. felebarátot anyagilag rongálni, sőt a népnél legirtózato­sabb ócsárlásaikkal becsületétől megfosztani". „ Mint gyújtogatok vetik a győlöletet s civódást a férfiak s nők, szülők s gyermekek vagy testvérek közt, felbontjak a ba­rátságot, megrontják a szamaritánus létföllételét, s meg­tiltják segítségét, sőt még a felebarát köszöntését is. A gyermektanifásnál élesztik a fogékony szivekben a fanatizmus tüzét, hogy az ó katholikusokat rágalmakkal illessék; a különben szerény munkást elkeserítik, úgy hogy fegyelmetlenségekre ragadtatja magat az utcán s műhelyében.4 Ki a német ultramontanismus centrumában élt, szerezhet fogalmat azon soc'áiis háborúról s segéd­eszközeiről, melyekkel az inquisitiót s erőszakos eszközeit pótolni tudja. Ki ultramontán családi összekötteté­sekben áll, kinek tán gyermeke oly iskolaba jár, mely­ben ultramontán buzgólkodó mint felügyelő vagy tanító szerepel, az magát ó-katholikusnak nem valihatja. A pa­pokbani nagy híam nal fogva a hívek nem gondoztatnak, a rendezett egyházak mellett a főhelyeken ma is nagy számát láthatjuk az egyleteknek rendes lelkészi gondozás hiányaban. Mily nagy működési tere nyilik itt a róm. lélckvadászatnak 1 mely az ókatholikust békében meghalni sem engedi. Az ókatholikus lapok majd minden héten hoznak ily eseteket. „Egy veszett eb ellen az utcán védhe­tem magam — mondja e lapok egyike, — nem mint félig öntudatos haldokló a rkath. pap ellen 1' Tudjuk jól, hogy a vatikánismus efféle harcban, rendelkezve ezer­rel is egy ellen, az utóbbi kilenc évben számos ókatho­likust téritett vissza, lelkük elfaradt, eltűntek, tán né­melyek a protestantizmusba menekültek, mivel oly vér nélküli martyrium folytatására nem elég erősek. U^* épen e/ elvesztések tüntetik föl az ókatholikusok számát egé­szen uj fényben. Látjuk, mily kevéssé mutatja meg a nyilvánosan alló ókatholikusok száma az ókath. érzelműek öszeségét, ez elvesztések tabellái constatálnak egyszer­smind egy folytonos, de annál virágzóbb előmenetelt is. Az ó-katholikusok összes száma lényegében ugyanaz maradt : ujabbi áttérések azt nagyobbították, p. o. a kölni gyülekezetkez i88i ben 113 uj önálló egyháztag csatla­kozott, s ott, hol egy kitűnő pap és rendszeres községi élet vezeti az ügyeket, mutatkozik szaporodás is. Az vi­lágos, hogy ki jelenleg tér át az ókatholicizmusra, nem cse­lekszik, mint kezdetben ezren, egy ideiglenes benyomás s időroham hatalma alatt, de tudja, mit akar s mit te­szen, s oly könnyen nem tér vissza az egyiptomi szol­gaságba. Az ó-katholicismus terjedésének főakadálya a ba­bonás fanatizmus mellett még azon tény is, hogy, mig e fanatizmus a népélet alsó rétegeiben s a női nemben gyökerezik, addig a miveltebb férfi körei a róm. tábor­ban materialistikus skepsisben, a vallásos igazságok meg­vetésében mozognak, mely Huber s Reinkens szerint sokkal nagyobbnak látszik, mint a prot. körökben. Mily ellentét a reformátió korával 1 Akkor a vallásos mozga­lom egy a világot meggyőző általános hatalom, a val­lásos kedély azon kérdéssel foglalkozott, mimódon lehetek üdvömről bizonyossá? ma a vallásos szükség szinte megvan, de inkább „glimmend als brennend" környezve a skep­ticismus s indifferentismustól. Az ó-katholicismus, vallásos komolyságával s hitével egy kinyilatkoztatott igazságban való buzgalmával, azt a tévedés ellen megóvni, ez embe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom