Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-17 / 24. szám

ember, ha e materialistikus korban jó meleg ruhába öltözködik, ha lelkülete meleg és lángoló szeretettel ég szive minden szép, nemes, igaz és isteniért, és ekkor mint az a meleg ruhába öltözött emberekkel történik, midőn maguknak van melegök, másokat is melegítenek és lelkesítenek. Önk. s önc

. egyesületünk ilyen meleg ru bába öltözött, mert hiszen, mint azt ez évi működése mutatja, lelkesült minden jóért, szépért és isteniért. A sok felolvasás, a sok szavalat, mely ez idén is melegítette, élénkítette életét, — melyek közül nem egy igazán sikerült, — mind azt bízonyitotta, hogy egyesületünk tagjai meleg, lángoló lelkesedést hoztak az eszmékért magokkal. A mi a magunkkal hozott eleséget illeti, arról meg kell vallanunk, hogy az kissé fogyatékos. De hát egy utas sem visz magával egész éléstárakat. Megvalljuk, hogy csak rész szerint van meg bennünk az igazság, mert hiszen a tudományból az élet ezen legnélkiilözhetlenebb eleségéből bizony valami feltűnően sokat nem vehettünk magunkkal. De hogy az eszmék lajtorjáján magasra nem hágtunk, ez menthető, hiszen mi egy olyan út utasai vagyunk, a melynek minden egyes állomásán lehet ilyen eleségre szert tennünk s századunk, melyet a gőz századának mondanak, épen, mert gőzzel jár vasutain s vizein, gyorsan röpit bennünket egyik állomástól a másikig, s igy állomásról állomásra szedve-véve valamicskét, mikorára odaérünk, a hová törünk, talán nem kellend épen méreg drágán étkeznünk, mert hiszen az olyan főfő állomásokon tudjuk, hogy minden igen drága, — s jó, ha az ember oda már ugy jön, hogy csak s legfeljebb kis pótlékra, egy kis kiegészítésre van szüksége. A virág, m. t. k., melyet utunkra vettünk, meg kell vallanom, bár talán dicsekedésnek fogja venni valaki, a legszebb fajtából való. Virágbokrétánk a virágok legszebbjeinek csoportozata. Hazaszeretetünk e drága, kedves virága, rózsája lelkünknek, olyan szép, hogy nem adnók e világért, nem, „bármennyi pénz volna is foglaló és százannyi meg a borravaló* kincs, gazdagság hatalom, fény alakjában. E drága, kedves rózsája lelkünknek olyan kedves előttünk, hogy midőn az elmúlt őszszel kíméletlen kézzel, meggondolatlanul nyúlt felé Gömörnek egyik nyugtalan lelkű szülötte, egyetértő akarattal, egy szivvel és lélekkel utasítottuk vissza, s ő kénytelen volt belátni, hogy az övénél szebb rózsánk, (mert neki is van, az tagadhatlan,) reá nézve megközelithetlen. Azt nem adjuk, — nem néki, — de nem másoknak sem, senkinek, csak annak, a kinek szántuk, drága kaszánknak ! Oly szép ezen mi rózsánk, hogy midőn, bár csak kicsiny körben, folyó évi márc. 15-én, a közönségnek bemutattuk, még a sajtó emberei, a kik levélben látták, a napi lapok szerkesztői is dicsérettel, magasztalással halmozták el! Felebaráti szeretetünk nefelejtseit, pazar kézzel szórtuk egymásnak, de bokrétánk számára mégis megtartottuk azok legszebb példányait. Jótetteink violái, az igaz, hogy csak közelről látszanak, mert hiszen, a ki bokrétánkat közelebbről meg nem nézi, nem látja azokat ; de azok, a kik közelebb jutottak kezünkhöz, érezték azt, hogy e violák élő virágok, hogy jótékonyságunk hire nem üres hang. Dicsőink szobrai, Ínségeseink hálás nyilatkozatai s megannyi mások szólhatnának erről. A hitélethez való folytonos, állandó ragaszkodásunk örökzöldje, téli zöldje, méltán foglalt helyet bokrétánk e virágai között, melyek közül itt még csak egyet akarok felemlíteni, a társas rezedát, a társaságban viruló, viritó s illatozó, gyönyörködtető rezedát. A mi részvételünk a társaságban, a társas örömökben e gyönyört nyújtotta nekünk, s a barátság édes örömei s a társas ismeretségek gyönyöre, melyet élvezni s nyújtani e kör tagjainak alkalma volt, nem csekély helyet foglalt el erényeinek, szép érzelmeinek koszorújában, a szép virágok e gyönyörű bokrétájában. De, hogy végül megemlítsem azt is, a mi nélkül a mai világban már sehová, semerre sem lehet menni, a pénzből sem vett keveset útjára egyesületünk. Mert az idő aprópénze mellett, a melyből eleget vett, a szorgalom nagyobb, magyarosan ,öregebb* bankójából is eleget hozott. A szorgalom társas életünk e nagy bankója, melyet az aprópénzben érvényesítünk, gyakran kerül felváltásra. Váltogassuk, forgassuk meg ; csak bírjuk és nagy érték urai vagyunk. A kitartás célhoz juttat. S a munka e váltópénz kényelmes eszközül kínálkozik. Értékét attól nyeri, hogy a nagy bankó általa váltható és értékesíthető az aprópénzben. Nem gondolnák sokan, hogy ilyen értelemben milyen gazdagok voltak ez egyesület egyes, nem kevés, sok tagjai s ez által természetes maga az egyesület is. S ez értelemben egyesületünk az, a ki csak tavaly volt kénytelen »szives kérelem« utján megpróbálni, megkísérteni, hogy váljon lehetséges-e egy kis alapra szert tennie, a miben hála istennek, siker koronázta törekvését, mert segélytőkéjét 400 forinton felül emelte, valóban elég gazdag volt*. Mélyen tisztelt közönség! íme elmondottam milyen útravalóval, miképen felkészülve indult útnak egyesületünk ; most egy állomást ért, ám használjuk fel ezen pár percet, hogy véle, mint már tavalyról ismerőssel, útjáról beszélgethessünk, ám mondja el mit látott, mit hallott, mit észlelt, mit tanult ? S ha netalán »erején felül mer* mentségeiil szolgáljon, esedezem, az, miszerint én biztattam folytouosan, bár maga is kívánta, hogy: »Törjön is mind ég felé az, A mi gyöngy ! Iladd maradjon gyáva földön A göröngy. (Vörösmarty).* mert igy „Mégis mozog a föld.!« Üdvözlöm a mélyen tisztelt közönséget. 3. Majd Bohus Pál 2-odéves hittanhallgató adta elő Poe Edgár „A holló® cimü költeményét ritka nagy sikerrel. 4. Utána Saguly János olvasta fel talpraesett, kerekded, humoros felolvasását „Arany János Toldi estéjének humoráról". 5. Erre Kaczián János Arany János »Tetemrehivás*-át szavalta pontos, hibátlan correctséggel. 6 Kaczián szavallata után az eperjesi dalegylet gyönyörködtető, sziv-lélek melegítő népdalai következtek melegen, nagy accuratesse-szel előadva. 7 Schulze Ottó a „Karácson éjt* szavalta híven, kitűnő alakítással, találó színezéssel, 8. Ezután Varga Márton olvasta fel a maga „Nyári est* cimü leiró költeményét, tapsot aratva müvével s annak- felolvasásával, mert mindkettő teljes mértékben kielégítette a közönséget. 9 Ekkor Bortnyik György szavalt. »A dufla szerelem *-et szavalta Bartóktól. A darab komikuma, az előadó kitűnő komikus előadótehetsége, valóban végtelen mulattatta a közönséget, melynek kivált a szép nemhez tartozó része a kacagásig nevetett. Nevetett, hogy szinte könnyei hulltak bele. — Ezen nagy tetszéssel fogadott szavalat után IO. Chotvács Pál, 3-ad éves theol. olvasta fel ritka sokoldalú s alapos tanulmányon épült egységes, kerekvelós művét. »A zenéről általában s különösen a magyar zenéről.* Egészen neki